Aki minden titkot tud, de semmit sem ad tovább – Ungár Tamás 35 évig volt főportás a legjobb szállodákban

We Love Budapest: Ki a concierge, és mit csinál? Nem portásnak nevezzük, pedig hasonló munkakör.

Ungár Tamás: Magyarra szállodaportásnak kéne fordítani, de mivel a concierge jellemzően 5 csillagos szállodában dolgozik, egy kicsit másképp nevezzük. Ez a megkülönböztetés még a múlt század közepén alakult ki, ekkor, a klasszikus időszakban váltak külön az egyes feladatok. Először csak a recepciós létezett, aztán amikor Magyarországon megjelentek az első nagy szállodaláncok, akkor a feladatokat felosztották az ő rendszerük szerint. Három munkakör alakult ki, a recepciós a szobák beosztásával foglalkozott, a concierge biztosította az optimális élményt, programokat szervezett, kéréseket teljesített. Végül jött a vendég számára a feketeleves, mindezért fizetni kellett a kasszásnál. Mindhárom munka során nagyon komoly, írásos sztenderdeket kellett betartani.

WLB: Egy különleges kitűzőt látok az öltönyén. Ez lenne az Aranykulcs, annak a közösségnek a jele, ami a világ legjobb concierge-eit tömöríti?

U. T.: A szervezet minden tagjának ehhez hasonló jelvénye van, de amit én viselek, az egy különleges darab, amit egy amszterdami kollégámtól kaptam. Ahhoz, hogy aranykulcsosok lehessünk, elég sok feltételt kell teljesíteni. Szükség van két szakmabeli ajánlására, szakmai életrajzra, ezután a szervezet közgyűlése dönt a felvételről, miután a vezetőség felmérte a jelentkező felkészültségét. Ekkor egy év próbaidőre veszik fel az illetőt, ha pedig jól teljesít, akkor teljes jogú tag lehet. Az Aranykulcs nemzetközi szervezet, a felvétel nemzetközi tagságot is jelent. 

WLB: Ön hogyan került a concierge-szakmába?

U. T.: Édesapám a Béke Hotelben zenélt, ezért sokszor sétáltunk a közeli körúton. Itt, a Grand Hotel Royal (ma Corinthia Budapest – a szerk.) előtt állt uniformisban egy kocsirendező, aki az autók elhelyezéséért felelt. Tóth Imrének hívták és civilben egy aranyos dányi paraszt bácsi volt, aki összesen tíz szót tudott angolul. Mégis imádták a vendégek, mert a kedvességével, sármjával, mosolyával elbűvölte őket. Engem gyerekként megfogott Imre bácsi uniformisa, az egész környezet. Később londiner lettem a Vörös Csillag Szállodában (a Széchenyi-hegyi hotel korábban Golf, majd Panoráma néven is üzemelt, végül a 90-es évek végén bezárt – a szerk). Aztán 1983-ban a Royalba kerültem, abba a szállóba, ahol Imre bácsi kollégája lehettem. Itt 26 évesen Magyarország legfiatalabb főportása lettem, majd a Fórumban, InterContinentalban dolgoztam, később visszakerültem a Royalba, ami ekkor már Corinthia néven működött. Óriási szakmai előnyt jelentett, hogy két ikonikus concierge, Kalmár György és Gunst András mellett tanulhattam a gyakorlatban. 1987-ben elvégeztem a párizsi központú Institut de Conciergerie International (ICI) képzését; aki ezt teljesítette, junior Aranykulcsot kapott. Ezután lettem rendes tag, majd 2007-től a Magyar Aranykulcs Szövetség elnöke és a közép-európai zóna vezetője. Nem is tudtam, mibe vágok bele, de végül mindkét tisztséget 10 évig töltöttem be.

WLB: Az imént említette, hogy a concierge-ek nagyon szigorú sztenderdek alapján dolgoznak. Külsősként nehéz elképzelni, hogy egy-egy szállodai látogatást szabályok szerint formalizálni lehet, hiszen minden utazási élmény más. Hogyan néz ki egy ilyen szabályrendszer, hogyan lehet ellenőrizni, hogy betartják-e a szabályokat?

