Az éppen a fővárossal egyidős Margitszigeti Nagyszálló 2023-ban lett 150 éves, melynek jelenlegi tulajdonosa az Ensana Health Spa Hotels. 1873-ban Ybl Miklós tervei alapján, neoreneszánsz stílusban épült, a Margit fürdő vendégei részére. Az 1920-as években Wälder Gyula tervei szerint átépítették a szállót, a 30-as években pedig harmadik emelet és szanatórium is készült hozzá. A II. világháborúban az épület súlyosan megsérült, majd pusztító árvizek következtek. A terület olyan súlyos károkat szenvedett, hogy a Margit fürdőt és a Kisszállót is le kellett bontani, a Nagyszálló azonban elkerülte ezt a sorsot, bár a háború romokban hagyta, mégis a felújítás mellett döntöttek. Arany János, Vajda János, Bródy Sándor, Szomory Dezső, Molnár Ferenc, Szép Ernő is vendégeskedett itt, de itt készült fel a legendás 6:3-ra az Aranycsapat, illetve 2021-ben a portugál fociválogatott. A Margitszigeten található szálloda kalandos történetéről itt írtunk bővebben.

Tipp: 2023 őszén jelenik meg Saly Noémi a szálloda történetét bemutató könyve, illetve a hosszúlépés. járunk? csapata is tart itt vezetett túrákat.

Címkék