Több szempontból is különlegesnek ígérkezik az idei Budapest Maraton, hiszen 2025-ben egyrészt jubileumi, a 40. versenyen állhatnak rajt mögé a futók, másrészt az indulók száma nagy valószínűség szerint idén minden eddigi rekordot megdönt. Budapest ezzel olyan futófővárosok mellé csatlakozhat, mint Bécs vagy Varsó. Ennek örömére pedig emlékezetes – vicces vagy éppen meghökkentő – pillanatokat gyűjtöttünk össze az 1984-ben elindult Budapest Maratonról.

A 40. SPAR Budapest Maraton Fesztivált 2025. október 11–12-én rendezik meg, vagyis nemcsak a maratoni távon tehetik próbára magukat a sportolók, hanem a kétnapos esemény során szinte bármilyen edzettségi szinttel találhatunk magunknak megfelelő versenyszámot. Lesz városi túra három különböző távon, családi futás (1 km), maratonka (2,3 km), minimaraton (5 km), 10 és 30 km-es futás, de a fő attrakció is teljesíthető váltóban, ha nem állnánk még készen a 42,2 km lefutására. Aki bármelyikhez kedvet kapott, az utolsó helyek valamelyikére ezen a linken nevezhet, de szurkolóként is érdemes lesz kilátogatni, hiszen a remek hangulat ezúttal is garantált.

Az 1984-es indulás óta számos különböző formában rendezték már meg a Budapest Maratont, ugyanakkor bármilyen változtatás történt is, szinte minden évre jutott valamilyen kiemelkedő pillanat vagy érdekesség. Az alábbiakban archív fotók segítségével elevenítünk fel ezek közül néhányat.

Legyetek ott első városi piknikünkön!

Gyertek, és töltsünk el egy vidám napsütéses tavaszi napot együtt a városligeti fák lombjai között május 1-jén, ahol day-time piknik, workshopok, sok szuper food truck és dizájnvásár is vár mindenkit.

Ünnepeljük együtt a tavaszt, a találkozásokat és azt a pezsgést, amiért annyira szeretjük Budapestet!

hirdetés

Címkék