U. T.: Az ellenőrzésre szolgál a mystery shopperek (próbavásárlók – a szerk.) munkája. Már a szobafoglalástól kezdve nagyon pontos szabályoknak kell megfelelni, bizonyos nagy hotelláncoknál például olyan sztenderd is van, hogy egy beszélgetés alatt minimum háromszor nevén kell szólítani a vendéget, és persze ott vannak az alapok: keresi-e a szemkontaktust beszélgetés közben a személyzet?, stb. Nekem volt egyszer egy titkos vásárlóm, aki azt kérte, hogy a szobájába készítsenek be egy szál rózsát. Később, az értékelésében nehezményezte, hogy az egyik szirmon talált egy fekete pöttyöt. Ilyen sem történhet egy elegáns helyen. 

WLB: Ki lehet szúrni egy mystery shoppert, vagy annyira dörzsöltek, hogy erre semmi esély?

U. T.: Nem könnyű, de a gyakorlott szállodai dolgozóknak sikerül. Ha például valaki nagyon keresi, nézi a ruhámon a névsínt, az jellemzően gyanús, csakúgy, mint az, aki a szálloda minden szolgáltatását végigpróbálja, hiszen egy „igazi” vendégnek általában jól behatárolható érdeklődési köre van. 35 évig dolgoztam ötcsillagos hotelekben, ezalatt 20-25 mystery shopperrel volt dolgom. Persze Budapesten az elején elkövettek még hibákat, például egy úttal több jó szállodát próbáltak ellenőrizni. Tudtuk, hogy ha valaki a Corinthiában kezd, általában a Hiltonban folytatja, ilyenkor értesítettük egymást. Olyan ravasz ellenőr is volt, aki a Corinthiából nem egyből a Hiltonba ment, hanem taxival a Keletibe, ahol kiszállt, rendelt egy másik taxit, úgy vitette magát a másik szállóba. 

WLB: Említette, hogy értesítették egymást az ellenőr érkezéséről. Jellemző az ilyen segítőkészség a nagy szállodaláncoknál dolgozókra? Az olyan filmekben, mint a Grand Budapest Hotel vagy a John Wick egy titokzatos nemzetközi hálózatot látunk működni. Ez lenne a valóság?

U. T.: Ennyire nem titokzatos ez a szakma, de az az elvünk, hogy az én vendégem ma a te vendéged holnap. Ha valakinél, mondjuk, lemondanak két jegyet egy kurrens darabra, koncertre, akkor eljuttatjuk egymáshoz az információt, hátha másnak a vendége éppen arra a programra szeretne menni. Nincsenek határok, nincsenek szállodaláncok, az a lényeg, hogy a vendég megkapja a magas szintű szolgáltatást a pénzéért. Ezért is jó az aranykulcsos közösség. Ha Párizsban kell valamit elintézni egy vendégnek, akkor az ottani aranykulcsost hívom, és azonnal segít. Legutóbb egy New York-i autóbérléssel kapcsolatban tudtam ennek köszönhetően segíteni. 

WLB: Nagyon szűk szakmai közösségről beszélünk, ahova komoly kritériumok alapján lehet bekerülni. Mitől lesz valaki jó concierge?

U. T.: Egy jó concierge olyan, mint a három majom: nem lát, nem hall és nem beszél. De néha mégis. Pontosan tudja, hogy mikor kell kivételt tennie, mert a vendég érdeke úgy kívánja. A munka lényege az empátia és a jó kommunikációs készség. Ma, az internet korában más egy concierge feladata, mint régen, például a vendégek sok foglalást maguknak intéznek. Azt szoktam mondani, hogy

vagyis amikor az étteremben nincs hely, a hangversenyre nem marad jegy. Szeretjük az ilyen feladatot, és sokszor tudunk is segíteni, persze nem minden esetben. Előfordul olyan kérés is, amit nem akarunk teljesíteni, ha egy vendég, mondjuk, azzal bízna meg, hogy szerezzek neki drogot, visszautasítanám. Ha valakinek nemet mondunk, nagyon fontos, hogy megőrizzük a kedvességünket, határozottságunkat.

