Demokraták a farkasordító hidegben
Gyökeres változások zajlottak Hollandia területén a 16. század végén. II. Fülöp spanyol király trónfosztását követően megszületett a Hét Egyesült Holland Tartomány Köztársasága, amely a 80 éves háború alatt, fokozatosan érte el a teljes függetlenséget. A terület rohamos fejlődésnek indult, forgalmas kereskedelmi útvonalakon özönlött az áru a kikötőkbe, hatalmas gyarmatbirodalom kiépülése vette kezdetét. Az 1581-es trónfosztási nyilatkozatban a hollandok arra hivatkozva szabadultak meg a spanyol király uralmától, hogy II. Fülöp nem tartotta be alattvalói iránti kötelezettségeit. Ezzel kézzelfoghatóvá vált a modern demokráciának az a fontos alapgondolata, hogy a hatalom feladata a közösség szolgálata, és ha nem gyakorolja ezt, akkor vissza lehet venni.
A fejlődés és a szélesebb körű társadalmi egyetértésben rejlő erő mellett azonban a rohamosan gazdagodó lakosság a klímaváltozás zord hatásait saját bőrén tapasztalhatta meg. Az 1550 és 1740 között tartó kis jégkorszak sosem látott, hosszú és zimankós telekkel köszöntött Európa északi részére, a 16. század utolsó szakaszától pedig évtizedeken át különösen éreztette hatását. Bár a kis jégkorszakkal kapcsolatban a mai napig vetődnek fel kérdések, a korabeli kemény telek társadalmi, gazdasági következményeit senki sem vitatja. A változó világ a művészetben is megjelent, nem véletlen, hogy ekkor váltak kedveltté a korcsolyázókat, a tél örömeit megélő közösségeket ábrázoló alkotások.
Ezeknek a 17. századi németalföldi tájképeknek az előzményeit a középkori hóráskönyvek hónapábrázolásai között kell keresnünk.
A hóráskönyvek olyan imakönyvek, amelyekben moralizáló olvasmányok és kalendárium, A 12 hónapot ábrázoló miniatúrák voltak.
Ezekből alkotott önálló képtípust a 16. század zseniális művésze, id. Pieter Brueghel, a gyönyörű Vadászok a hóban festője, és különböző flamand alkotók. Hendrick Avercamp az ő nyomdokaikon járva, a holland mesterek közül elsőként specializálódott téli tájakra.
A kampeni néma mester
Hendrick Avercamp 1585-ben született Amszterdamban, egy patikus családjában. Több dokumentum tanúsága szerint siket volt, valószínűleg ezért nem tanult meg beszélni sem, ugyanakkor édesanyja megtanította írni és valamelyest rajzolni is, így erre a tehetségére korán fény derült. Mivel családjában fontosnak tartották a tanulást, a siketnéma kisfiú oktatására is gondot fordítottak. Először egy helyi tanár foglalkozott vele, aki hamarosan elhunyt pestisben. Ezt követően, 18 éves korától Pieter Isaacsznál is tanult (ő később IV. Keresztély dán király udvari festője lett, de kémfeladatokat is ellátott). Ezenkívül Gillis van Coninxloo tájképfestő is Avercamp mestere volt, ő búzatáblák festésére akarta rábeszélni a művészt, aki maradt a téli képeknél.
Avercamp valószínűleg a szabadban készítette vázlatait, ezt követően műtermében dolgozott festményein. Művei már életében sikert arattak, ám
siketsége miatt a közösségtől kissé elszeparálva, sajátságos kis világában érezte otthon magát.
Élete nagy részét Kampenben, a virágkorán már túl lévő kereskedővárosban töltötte, 1634-ben hunyt el, távol az amszterdami divatoktól, művészeti élettől. Egyedi stílusát sokan próbálták utánozni, köztük unokaöccse, a szintén festő Barent Avercamp is. Alkotásai közül a windsori királyi gyűjteményben is őriznek jó párat, főleg grafikákat, és természetesen a jelentősebb holland múzeumok, az amszterdami Rijksmuseum vagy a hágai Mauritshuis gyűjteményében is találkozhatunk velük.
Korcsolyázók a Szépművészetiben
A Szépművészeti Múzeum állandó kiállítása kiemelt helyen mutatja be azt a kis méretű, rendkívül szerethető Avercamp-alkotást, amit 1899-ben vásároltak Kleinberger Ferenc műkereskedőtől. Kleinberger maga is izgalmas figura volt, Budapesten született, de Bécsben, Karlovy Varyban, Párizsban és New Yorkban is voltak érdekeltségei. A németalföldi festészet volt az egyik szakterülete, a Szépművészeti Múzeum több vásárlásában is részt vett, a legismertebb alkotás pedig, ami átment a kezén, valószínűleg Az aranypinty című Carel Fabritius-kép, ami ma a Mauritshuisban látható.
A Szépművészeti Múzeumban látható Avercamp-KÉP, a Téli táj korcsolyázókkal 1610 és 1615 között készülhetett.
