A Mittersisters kis tesója, a DIY BAR Budapest a Dob utca 34. alatti tágas térben várja az olyan alkotni vágyókat, akik rövid idő alatt szeretnének egy igazán sajátos tárgyat magukénak tudni. A Mittersisters már sokak számára ismert lehet, ugyanis az elsők között adtak lehetőséget egy saját egyedi bőrtáska megtervezésére, majd elkészítésére. Erre a mai napig benevezhetünk, táskatípustól függően fél- és egynapos workshopokat tartanak. Ettől pedig a DIY BAR abban különbözik, hogy ide bárki előregisztráció nélkül betérhet, a választható egyedi dizájnerbőrtárgyak elkészítési ideje pedig mindössze 30–90 percet vesz igénybe. Így kisebb kiegészítők, mint kulcstartó, kártyatartó, pénztárca, laptoptartó, napszemüvegtok, borítéktáska vagy naptártok boldog gazdájaként sétálhatunk ki az üzletből.

Tipp: Nem kell profi kézügyességgel rendelkeznünk, ide anélkül is érdemes eljönni, hiszen egy igazán profi csapat segítségével történik az alkotás.

Címkék