WLB: Hol vannak a határok, amiket célszerű betartani az ehhez hasonló kérésekkel kapcsolatban? Mi az, ami tolerálható, és mi az, ami nem? 

U. T.: A vendég azt tesz, amit akar. Magánügyben van jelen, amihez nekem semmiféle közöm nincs, amíg másban vagy önmagában közvetlen kárt nem tesz. Sem erkölcsi, sem fizikai értelemben nem vagyok hatóság, de a vendégnek vannak a jogai mellett kötelezettségei is, például: tartsa be a házszabályokat! Ez borzasztóan hivatalosan hangzik, valójában próbáljuk úgy alakítani a határokat, hogy a lehető legjobban érezzék magukat nálunk. 

WLB: A hatvanas, hetvenes, nyolcvanas évek bárjaiban, sőt szállodai lobbijaiban nyílt titok volt, hogy folyik prostitúció, alvilági figurák is megjelentek. Ön találkozott ezzel az oldallal? 

U. T.: Néhány évvel ezelőtt éppen itt, a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban volt egy kiállítás, ami a 60-as, 70-es, 80-as évek bárvilágát mutatta be. Nem véletlenül én nyitottam meg ezt a kiállítást, egy concierge, portás jól ismeri ezt a világot. Volt olyan szálloda a rendszerváltás előtt Magyarországon, ahol a prostituáltakat egyáltalán nem tolerálták, és ezt a hölgyek tudták is. Az éjszakai élet bizonyos szereplőivel az a baj, hogy mindig van mögöttük egy háttér, és csak a baj van belőle, ha bármilyen kapcsolatot tartunk ezzel. A vendégek érdekében mi igyekeztünk távol tartani magunkat ettől a világtól. Manapság nem jellemzőek a droggal, prostituáltakkal kapcsolatos kérések, az ilyesmit inkább maguk intézik a vendégek. Persze nem kezeskedhetünk értük teljes mértékben: az unokahúgom, a nővérem jött látogatóba, mondják. A szálloda kénytelen az ilyen eseteket lazábban kezelni, a vendég felelőssége is, hogy kit enged be a szobájába. Amikor baj lesz az ilyen látogatásokból, mondjuk, kirabolják, átverik a vendéget, akkor persze a concierge-hez fordul segítségért, mi pedig hívjuk a rendőrséget. 

WLB: Mi a helyzet ezen a téren a sztárokkal? Hallunk legendás történeteket a rockzene aranykorából, amikor híres együttesek egész emeleteket vertek szét. Például a The Who (Keith Moont, az együttes dobosát itt láthatjuk akció közben – a szerk.) és a Led Zeppelin is hírhedt balhékat rendezett külföldi szállodákban. Dolgozott Ön is problémás arcokkal, rendzavaró hírességekkel?

U. T.: Az italos vendég például mindig nehéz eset. Nincs jogunk, hogy beleszóljunk bárkinek az életébe, de előfordul, hogy valaki egyáltalán nem ismer mértéket. Ilyen szélsőséges esetben például ki lehet üríteni a minibárt. Volt olyan vendég, akiért külföldről jöttek el végül, csak így hagyta abba az ivást. Emlékezetes eset számomra, amikor

Én voltam az első, aki kapcsolatba került vele ebben az állapotban. Az ilyen vendégre már nem biztos, hogy tudok egyedül hatni, szerencsére a hírességeknek van saját menedzsere, stábja. El kell indítani ezt a gépezetet, hívni a menedzsert, a produkciót és persze a szakértői segítséget is. Úgy képzeljük el, mint egy túsztárgyalást, ahogy próbálják jobb belátásra bírni az illetőt. Szélsőséges esetek persze véletlenül is kialakulhatnak: elesik a vendég, beüti a fejét, elájul. Olyan példa is akadt, hogy nekem kellett életben tartani valakit, amíg megérkezett a mentő. Sokan gondolják az ilyen szituációk miatt, hogy ez egy titokzatos szakma, pedig itt nagy titkok nincsenek. Egyedül az fontos, hogy én jól kezeljem az adott helyzetet. 

