A VAJ már sokak számára ismert, hiszen 2020-ban a Covid alatt nyitott a Rákóczi téren, ezzel pedig megédesítette a környékbeliek hétköznapjait, azóta pedig már az egész város, sőt, a vidékiek is szép számmal látogatják. A VAJ csapata 2023 nyarán a Hello Buda udvarában két egységet, egy VAJ Pékséget és egy VAJ Kávézót hozott létre, de van egy külön helyiségük is, ahol extra ülőhelyek vannak. A Rákóczi téren már megismert és megszeretett kínálattal várják itt is a vendégeket, az átlagos pékségekkel ellentétben a hét minden napján, reggel 7-től este 8-ig. Hosszú érlelésű, valódi kovásszal készülő kenyereket kaphatunk és apró pékárukat kóstolhatunk itt, nem beszélve a prémium, vajban gazdag péksüteményekről és gazdagon töltött szendvicsek széles választékáról, amelyek egy szombati vagy vasárnapi brunchnak is elférnek. A VAJ legfontosabb irányelve, hogy a lehető legtöbb dolgot saját maguk állítsák elő: a szendvicsekbe és péksüteményekbe kerülő lekvárok, krémek, pesztó, csakúgy, mint a dzsúzok, mind házon belül készülnek friss alapanyagokból. A folyamatosan frissülő, szezonálisan megújuló desszertkínálat Márk Szonja (Édesem) vezényletével kerül a pultba. A francia cukrászat klasszikusai (Paris-Brest, éclairek, tarte-ok, choux-k) és magyar kedvencek (isler, somlói galuska, kókuszkocka) adják a süteménykínálat gerincét. A specialty kávé pedig nem maradhat ki egy vagány újhullámos pékségből, a rezidens pörkölőjük a Casino Mocca, de nagyjából kéthetente különböző vendégpörkölőket is bemutatnak a világ minden tájáról. Ezenkívül házi kombuchát, Zhao Zhou teákat is kérhetünk a kedvenc pékárunk mellé. Ha valóban ízletes és minőségi péksüteményre és feketére vágyunk, és már jártunk a VAJ-ban legalább egyszer, akkor kétségtelen, hogy felkerül a képzeletbeli top kedvenc pékségeink listájára!

Címkék