Áprilisban egymás után háromszor töltötte meg a közönség a Gólyát, ahol az ország legfrissebb tehetségei mutathatták meg magukat, május 27-én pedig a Turbinában, két színpadon egymást követve lépnek fel a shortlisten szereplő előadók, és olyanok is akiket előző szezonokból ismerhetünk.
Visszatér a Gólyás Klubestekről az oldschool-newschool magyar rap új királynője, Sisi, a jazzes hip-hopban utazó Lighghty, az eddigi legnézettebb koncertvideót magáénak tudó Lenkke_, az újhullámos r’n’b-t meghonosító Kollár Dea, a kiváló debreceni posztpunk Lakótelep, Juhász Zoli, aki szerint az élet gyönyörű, valamint Mádava is, akinek a szólóprojektjére a Jazzbois ugrott be háttérzenekarnak.
Az első Zeneházas performansza után itt debütál élőben WeAreGloria koncertszettje, valamint most láthatjuk először Kikeltetőn a Rancheros Melancholicot és a 313-at. Velünk lesz a tavalyi évből Hegedűs Józsi és Sophie M is, az afteren pedig LATO után a shortlistes Pepee és Dominimal, és barátaik, VVCsabberkick és Granato foglalják be a kistermet.
Kultúra
Pixel és folklór –Magyar népművészet és fotográfia a 21. században
2024. október 10., csütörtök - 2024. december 18., szerda
A hagyományok jelenidejű ábrázolása iránti érdeklődés köti össze a Hagyományok Háza Pixel és folklór című tárlatán kiállító neves fotográfusokat.