A kis méretű tondó (kör alakú festmény) témája sok szempontból forradalmi volt, hiszen csak a 16. században jelentek meg azok az alkotások, melyeken nem szentek, mitológiai alakok történetei, hanem a korabeli hétköznapok voltak láthatók. Avercamp képén is ilyeneket látunk. Baloldalt egy füstölgő kéményű épület és egy kopasz fa, a kép középső részén egy halászhajó, a háttérben jól megtermett szélmalom és tornyok tűnnek fel, ám mindez csak háttere a korabeli mindennapoknak, amelyek a kacskaringós folyó jéggel borított felszínén zajlanak.
Bő gatyás ficsúr játssza a hoki korabeli változatát, az ijskolfot, parasztok sietnek a dolguk után, korcsolyázó pár, fakutyázók, lóval vontatott szán is megjelenik a színen. Persze nem mindenkinek van jó napja. A kép előterében szereplő kislány mintha kicsit megijedne az úrtól, aki éppen lehajol valamit mutatni neki, a háttérben egy férfi úgy orra bukott a csúszós jégen, hogy még a kalapja is leesett róla, egy asszonyságra pedig éppen rájött a szapora, alfele csupaszon világít elő a kép hátteréből.
Az aprócska alkotáson mintegy félszáz ember és 8-10 állat látható.
A későbbi vizsgálatok kimutatták, hogy Avercamp eredetileg jóval nagyobb fatáblára kezdett dolgozni, ebből vágta ki a tondót, majd hozzá alakította a kép kompozícióját is. A magasra helyezett horizont a festő ebben az időszakban készült munkáinak jellegzetessége, később alacsonyabbá válik, mindenesetre emiatt látunk rá jól az eseményekre. A képen olyan alakokat, foglalatosságokat is megfigyelhetünk, melyek Avercamp más festményein is feltűnnek. A szükségét végző személy vagy egy jó nagy zakózás a jégen olyan mindennapi kellemetlenségek, amelyek még valószerűbbé teszik az élethelyzetet, a képet visszatolják a giccs irányából. A mai szemlélő szíve pedig egy kicsit összeszorul, mert azt is kifejezik, milyen pontosan megfigyelte Avercamp a környezetét, mennyire vágyhatott arra, hogy részese legyen a népes társaságnak akár az örömben, akár a bosszúságban.
A kép szerkezete igen trükkös, a festő mesterségbeli tudásáról is mesél. A széles perspektívát még jobban kiemeli a repoussoir, vagyis egy előtérbe tolt alak, tárgy, ezzel még inkább fokozva a mélység érzetét. A kép jobb oldalán baktató szakállas, kutyás öregember ilyen figura, de a hóráskönyvek februárábrázolásait is felidézi, szintén több alkotáson feltűnik. A mélységérzet növelésére szolgál a légperspektíva, vagyis a távolabbi elemek szürkésebb, elmosódottabb ábrázolása. A technikát a valóságban is jól megfigyelhetjük, különösen, ha esős vagy havas tájat szemlélünk. Bár ettől könnyen lehetne szomorkás az alkotás, Avercamp képe a szűrt fények és a finom, visszafogott színkezelés miatt korántsem kelt borongós hatást.
Közös tél
Népes társaság, fiatalok és idősek, asszonyok és urak, a társadalom minden rétege képviselteti magát. Mindenki teszi a dolgát, alá- és fölérendeltség nem jelenik meg, együtt fogadják el a zord tél örömeit. Ebben Hollandiában egészen az 1960-as évekig volt része a lakosoknak, az idősebbek még emlékeznek azokra a téli hetekre, amikor korcsolyát kötve a befagyott csatornákon jártak iskolába. Ma már, ha ritkán előfordul, általában nem túl biztonságos a jég.
Avercamp festménye akkor is megfog és rabul ejt, ha sosem korcsolyáztunk még.
Ennek egyik oka az, hogy az emberi agy automatikusan keresi a mintázatokat, így a részletgazdag ábrázolásokban szívesen veszik el a tekintet, az apró történetek felfedezése kikapcsol, ellazít. A festmény még bő négyszáz év után is frissnek hat, nem csoda, ha sokak kedvence. A számtalan alkotás közül, amit Avercamp ihletett, szeretnénk mindenki figyelmébe ajánlani Kántor Péter, Jég-öröm. Hendrick Avercamp (1585–1634) című gyönyörű versét, amit itt olvashatunk el, hallgathatunk meg.
Források:
- Múzeumi kalauz: Szépművészeti Múzeum, szerk. Radványi Orsolya, Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, 2021
- Szépművészeti Múzeum: Remekművek az ókortól a 18. század végéig, szerk. Borus Judit, Kocsis Alexandra, Ruttkay Helga, Szépművészeti Múzeum, 2019
- Remekművek: Szépművészeti Múzeum, szerk. Vécsey Axel, Szépművészeti Múzeum, 2019
(Borítókép: We Love Budapest)
Megjelent első bookazine-unk, ne maradj le róla!
Már 15 éve lélegzünk összhangban a fővárossal. Jubileumi kiadványunkban mindent megtalálsz, ami magazinunk és eddigi munkánk esszenciája. Gasztronómia, kultúra, városi legendák és Budapest arcai, interjúk, történetek és a legjobb helyek – úgy, ahogyan mi látjuk a fővárost.
Rendeld meg itt vagy keresd a nagyobb könyvesboltokban!
hirdetés
