A Studio 103 pár hónapja nyílt a Petőfi híd közelében. Eredetileg egyetemi kurzushelynek indult, de hamar körülvették a kreatív energiák, így lett alkotótér, és jó úton halad afelé, hogy termékeny alkotói kollektíva váljon belőle. Olcsó és minőségi workshopok, programok, az asztalokon pedig mindig friss virág fogad minket a Studio 103-ban.

Csapody Máté a MOME-n végzett építőművészként, jelenleg a BME Középtanszékén tanít, egy betonnal kapcsolatos kurzust tart. Rendkívül változatos anyagról van szó, ami forradalmasította a modern építészetet, ma pedig már ezerféleképp használjuk, az ékszerektől a bútorokig. A kurzus keretében a hallgatók anyagkísérleteket végeznek, modellek születnek, Máté pedig ennek a kurzusnak szeretett volna egy külső helyszínt, ami közel van az egyetemhez, mégis másféle légkört biztosít az oktatáshoz. Éppen kapóra jött számára a projectroom helyisége, amely éppen értelmes, a környék lakóközösségével is összeegyeztethető funkciót keresett magának, így 2025 őszén megnyílt a Studio 103. 

Már a megnyitón is több mint százan vettek részt, a szintén nagyon sikeres decemberi művészeti vásár idején pedig már az is látszott, hogy Máté egy aktív közösség jól beágyazott tagja. Nemcsak a helyben látta meg a potenciált, hanem az őt körülvevő közösségben is, az ő igényeikre is reflektált, így organikus módon kezdett körvonalazódni egy közösségi alkotóműhely, alkotótér, ahol a saját kurzusa mellett különböző programok, workshopok, minikiállítások is várják az érdeklődőket. 

Az igazsághoz persze az is hozzátartozik, hogy ez a közösség nem a semmiből, pár hónap alatt épült Máté köré, hanem évek kitartó munkájának eredménye. A Studio 103 eredetileg az építőművész tervezői márkája volt, ennek keretében építette saját termékét, a SOL N°2 lámpát is, ami megjelent a 360 Designon és BigSEE-díjat is nyert, eköré épült Instagramon egy érdeklődő közösség. Sok szempontból egy organikusan fejlődő projektet látunk magunk előtt, ami nem jelenti azt, hogy ehhez nem kellett nagyon sok munka és kreativitás. Mára azonban a további irányok is jól látszanak. Máté szeretne egy alkotói kollektívát létrehozni, ahol nemcsak workshopok és minőségi programok során lehet kikapcsolódni, de mentorként és kurátorként is segítik a fiatal művészeket, alkotókat. Ebben a tevékenységben Máté a kerámiaművészetben is járatos Potondi Melinda illusztrátorra, Vékony Fruzsi építőművészre és Karmacsi Kincsőre is számít.

A mentorprogram során akár még termék- és prototípus-fejlesztésben, pályázatfigyelésben is segítenek, a kurátori szerep pedig a workshopok, a minőségi programok kapcsán merül fel. A Studio 103 ezzel együtt nagyobb láthatóságot is biztosít fiatal művészeknek, sőt, a későbbiekben egyre inkább szeretnék ezt a lábat is erősíteni. Az elmúlt hónapokban a stúdióban bemutatkozott például Ujváry Berta, Diviki-Nagy Csenge, Merényi Dávid és a The Lino Lab is. Ezenkívül erősítenék a kereskedelmi jelleget magyar tervezői tárgyakkal, grafikákkal is. 

A hely az Irinyi József utca kellemes, kicsit zöldebb részén helyezkedik el, ami csendesebb, mégis van annyi átmenő forgalom, hogy ne érezzük kihaltnak a környéket. Bent nagyjából 10 főnek tudnak ülőhelyet biztosítani a workshopokon. Hatalmas üvegablakokon áramlik be a természetes fény, az alacsony asztalokon pedig mindig van friss virág, hála Máténak, aki rajong a növényekért, annak a háznak a lakóival is igyekeznek jó viszony ápolni, amely otthont ad a helynek.

A Studio 103-ban a különböző workshopokon van a hangsúly. Itt láthatjuk, hogy mire fizethetünk be náluk. Az árak igen barátiak, 10 ezer Ft alatt maradnak. Hétköznap 8500 Ft-ért, szombaton 9000 Ft-ért kreatívkodhatunk náluk. Bár Máté az eredeti terveknek megfelelően itt tartja a betonos kurzusát, szinte a beton az egyetlen, amivel kapcsolatban nincs workshop, ettől eltekintve viszont igen széles a választék. Az őszi nyitás óta eltelt pár hónapban volt már linómetszés, kerámia- és ékszerkészítő workshop is, de közösségi éneklés és önismerettel egybekötött borkóstoló is, ahol a kiégésről és a határhúzásról tudhattunk meg többet. 

A Studio 103 amilyen kicsi, olyan színes és kreatív közösség veszi körül már most: egyetemisták, művészek, diákok, a Bartók-negyed arcai. Sok jó ember kis helyen is elfér, organikus és nyitott közösség vár bennünket ezen a helyen, amihez az igencsak baráti áraknak köszönhetően magunk is könnyen csatlakozhatunk. 

ELÉRHETŐSÉGEK

Studio 103 

(Borítókép: Ludmann Dániel)

Legyetek ott első városi piknikünkön!

Gyertek, és töltsünk el egy vidám napsütéses tavaszi napot együtt a városligeti fák lombjai között május 1-jén, ahol day-time piknik, workshopok, sok szuper food truck és dizájnvásár is vár mindenkit.

Ünnepeljük együtt a tavaszt, a találkozásokat és azt a pezsgést, amiért annyira szeretjük Budapestet!

hirdetés

Címkék