Mindig izgalmas belegondolni abba, hogyan változott a város, egy környék vagy egy utcakép az évek során, melyik épületet bontották el, melyik maradt és melyik az új? A város bármely pontján érdemes olykor megállni és körbenézni, kutatni a változásokat, így például a Városmajor utcában is, ahol egyaránt találunk századfordulós, modern és kortárs bérházakat, irodákat. Ebbe a sorba illeszkedik a Városmajor utca 24. 19. századi épülete, ami bár
ma rendházként funkcionál, eredetileg egy pékmester megrendelésére épült, lakóházNAK.
Lakóházból rendház
A hosszú évek során számos tulajdonosváltáson és átalakításon ment keresztül, laktak itt orvosok, mérnökök, gyárosok, sőt még két ismert építész, Árkay Bertalan és Pogány Móric is. Utóbbi volt az, aki merőben átalakította a korabeli házat, az egyik udvari szárny kapott egy pluszemeletet, módosította a belső tereket és az udvari homlokzat csúcsíves nyílásait. Budapest ostroma után ismét változtattak az épületen, részlegesen elbontották a déli szárnyat. Ezután érkeztek a Keresztes Nővérek, de csak „egy pillanatra″, hiszen 1950 őszén feloszlatták a rendeket, nekik pedig el kellett hagyniuk az épületet. A szocializmus idején ismét változott az épület: lakóegységekre osztották, a rózsakereszteket és a vakolatot leverték. A különféle módosításoknak, toldozásoknak a rendszerváltás után vége lett, a nővérek visszakapták a házat, ami akkor már olyan állapotban volt, hogy teljes körű felújításra volt szükség, ami 2012-ben indult el.
Amikor megkaptuk ezt a munkát, az volt a célunk, hogy olyan környezetet hozzunk létre, amiben jó lenni, amibe könnyű belehelyezkedni és a hivatásnak élni. Megszabadítottuk az évek során rárakódott rétegektől és a rend szellemiségét tükröző élettérré alakítottuk
– meséli Gunther Zsolt, a 3h építésziroda vezető tervezője, amely az épület felújításáért felelt.
Puritán szakralitás
Amikor beléptünk a hatalmas kapun, a csend volt az első, ami megérintett minket. Az a valódi, békével és nyugalommal átitatott csend, amit a hétköznapokban ritkán van lehetőségünk megélni. Utána következett a kert, ami amolyan városi oázisként nyújt teret az elmélkedésre, az elcsendesedésre. Még csak át sem kellett lépnünk az épület küszöbét, már érződött, hogy itt valóban egy megnyugvásra alkalmas tér jött létre. Működik mindaz, amit a nővérek és az építészek elképzeltek. Azt, hogy itt jó lenni, nem csak mi éreztük, ahogy Mária nővér mesélte, eddig mindenki,
aki belépett a rendház területére – legyen szó a közösség tagjairól vagy a látogatókról –, mindig azzal a tapasztalattal távozott, hogy itt a csend és a nyugalom fogadja őket. Ez a tapasztalás elsődleges volt az épület tervezésekor. Az évek során sok felesleg rakódott az épületre, szerettük volna mindezt letisztítani, hogy csak az a tér jelenjen meg, ahol a belső fény, a csend és az Isten jelenléte válik megtapasztalhatóvá.
Bár ez a csend végig jelen van a rendházban, leginkább a kápolnában érződik az a metafizika, ami benne van egy ilyen térben. A korábbi lakóház utcafronti helyiségét alakították át, ami bár már akkor is kápolnaként szolgált, amikor először a nővérekhez került, mégis most nyerte el igazi formáját. Amikor szakrális, liturgikus terekről beszélünk, rendszerint a barokk díszítettségre gondolunk, így meglepő lehet az a puritán megjelenés, ami itt fogad minket. Különös, de pont
az egyszerűség, a fehér szín, az ablakoKOn beszűrődő fény az, amI segíti a befelé fordulást, az elcsendesedést, az isteni jelenlét megtapasztalását. de ha nem vagyunk hívők, akkor is könnyen egyfajta természetfeletti valósággal találkozhatunk itt.
„Az imatér az utcára is kisugárzik, hogy aki ismeretlenül halad el előtte, az is részesüljön az imádságban” – magyarázta Mária nővér, miközben mi magunk is megérintve álltunk a kápolnában. Ezek az egyszerű építészeti eszközök nagyon jól lekövetik a rend szellemiségét (a Keresztes Nővérek ferences rend harmadrendi reguláját követik, amelyben fontos az egyszerűségre való törekvés is), és – ahogy Gunther Zsolt említette – a tervezés folyamán értő fülekre találtak, a 3h építésziroda letisztult világa találkozott a nővérek letisztult gondolkodásmódjával.
Nagyon is élő rend
A Szent Keresztről Nevezett Irgalmas Nővérek svájci alapítású rend, amely 1904-ben érkezett Magyarországra, a székhelyük Zsámbékon volt. A ferences rendi lelkiséget élő rend célkitűzése az emberi ínség enyhítése, az irgalmasság testi és lelki cselekedeteinek gyakorlása, így nem meglepő, hogy betegápolással, tanítással és neveléssel foglalkoznak. Noha a rendek feloszlatásakor közösségük 466 tagot számlált, ma már „csak” öten vannak jelen, akik élik a rend küldetését az országban, közülük ketten élnek állandó jelleggel a Városmajor utcai rendházban.
