Keresés EN

A soroksári Panelpék története egy pesterzsébeti lakás aprócska konyhájából indult, de hamar elterjedt a híre a városban. Olyannyira, hogy a 2020-as Kenyérlelke Fesztiválon már be is zsebelték az első helyezést a teljes kiőrlésű kenyerükel, de például a szupercsokis kakaóscsigájukról is ódákat zengenek a vásárlók. Cseperkáló József, azaz a panelpék közben tágasabb helyre költözött, de a vállalkozás szellemisége a régi maradt. A kenyerek és bagettek most is kovásszal készülnek, a kínálatban pedig a hagyományos fehér mellett teljes kiőrlésű tönköly- és rozskenyereket, de akár magvas változatokat is találunk. A soroksári bolt egyfajta delikátként is funkcionál, hiszen a rengeteg ínycsiklandozó pékáru mellett biogazdák termékeit – fürjtojást, lekvárokat, sajtokat, füstölt húsokat, zöldségeket, gyümölcsöket – is megtaláljuk.

Tipp: a Panelpék kenyereit a Wekerle telepi, a kispesti Kossuth téri, a Római parti és a csepeli kistermelői piacokon is beszerezhetjük. 

Cimkék

Hasonló tartalmak

Shopping

V26 Képregénybolt

?>

A képregényekért rajongók száma ugyan nem nagy, de azért még mindig akad rá vevő, sőt az Újlipótvárosban lévő V26 saroküzlet a kis, de annál lelkesebb tábor számára minden igényt kielégítő módon kínál mindenféle képregényt.

Gasztró

Meron Budapest

?>

A Podmaniczky Frigyes tér és az Arany János utca környéke megújult, jobbnál jobb helyekből pedig nincs hiány, ahogy ezt a Meron Budapest is igazolja.

Gasztró

Szabad Új Hely

?>

Vagány vegán konyha a Csarnoknegyedben. Röviden így jellemezhetnénk a Szabad Bisztró nagy testvérét, a Szabad Új Helyet, ami egy sokkal tágasabb hely a Király utcaihoz képest, de legalább olyan finom vegán és laktató fogásokkal.

Gasztró

SZÚP

?>

A Szilágyi Erzsébet fasor elején a SZÚP nevű levesező vitamindús és egészséges leveseivel éppúgy kielégíti a közeli általános iskola diákjait, mint az arra sétáló éhes vendégeket. Hiszen a hely nemcsak a környéken hiánypótló, hanem egész Budapesten.

Neked ajánlott

A