Az eklektikus villaépületet 1901-ben vásárolta meg Ráth György, aki jogász végzettsége mellett a hazai képző- és iparművészet egyik fő támogatója volt, és magát az Iparművészeti múzeumot is – melynek első főigazgatója lett – ő szervezte meg 1881-ben. Az épületet Györgyi Géza alakította át, a lépcsőkorlátot a századforduló kiváló vasművésze, Jungfer Gyula készítette, a lépcsőház és a hall bútorzatát pedig a magyar szecesszió kiemelkedő egyénisége, Horti Pál tervezte. Ráth halála után műkincs-gyűjteményéből a fasori villában létrehozták az Országos Ráth György Múzeumot, majd 1954-től a Hopp Ferenc Kelet-Ázsiai Múzeum részeként Kínai Múzeumként működött. A rendszerváltáskor kapta vissza eredeti nevét és funkcióját, 2018-ban felújítva nyílt meg a nagyközönség előtt. Az itt látható A mi szecessziónk című állandó kiállítás az Iparművészeti Múzeum szecessziós gyűjteményének legjelentősebb darabjait mutatja be méltó emléket állítva Ráth Györgynek.

Címkék