A szerzetesi létről elsőre a habitus (szerzetesi viselet) és a kolostor jut eszünkbe, a világtól elzárt és imádsággal teli élet, mintha képzeletben leragadtunk volna a középkornál vagy a fikciónál. A Keresztes Nővérek rendházában járva azt tapasztaltuk, nagyon is aktívan vesznek részt a világi életben, egyszerű, hétköznapi viseletet hordanak, az elköteleződésükre mellkeresztjük emlékeztet. Bár állandó jelleggel a Városmajor utcai rendházban élnek, van civil munkájuk, emellett az életük sem csak az egyházi zenéről és olvasmányokról szól.
„A világi kultúra ugyanúgy része az életünknek, így a színház, a mozi vagy egy koncert, de mindig abban a fókuszban, hogy mire hív meg benne engem az Isten” – magyarázza Mária nővér. Bár megvan a maguk elzárt világa, nyitottan állnak az érdeklődőkhöz, nyugodtan kérdezhetünk tőlük, beszélgethetünk velük, így mi is megannyi kérdést tettünk fel a hitről, a szerzetesrendek mai életéről, arról, hogyan telnek a hétköznapjaik, és Mária nővért arról is megkérdeztük, hogy hogyan kapott elhívást.
Volt egy belső tapasztalatom, hogy az Isten nagyon szeret engem, és az Isten megmutatja azt az utat, ahol én az életemet ki tudom teljesíteni. Ezt elsősorban a gyerekek között tapasztaltam meg, és ahogy kerestem az utamat az egyetemi éveim alatt, akkor letisztult és erősödött bennem ez a meghívás. Így kerültem kapcsolatba több közösséggel, de a Keresztes Nővérek egyszerűsége adta számomra azt az otthont, ahová később beléptem. Az, hogy idáig eljutottam, a régi életem folyamata volt, hálás vagyok érte. 10-12 évet ölel fel az, hogy valaki örökfogadalmat tegyen és nővér lesz belőle. Ez az időszak átfogó önismereti és hitéleti képzésen alapszik, nehéz, de nagyon szép idő. Ahogy mélyül(t) az Isten-kapcsolatom, úgy ismer(t)em meg jobban önmagamat is, hogyan reagálok bizonyos helyzetekben, vagy hogyan tudom az Isten-kapcsolatom behelyezni a munkaterületembe, hogy ott is gyümölcsöző legyen. Vannak nehéz időszakok, néha bal lábbal kelünk fel, és nekem is került már kihívás elé a hitem, de ez mindig lehetőség arra, hogy megerősödjön a szerzetesi életem
– magyarázza Mária nővér.
Azt is megtudtuk, hogyan viszonyulnak hozzájuk az emberek, akik egy-egy beszélgetés végén hálásak nekik, illetve „előfordul az is, hogy megkérnek, hogy hordozzam őket az imáimban. Ilyenkor általában kiderül, hogy szükségük van egy imára vagy egy szentmisére, amit felajánlunk értük, de sokszor keresnek meg minket azzal is, hogy kísérjük egy-egy súlyosan beteg rokonukat az imáinkban”. A kerület életében is láthatóan vannak jelen, a Budastep Városmajor környéki sétáján a résztvevők bejuthatnak a rendházba, megnézhetik a kertet, de az intézményekben, ahol dolgoznak, illetve a plébánián is találkozhatunk velük.
Csendes oázis
A kápolna mellett a hosszan elnyúló kert a rendház másik lélektöltő oázisa. Itt egyrészt a nővérek kis kertjüket művelik, másrészt az elcsendesedésre kialakítottak a tervezők egy filagóriát, szemben a Mária-szoborral (ez jelenleg még restaurálás alatt van).
Meditatív tér ez, és – ahogy Gunther Zsolt elmondta – pont az udvar kereszttengelyén helyezték el, így metaforikusan a keresztre is utalnak vele.
A kisebb emelkedő tetején állva jólesik rátekinteni a felújított eredeti épületre, illetve az azt körülvevő hófehér, makulátlan tömbökre. Furcsának tűnhet, mégis összhangban van itt a kortárs és a régi. A figyelmes szemlélő pedig azt is kiszúrhatja, hogy az ablakkeretek és a spaletták pasztell zöld színe ugyanaz, mint a régi házé, teljessé téve a régi és az új közötti párbeszédet.
A kert felől nézve a bal oldali épület a vendégház, ezt a helyet jártuk be mi is, míg a jobb oldali a nővérek otthona – ezt a látogatók elől elzártan tartják. Különös élmény volt mind a kis kápolna, mind a vendégház tereiben sétálni; utóbbinál Mária nővér kifejezetten felhívta a figyelmünket a tér és a fény kapcsolatára. „Az egyszerű formákkal, a felülről jövő fénnyel transzcendens hatást értünk el. Kifejezetten izgalmas kísérlet volt számunkra, hogy egy ilyen kis helyen hogy lehet teátrális, gótikus hatást elérni” – magyarázta Gunther Zsolt.
Mindez tényleg működik, a lépcsőn felfelé haladva mi is éreztük ezt a feloldódást, könnyűséget. Az pedig, hogy Mária nővér külön felhívta rá a figyelmünket, mutatja, hogy értik és szeretik az épületet, hogy valóban a magukénak érzik.
Megjelent első bookazine-unk, ne maradj le róla!
Már 15 éve lélegzünk összhangban a fővárossal. Jubileumi kiadványunkban mindent megtalálsz, ami magazinunk és eddigi munkánk esszenciája. Gasztronómia, kultúra, városi legendák és Budapest arcai, interjúk, történetek és a legjobb helyek – úgy, ahogyan mi látjuk a fővárost.
Rendeld meg itt vagy keresd a nagyobb könyvesboltokban!
hirdetés
