A budai Várnegyed kis utcájában, a Szentháromság tértől néhány perc sétára található Fekete Holló az 1930-as évektől fogad vendégeket. Teraszáról még a Mátyás-templom mesés épülete is látszódik.
Az éttermet 2023-ban vette át a Zsidai Group, azzal a szándékkal, hogy megőrizze mindazt, amiért a helyet a törzsvendégek megszerették. Nem új történetet akartak írni, hanem továbbvinni azt, ami már működik: egy időtálló, őszinte vendéglátást, ahol a hangsúly a jól ismert ízeken és a természetes, otthonos hangulaton van. A cél ugyanaz volt már a kezdetektől, és ugyanez ma is: összehozni az embereket egy kellemes ebéd vagy jó vacsora mellett.
A megújult, mégis hagyományaihoz hű térben klasszikus magyar fogások kerülnek a kockás terítős asztalokra: gulyásleves, pörkölt házi nudlival, mákos guba vagy palacsinta. Ismerős ízek hagyományosan elkészítve, minőségi alapanyagokból, semmi csavar, semmi különleges fúzió. A levesek, előételek között találunk babgulyást, tanyasi csirkelevest és hortobágyi palacsintát. Nagyon szeretjük, hogy mindig van valamilyen főzelék, most éppen krumpli és spenót, amelyhez kérhetünk fasírtot, tükörtojást vagy pörköltet is feltétként. Az étlapon találunk még remek harcsapaprikást sztrapacskával, cigánypecsenyét, Fekete Holló tálat vagy frissen rántott ételeket is, például borjúmájat, sajtot vagy csirkecombfilét. Desszertként palacsintát, somlói galuskát vagy rétest is választhatunk.
Idén januárban egy régi hagyomány is újjáéledt a történelmi falak között, hiszen egykor a Schönherz Kollégium lakói a Fekete Hollóban gyűltek össze, egy név köré szerveződve, amely sokak számára ma is ismerős: Taknyos Varjú. A mostani este végül nemcsak egy szép emlék lett, hanem annak bizonyítéka is, hogy vannak helyek, amelyek újra és újra képesek közösséget teremteni. Hiszen a Fekete Holló ma is ezt jelenti: egy találkozási pontot a városban, ahova jó betérni és találkozni ismerősökkel. A budapesti lakosok számára szeretnék még közelebb hozni ezt az élményt, így egy állandó akcióval készülnek a számukra, akár a környéken élnek, dolgoznak, vagy csak szívesen ellátogatnak Budapest legszebb részébe.
A Fekete Holló 25% kedvezményt biztosít minden budapesti lakos számára, hogy ez az élmény ne csak alkalom, hanem bármikor elérhető legyen. A napi menü csak akkor érhető el, ha kiváltjátok a kedvezménykártyát!
(Borítókép: Fekete Holló)
ELÉRHETŐSÉGEK
Fekete Holló
Legyetek ott első városi piknikünkön!
Gyertek, és töltsünk el egy vidám napsütéses tavaszi napot együtt a városligeti fák lombjai között május 1-jén, ahol day-time piknik, workshopok, sok szuper food truck és dizájnvásár is vár mindenkit.
Ünnepeljük együtt a tavaszt, a találkozásokat és azt a pezsgést, amiért annyira szeretjük Budapestet!
hirdetés
