Szögezzük le rögtön az elején: összességében elég jó év lesz 2026. Önmagukban álló, hétköznapra eső munkaszüneti ünnepnapok ugyan nem lesznek, és lesz pár amolyan bedolgozós nap is, cserébe három háromnapos és négy négynapos hosszú hétvégénk lesz, és mindössze két olyan ünnepnapunk lesz, ami hétvégére esik, így az ünneplés nem jár majd együtt azzal, hogy nem dolgozunk miatta. De lássuk a részleteket!
Hétvégére eső munkaszüneti napok
Összesen három olyan ünnepnap lesz 2026-ban, ami hétvégére esik, így olyan napra, ami egyébként is munkaszüneti nap. Az 1848. március 15-i forradalom ünnepnapja pont vasárnap lesz majd. Ugorva egy nagyot a naptárban, az év második felére, megérkezünk a mindenszentekhez, ami november 1-je, és ez 2026-ban szintén vasárnapra esik. Ugyanakkor a karácsonyi napok utolsója, december 26-a is hétvége lesz, méghozzá szombat, de mivel ez az ünnep eleve nem egynapos, és csak az utolsó napja esik hétvégére, így ez egyfelől egy hosszú hétvégét jelent majd, illetve ezt a napot le fogjuk dolgozni egy másik decemberi napon.
Ledolgozós napok
2026-ban három ledolgozós napunk is lesz, egyből egy ilyen nappal kezdődik majd az év: mivel január 1-je csütörtökre esik, 2-a pedig péntekre, így azt a napot is pihenéssel tölthetjük, alaposan rápihenünk így az újévre. Helyette pedig majd január 10-én, szombaton kell dolgoznunk. Augusztus 20-a, akárcsak január 1-je, szintén csütörtökre esik, ezért megkapjuk a péntekre eső augusztus 21-ét is, ami helyett augusztus 8-án dolgozunk. Végül ott van a csütörtökre eső december 24-e, ami továbbra sem ünnepnap, de jövőre sem kell aznap dolgozni, mert azt előtte, december 12-én ledolgozzuk.
Hét hosszú hétvégénk lesz 2026-ban
Hosszú hétvégékben gazdag lesz a 2026-os év: háromnaposból lesz három, négynaposból pedig négy. Lássuk, hogy jönnek majd szépen sorban. Mint említettük, az évet egy nagyobb (négynapos) hosszú hétvégével kezdjük: mivel január 1-je csütörtökre esik, a munka és az élet nem 2-án kezdődik majd, hanem csak 5-én, hétfőn. Tavasszal három hosszú hétvége is vár ránk. Áprilisban lesz az első, húsvét alkalmából, amikor április 3-a nagypéntek, 6-a pedig húsvéthétfő, ez pedig egy négynapos hosszú hétvégét jelent.
Májusban két hosszú hétvégénk is lesz. A hónap a munka ünnepével kezdődik, ami jövőre pénteki napra esik, így kapunk ismét egy, a megszokottnál hosszabb hétvégét. Aztán a hónap végén érkezik egy újabb háromnapos, a pünkösd, amikor 25-ét, pünkösdhétfőt kapjuk meg pluszban, vagyis az a május végi vasárnap nem fog olyan rosszulesni, mint ahogy a vasárnapok általában szoktak – hiszen másnap se munka, se suli nem lesz.
A nyár szinte hosszúhétvége-mentes, ám van nekünk egy augusztus 20-ánk, ami 2026-ban a lehető legjobban néz ki a naptárban. Az államalapítás napja csütörtökre esik, ami így egy négynapos hétvégét jelent, ami kimondottan jól fog jönni a nyár végén. A másik forradalmi napunk, október 23-a is hétköznapra eső ünnepnap lesz, 2026-ban péntek lesz a napja, így ez egy háromnapos hosszú hétvégével jár majd együtt. És végül ott van a karácsony, ami négynapos hétvége lesz: 24-én, csütörtökön kezdődik és 27-ével, vasárnappal ér majd véget.
(Borítókép: Anna Blazhuk – Getty Images)
Legyetek ott első városi piknikünkön!
Gyertek, és töltsünk el egy vidám napsütéses tavaszi napot együtt a városligeti fák lombjai között május 1-jén, ahol day-time piknik, workshopok, sok szuper food truck és dizájnvásár is vár mindenkit.
Ünnepeljük együtt a tavaszt, a találkozásokat és azt a pezsgést, amiért annyira szeretjük Budapestet!
hirdetés
