A történelmi Várnegyed falai alatt, a Bécsi kapu közelében húzódik meg a város egyik legeldugottabb parkja, az Európa Liget. A parkot 1972-ben, Budapest 100. születésnapján nyitották meg. Érdekessége, hogy a mai napig itt található fákat pedig az európai városok vezetői ültették saját kezűleg, egy-egy olyan fafajtát választva, amely jellemző az országukra, de elviseli a magyarországi klímát is. Az évek óta romosan álló ligetet a kerületi önkormányzat 2017-ben felújította, kellemes rekreációs park lett, padokkal, árnyas utakkal, igazán csöndes és idilli környezetben a város felett. Sőt, egy kisebb kültéri kondipark és focipálya is épült, amit a kerületi iskolások mellett a lakosság is kedvére használhat.

Címkék