A Császár-Komjádi Uszoda két különálló intézmény – a 19. században épült klasszicista Császár fürdő, és az 1976-ban épített Komjádi uszoda – összeolvadásából született. Az utóbbi Komjádi Béláról, az 1932-ben olimpiai aranyérmet nyert magyar vízilabda-válogatott edzőjéről kapta a nevét.

Az épületben három szinten 5 medence található, közülük kettő tanmedence, ahol folyamatosan tartanak úszásoktatást gyerekeknek és felnőtteknek is. A Császár-Komjádit profi sportolók is gyakran látogatják, itt edz ugyanis a többszörös magyar bajnok és kupagyőztes Vasas vízilabdacsapata, így látogatás előtt nem árt érdeklődni, hogy nem zajlanak-e éppen mérkőzések vagy edzések a medencékben. 2017-ben az uszodát korszerűsítették, így most felújított öltözők, előtér, vízellátó- és szellőztetőrendszer, renovált tetőzet, új tornatermek, orvosi rendelő és szaunák társaságában fürdőzhetünk.

Megjelent első bookazine-unk, ne maradj le róla!

Már 15 éve lélegzünk összhangban a fővárossal. Jubileumi kiadványunkban mindent megtalálsz, ami magazinunk és eddigi munkánk esszenciája. Gasztronómia, kultúra, városi legendák és Budapest arcai, interjúk, történetek és a legjobb helyek – úgy, ahogyan mi látjuk a fővárost.

Rendeld meg itt vagy keresd a nagyobb könyvesboltokban!

hirdetés

Címkék