A Néprajzi Múzeum 25 000 darabból álló üvegnegatív-gyűjteménye a 20. század eleji magyar fotótörténet értékes, kevéssé ismert és rendkívül izgalmas együttese, amellyel a Vágatlanul. Törékeny fényképek valósága című időszaki kiállítás kurátora, Bata Tímea és munkatársai már bő egy évtizede foglalkoznak. Ők már teljesen más szempontok alapján vizsgálják az anyagot, mint a XX. század első felének néprajzos szakemberei. Györffy István és Viski Károly 1921–1922-ben 82 vidéki fényképésztől vásárolta meg azokat az üvegnegatívokat, amelyeket üvegházba beépítve vagy éppen lámpaként hasznosítottak volna újra. Abban az időben többnyire a gyűjtő neve és a gyűjtés dátuma került fel az egyes tárgyakra, míg ma sokkal fontosabb, hogy ki és mikor készítette a fényképet, így a teljes anyagot újra átnézik, felülvizsgálják a hozzájuk tartozó adatokat, és folyamatban van a digitalizálásuk is.
A fényképek mint a kommunikáció eszközei
Az üvegnegatívok mintegy 700 érintett településen, egy igen nehéz történelmi időszakban, főként az 1910-es években készültek. Az első világháború utáni Magyarország teljes területét lefedik, és a korabeli fényképészet, valamint a vidéki élet különleges pillanatait őrzik. Nagyon fontos változás, hogy új társadalmi rétegek is megjelentek a műtermekben, akik szerették volna megörökíteni családjukat, életük egy fontos pillanatát. Nem szabad elfelejteni, hogy nem néprajzkutatók által készített fotókról van szó, így teljesen más információkat közvetítenek számunkra.
A megrendelők sokszor még írni és olvasni sem tudtak, és a képeken keresztül kommunikáltak távol lévő rokonaikkal, akik a fronton harcoltak vagy éppen külföldön dolgoztak. Sok kép mélyen elgondolkodtató, arra ösztönöz, hogy próbáljuk kitalálni az arcok mögött lévő történeteket, emberi sorsokat. Az anya két gyermekével, akiknek zsebéből kilóg az édesapjuk által a frontról küldött levél; amikor egyszerűen csak rá- vagy a kép mellé ragasztották a hiányzó családtagot, vagy csak a kezükben tartották a szeretett személy fotóját, és úgy ültek a fényképezőgép elé, sokat elárulnak az akkori emberek gondolkodásmódjáról és szokásairól.
A vágatlan üvegnegatív a valóság egy különleges szelete
Az 1890-es évektől az 1920-as évekig a fényképet leginkább fényérzékeny zselatinos ezüsttel bevont üveglapra, azaz üvegnegatívra rögzítették. Az előregyártott üvegnegatívokat tasakban, dobozban árusították, és mivel egyre többet gyártottak, elérhetőbbé vált a szegényebb rétegek számára is. Később a fotográfus erről hívta elő a papírképet. Ami különösen izgalmassá teszi az üvegnegatívokat, hogy sokszor több információt tartalmaz, mint a megrendelőknek átadott, később generációkon keresztül őrzött kép.
A kiállítás címe, a Vágatlanul éppen erre utal. Az üveglemezeken nem csupán a megörökített személyek láthatók, hanem mindaz, ami a háttérben zajlott. A megrendelők által hazavitt, kivágott papírképekről már eltüntetett paravánok, a festett hátteret tartó állványok vagy éppen kezek, a háttérben kukucskáló figurák, sőt néha maga a fényképezőgép-állvány is belelóg ezekbe a „nyers” képekbe. Ezek a pluszinformációk pedig nagyon sok mindent mesélnek nekünk a száz évvel ezelőtti fényképezés körülményeiről, eszközeiről – és magukról a fotográfusokról is.
20 vidéki fényképész világa
A kiállítás húsz, különböző felszereltségű és stílusú vidéki fényképészet világát mutatja be a bőséges anyagból. A rózsaszín falakon láthatjuk a műtermeket és fényképészeket is a körmendi Steindl Károlytól a sátoraljaújhelyi Bartizek fivérekig, a mezőkövesdi, de osztrák származású Weissbach nővérektől a szolnoki Papszt Piroskáig. Érdemes a lábunk alatt, a padlón futó szaggatott vonalakat is követni, hogy a térképen is el tudjuk őket helyezni. A városi, gyakran bécsi mintára berendezett, festett hátterekkel felszerelt műtermekben dolgozó mesterektől egészen azokig a fényképészekig terjed a skála, akik saját házuk udvarán állították fel kamerájukat.
A narancsszínű falakon pedig számos pluszinformációt olvashatunk. Például a fényképészet technikai fejlődéséről, az akkori retusálási módszerekről, az üvegnegatívok megmentéséről, a mindennapi életről a háború árnyékában (esküvők, felravatalozott rokonok, regruták), az akkori emberek problémáiról és értékrendjéről, szokásairól, a társadalmi változásokról, hiszen mindezekkel együtt még jobban a képek mögé láthatunk.
Összekapcsolódva a jelennel
A mintegy 100 fotót bemutató montázsfalon találunk olyan felületeket is, ahonnan egy spatula segítségével lekaparjuk a festéket, így felsejlik egy addig ismeretlen kép és a mögötte lévő újabb történet. Mellette kapott helyet egy érintőképernyő, ahol további fotók között böngészhetünk térkép és a fotográfus alapján is.
Csáky Mariann 2007-ben készült installációja a jelenkorba emeli az üvegnegatívokat, hiszen saját nagyszüleitől örökölt képeit, amelyeken gyerekként jelenik meg, illetve friss fotóit álmodta meg egy közös alkotásként, összekapcsolva a múltat és a jelent.
Hogy mennyire élő még ma is ez az anyag, mi sem bizonyítja jobban, hogy a megnyitón a fotókon szereplők vagy éppen a fotográfusok leszármazottjai közül többen is megjelentek. Ők lehet, hogy még többet tudnak hozzátenni ezekhez a fényképekhez, vagy éppen itt ismerik meg jobban saját családjuk történetét.
A kiállítás 2026. július 5-éig látogatható, jegyet itt tudtok vásárolni. Érdemes egy kurátori tárlatvezetésre is ellátogatni.
(Borítókép: Incze László – Néprajzi Múzeum)
Néprajzi Múzeum
Legyetek ott első városi piknikünkön!
Gyertek, és töltsünk el egy vidám napsütéses tavaszi napot együtt a városligeti fák lombjai között május 1-jén, ahol day-time piknik, workshopok, sok szuper food truck és dizájnvásár is vár mindenkit.
Ünnepeljük együtt a tavaszt, a találkozásokat és azt a pezsgést, amiért annyira szeretjük Budapestet!
hirdetés
