A Zsiráf Pest 2016 óta ikonikus pontja a Nyugati pályaudvar környékének, majd szintén a 4-es, 6-os vonalán, a Széllkapunál megszületett a Zsiráf Buda is, amely hamar a budapestiek egyik kedvenc helye lett.
Már déltől sül a Zsiráf pizza
A Zsiráf Pestben már sokféle nemzet konyhája és food truckok is megfordultak az elmúlt évtizedben, de úgy néz ki, hogy a nápolyi stílusú pizza lett a befutó, így megszületett a Zsiráf pizza. A hét minden napján 12 órától megkóstolhatjuk, így ebédre is érdemes betérni hozzájuk. Emellett calzone, vagyis töltött pizza is elérhető. A focacciát zöld pesztóval és rukkolával vagy húsos feltéttel, prosciutto crudóval is választhatjuk. Különböző salátákat is kérhetünk, ami olyan bőséges adag, hogy egy főétkezésre is elegendő, illetve desszertként nem maradhat el a sajttorta vagy a profiterol.

Az étlap idén tovább bővült, és már levesek és focacciaszendvicsek is kaphatók, amelyeket akár házhoz is rendelhetünk. Szintén újdonság, hogy napi menü is elérhető az ebédidőben beeső vendégek számára. Ráadásul egy pontgyűjtő akcióval is készülnek, 5 ebédmenü vásárlása után egy desszert jár ajándékba, amit egy applikáción keresztül, digitálisan követhetünk. A konyha mindennap éjfélig, pénteken és szombaton éjjel 1 óráig tart nyitva, ha bulizás közben megéheznénk.

Az itallapon mindenki megtalálhatja a kedvére valót, legyen szó koktélról, spritzekről, ízesített limonádéról, fröccsről és sörökről, amelyekből csapolt formában többféle is elérhető. Érdemes kipróbálni a piknikcsomagot, amely egy üveg bort és egy üveg szódát tartalmaz.

Programok napközben és naplementétől napfelkeltéig
Május 3-án 14 órától a Cheers & Charmon karkötők, önismereti tréning és proseccós koccintások segítenek abban, hogy egy tökéletes délutáni csajos kikapcsolódás részesei lehessünk. A MARTE és a Zsiráf csapata egy igazán kreatív, közben lazulós eseményt hozott össze, amelyre mindenképp érdemes minél hamarabb regisztrálni. Ugyanezen az estén még egy Erasmus-buliba is várnak az Eiffel térre. A Makers’ Market május 4-én debütál a pesti Zsiráfban. Nemcsak a legmenőbb hazai alkotók termékeit szerezhetjük be, hanem személyesen is találkozhatunk kedvenceinkkel. Közben nem maradhat el a zene és a finom falatok sem. Havi 1 alkalommal a Gardrób Közösségi Vásár is megrendezésre kerül, ahol másodkézből remek ruhákkal és kiegészítőkkel gazdagodhatunk.


Szerdai állandó programjuk a Lépcső Akusztik, ahol különböző egyéni és csoportos formációk a lépcsőn ülve, egy szál gitárral és mikrofonnal a kézben hozzák a délutáni chill, hangulatos naplementés hangzásokat 18 és 20 óra között. Ha munka után szívesen lazulnánk hétköznap este, tökéletes program. Pénteken és szombaton a House of Zsiráf partisorozat hajnalba nyúló szabadtéri bulijai már 18 órától house-ütemekkel és jéghideg italokkal várnak – kell ennél több? Május 31-én startol a Zsiráf Pest legújabb programsorozata a Budapest Calling csapatával közreműködve. A Calling The Sun havi 1 alkalommal pörgeti fel a táncteret már 15 órától egészen másnap hajnalig. Első alkalommal a Budai House Clique csapata és a görög származású Marasi vezet át minket a naplementéből az éjszakába egy-egy tökéletes afro house és tech house szettel. A programokat itt éritek el.


A remek adottságokkal rendelkező lounge-teraszon akár céges eseményeket is tarthatunk, de születésnapi bulit vagy egyéb rendezvényeket is szívesen látnak. A nyár folyamán elérhető lesz a sörpongasztalbérlési lehetőség, és lesznek sörpongcsomagok is, ami kiváló szórakozás akár baráti csapatok vagy csapatépítők, illetve legénybúcsúk számára is. A Zsiráf Pestbe érdemes egy délutáni pizzára és egy koktélra vagy alkoholmentes italra betérni, ejtőzni és piknikezni a parkban, barátokkal beszélgetni, a naplementében táncolni, majd hajnalig maradni a város egyik legpörgősebb buliján.
(Borítókép: Zsiráf Pest)