WLB: Milyen hírességekkel dolgozott munkája során? Lehet neveket említeni, vagy teljes a titoktartás?

U. T.: A Corinthiában fel is van tüntetve, hogy kik szálltak meg ott, sokuknak segítettem, közülük Gérard Depardieu maradt emlékezetes. Az Earth, Wind & Fire együtteshez egy nagyon izgalmas feladatom fűződik. Este, fellépés előtt derült ki, hogy a szaxofonosnak nem érkezett meg a csomagokkal a hangszere. Igazi szép concierge-feladat: honnan szerzek pár órával a fellépés előtt megfelelő szaxofont? Édesapám is zenész volt, tudtam, milyen fontos egy zenésznek a saját hangszere, így sok energiát fektettem a megoldásba, igazi versenyfutás volt az idővel, és végül sikerrel jártam. Az utolsó pillanatban mégis előkerült a vendég saját szaxofonja, de látták az igyekezetemet, és annyira meg voltak elégedve a munkámmal, hogy kaptam egy backstage-jegyet. A színpad mellől nézhettem a koncertet, ami óriási élmény volt. 

WLB: Persze a concierge nemcsak híres embereknek segít, hanem sokak életének válik akaratlanul is a részévé. Melyik az az eset, amit szívesen idéz fel hosszú karrierjéből?

U. T.: Mikor felveszem az egyenruhát, akkor azért vagyok ott, hogy meghallgassam a vendégeket. Érdekes helyzet, hiszen az emberek olyan dolgokat osztanak meg velem, amikhez egyébként normál utcai ruhában semmiféle közöm nem lenne. Ez nagy felelősség, el kell fogadni, hogy arra a kis időre a bizalmasuk vagyok. Egyszer például egy úr azzal fordult hozzám, hogy segítsek lánykérést szervezni neki. Agglegénytípus volt eddig, nem tudja, hogy kell az ilyesmit csinálni. A hölgy, akinek meg akarta kérni a kezét, Magyarországon dolgozott. Úgy gondoltam, akkor végzem jól a munkámat, ha nem utasítom el, ezért a nagy esemény előkészítésének minden mozzanatában részt vettem, még arra is megkért, hogy segítsek a gyűrű kiválasztásában, foglaljak vacsorahelyszínt. A hölgy igent mondott, később pedig az esküvőről és a gyermekük születéséről is küldtek fotót. Tiszteletbeli keresztapának éreztem magam.

WLB: Látja egyébként, hogy kit milyen program fog érdekelni, mondjuk, az öltözék alapján? Mennyire működnek biztosan a megérzései?

U. T.: Az ember a hosszú idő alatt már igyekszik kialakítani azt, hogy kinek milyen típusú programot ajánljon. Ha például amerikai turista fordul hozzám, akkor általában egy jó éttermet fog keresni, szívesen vesz részt városnéző túrákban, de azokban, ahol nem kell sokat gyalogolni. Ha kapok visszajelzést arról, hogy jól érezték magukat, jó helyre küldtem őket, nagyon örülök. 95 százalékban jól döntök, ritkán fordul elő, hogy nem találom el a vendég ízlését. Ha egy addig biztosnak tűnő tippel, mondjuk, egy étteremmel kapcsolatban rossz visszajelzést kapok, akkor fel is szoktam hívni a helyet, hogy: „Gyerekek, mi történt?” Előfordulhat, hogy valójában semmi baj sem történt. A szálloda nagyüzem, ahhoz, hogy a vendég jól érezze magát, mindennek tökéletesen kell működnie. Lehetek én a világon a legjobb concierge, ha a szakács elszúrja az ételt, vagy a szoba nem elég tiszta. Ugyanez igaz fordítva is, lehet valaki 3 Michelin-csillagos séf, ha olyan vendéget küldök az étterembe, aki másra vágyik. 

