Eric Clapton, minden idők egyik legnagyobb hatású gitárosa kereken 20 év után játszik ismét Budapesten 2026-ban.

A Lassú Kéznek is becézett legendás gitáros eddigi egyetlen budapesti koncertjét 2006-ban adta a Sportarénában, most azonban hosszú várakozást követően ismét örülhetnek a rajongók, Eric Clapton ugyanis 2026-ban az MVM Dome-ban ad koncertet.

A turné apropója, hogy Clapton 1989-es, Journeyman című albuma november 21-én remasterelt verzióban jelenik meg, ráadásul négy új bónuszdal is szerepel rajta, melyek az eredeti kiadáson nem kaptak helyet. Legutóbbi stúdióalbuma, a Meanwhile, 2024. október 4-én jelent meg. A 14 dalos albumon hat eddig nem hallott felvétel található, és olyan művészekkel való kollaborációk is szerepelnek rajta, mint Jeff Beck, Van Morrison, Bradley Walker, Judith Hill, Daniel Santiago és Simon Climie.

A budapesti koncert 2026. május 2-án lesz az MVM Dome-ban, amelyre elsőként a regisztrált Live Nation-tagok vásárolhatnak jegyet október 7-én, 11 órától. A teljes körű jegyértékesítés október 10-én, 11 órakor kezdődik, minden további információ ezen a linken érhető el a jegyvásárlással kapcsolatban.

(Borítókép: Kevin Winter - Getty Images)

Megjelent első bookazine-unk, ne maradj le róla!

Már 15 éve lélegzünk összhangban a fővárossal. Jubileumi kiadványunkban mindent megtalálsz, ami magazinunk és eddigi munkánk esszenciája. Gasztronómia, kultúra, városi legendák és Budapest arcai, interjúk, történetek és a legjobb helyek – úgy, ahogyan mi látjuk a fővárost.

Rendeld meg itt vagy keresd a nagyobb könyvesboltokban!

hirdetés

Címkék