WLB: Egy idős bártender egyszer azt mondta nekem, hogy az emberek nemre, korra, bőrszínre való tekintet nélkül ugyanattól érzik magukat otthon, a nagy szállodák pedig ezeket az általános körülményeket biztosítják. Ön is így látja ezt?

U. T.: Ez így van, senkinél sem vizsgáljuk, hogy kicsoda, honnan jött, mit képvisel. Az Aranykulcs Egyesület is merőben szakmai, ahol nem számít a vallás, a bőrszín, a politikai hovatartozás. Kicsit azért pontosítanék: mindenki attól érzi magát otthon, amilyen szolgáltatást kap. A vendég, az Vendég, nagybetűvel. A vendégnél pedig csak egy fontosabb szereplő van: a visszatérő vendég. Vannak persze olyan speciális vendégek, akik, mondjuk, kóser vagy halal étkezést követnek, fontos, hogy az ő igényeiket is ki tudjuk elégíteni.

WLB: Ismerve a nemzetközi lehetőségeket, milyennek látja Budapestet turisztikai szempontból?

U. T.: Sokan dicsérik a közbiztonságot és a város tisztaságát is. Ez persze nem azt jelenti, hogy minden aluljáróba szívesen megyünk le, de a turisták által látogatott helyek, a Vár, a belváros szépen karban vannak tartva. Magyarország a kutatások szerint egy másfél napos város a vásárlási, szórakozási lehetőségek szempontjából. Bécs kettő és fél napos a sokat költő vendégeknek, ott több lehetőséget kínálnak. Ezért is fontos, hogy tudjuk, mik az egyedi jellegzetességek. A Vár látképe, a Duna-part nagyon megfogja az embereket. Ugyanakkor változik a vendégek érdeklődése, a kulturális igények, ma már inkább élményekre vágynak. Rollerekkel, segwayjel húznak el mellettünk, kedveltek a VR-szemüveges városnézések, és a szabadulószobák sem véletlenül alakultak ki. Természetes következménye ezeknek a változásoknak, hogy múzeumokra, zenei rendezvényekre kevesebb az igény, és ezt nem elítélően mondom. 

WLB: Amikor Ön kezdett, még nem volt okostelefon, sokkal hagyományosabb eszközei voltak a tájékozódásnak. Merre tart most ez a szakma? Nehezebb volt korábban? 

U. T.: Szebb volt. Azért szerettem ezt az időszakot, mert sokkal inkább én voltam jelen, látszott a saját tudásom, ízlésem. Sok szálloda robotokkal, AI-jal helyettesíti az emberi erőforrást, de szerintem maradni fog a humán oldal is, van a szakmának jövője. Sok vendégnek jólesik, ha van egy mosolygós arc, aki megkérdezi, hogy érzi magát, milyen volt a program, van igény arra, hogy oda tudjak valakihez fordulni emberi módon. Ha ezt a segítséget egy magas szintű tudással rendelkező illető biztosítja, akinek még Aranykulcs is van a hajtókáján, akkor az hab a tortán.

Munkánkat az  Alrite speech-to-text  alkalmazás segíti.

A Magyar Aranykulcs – Kiállítás az MNMKK Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban

Program adatai

2025. szeptember 18., csütörtök - 2026. március 15., vasárnap

(Borítókép: Koncz Márton - We Love Budapest)

Megjelent első bookazine-unk, ne maradj le róla!

Már 15 éve lélegzünk összhangban a fővárossal. Jubileumi kiadványunkban mindent megtalálsz, ami magazinunk és eddigi munkánk esszenciája. Gasztronómia, kultúra, városi legendák és Budapest arcai, interjúk, történetek és a legjobb helyek – úgy, ahogyan mi látjuk a fővárost.

Rendeld meg itt vagy keresd a nagyobb könyvesboltokban!

hirdetés