We Love Budapest: Bence, az általad rendezett filmet megelőzte az 5 részes sorozat, amelyet Attila készített. Hogyan jött a film ötlete, és hogyan lett végül a sorozatból film? Kellett-e még pluszjeleneteket forgatni, vagy kizárólag a sorozat anyagából állítottátok össze a majdnem 2 órás filmet?
Csizmadia Attila: Az egész még 2020-ban kezdődött. Emlékszem, hogy a nagymarosi Tandemben ültem Tóth Imivel (az Élesztőház tulajdonosa – a szerk.), és ott jött szóba, hogy vannak ugyan a romkocsmákról és erről az időszakról rövidebb filmek, részletek, de átfogó alkotás még nem készült. Még aznap este írtam egy 1 oldalas szinopszist az elképzeléseimről, majd forrást szereztünk hozzá. A sorozatnak ugyan én voltam az ötletgazdája és showrunnere, de Bence már ekkor is társrendezőként és vágóként is jelen volt. A teljes projektet Füzesi Tamás operatőr vitte végig, ahogy végig velünk voltak a JumpCut vágóstúdió
Sipos Bence: Amikor a film dramaturgiai ívén gondolkodtunk, kezdetben próbáltunk a sorozatból kiindulni, de valahogy sosem állt össze a dolog, valamiféle egyszerűsítésre volt szükség. Végül elhatároztuk magunkat amellett, hogy kikiáltunk egy főszereplőt, aki nem más lett, mint Zsendovits Ábel, hiszen a Szimplával igazából már a romkocsma-ősrobbanás óta folyamatosan jelen van Budapest életében. Így ezúttal nagyobb szerep hárult rá, mivel egyfajta vezetőként végig kellett kalauzolnia minket az egész történeten. A sorozathoz képest rengeteg új jelenetet kellett forgatnunk, vagy a meglévőket kibővíteni, itt fontos szerep jutott Füzesi Tominak, a film vezető operatőrének, hogy olyan vizualitást találjunk ki az új anyagnak, hogy jól tudjon illeszkedni az eredeti felvételekhez.
WLB: Több összekötő elem és narráció is van a filmben. Az egyik, hogy párhuzamba állítjátok a romkocsmák nagy korszakát a II. világháború után újra felépülő Budapesttel, a másik szál pedig Péterfy Bori, egy igazi underground díva és múzsa, aki szintén végigvezet bennünket a történeten. Hogy jött ennek a két „világnak” a beemelése a filmbe?
Attila: A II. világháború utánról szóló és az 50-es, 60-as évek filmhíradóinak beemelése azért volt fontos számomra, hogy megmutassam, hogy itt van egy 150 éves város, amely mindig talpra tudott állni. Budapest többször újraépült a „Romokból” (II. világháborús ostrom, 56-os rombolás), de nemcsak fizikálisan, hanem a kulturális és a vigalmi életét tekintve is, úgy, ahogy egy elhanyagolt, romos negyedből – a Belső-Erzsébetvárosból – létrejött egy nemzetközileg ismert turisztikai célpont, a bulinegyed. Nincs állandóság, minden mozgásban van egy nagyváros életében is.
Bence: Ábelen kívül, akit végül főhősként húztunk be a történetbe, már a sorozat forgatása során felmerült Péterfy Bori neve. Németh Anita dramaturg ötlete volt, hogy ő is egy igazán hiteles, releváns arca lehetne ennek a projektnek, és ezzel mindannyian egyetértettünk. Mivel az volt a tervem, hogy egy picit jobban dramatizáljuk a filmet, az ő személye igazán sokat hozzátett ennek a megvalósításához. Egyszerűen szeretjük a jelenlétét ezekben a romos terekben, azt a játékosságot, amit magával vonzott. Az ő absztrakt megjelenése egy olyan érzetet is hoz magával, amely egyszerre szürreális és álomszerű, illetve benne van egy olyan fejlődéstörténet is, mint a romkocsmák esetében, amikor egy házibuli gyakorlatilag bulinegyeddé nőtte ki magát.
WLB: Ti mennyire voltatok részesei a sztorinak, vagyis mennyire voltatok a romkocsmás közeg részei?
Bence: Én a romkocsmás időszaknak azt a részét csíptem el, amikor a külföldiek nagy tömege már elárasztotta a helyeket. 2013–14 környékén, amikor egyetemistaként a barátaimmal bulizni indultunk, inkább már elkerültük ezt a környéket. Nem volt számunkra komfortos a hangulata, hömpölygött a tömeg a Kazinczy utca környékén. Szóval én egy teljesen más arcát ismertem már meg, mint Attila a kezdeteknél.
Attila: Én egy másik generáció tagjaként és tősgyökeres belvárosiként ott voltam az induláskor, ismertem a helyeket, később is nyomon követtem a változásokat, szóval ráláttam a teljes történetre. Nagyon örülök, hogy Bencével dolgozhattam együtt, akinek teljesen más tapasztalatai vannak, más szemszögből tekint rá. Fontos, hogy itt az ő és az én megéléseim is megjelenjenek, hogy látja a sztorit az ő és az én generációm, hiszen így kerek a történet.
WLB: Mennyire volt nehéz bejutni a már bezárt helyekre, területekre? Gondolok például a 20 éve zárva tartó Mumusra vagy az ős-Szimplára. Nehéz volt a kulcsokat megszerezni?
Attila: Nem volt egyszerű… A Mumusnál konkrétan az alpolgármester szerzett nekünk valahonnan egy kulcsot, mert hallott a filmről, és tetszett neki az ötlet. És egyszer csak jött valaki, és kinyitotta nekünk az épületet, amely ugyan már magántulajdonban van, de 20 éve nem történt vele semmi.
Bence: Sokszor éppen a szerencsén vagy a véletlenen múlott, hogy bejuthattunk valahova. A filmben az Attila által is említett mumusos rész egy kulcsjelenet, amikor Ábelék bejárják a tereket, vagy amikor az ős-Szimpla kertjében járva szintén elérzékenyülnek, hiszen innen indult minden. Ikonikus történet a Sirály megnyitása is, amikor zsidó fiatalok valahonnan megszerezték a Király utcai hely kulcsát, és egyszerűen bementek és elfoglalták, majd kulturális központot hoztak létre színházzal és kocsmával. Valahogy mi is így voltunk a kulcsokkal, a szerencsén múlott, hogy megszerezzük-e, hirtelen alakultak a dolgok. Sok szituációt elterveztünk, de számos spontán dolog is történt.
WLB: Mik azok a helyek, terek, amelyekben szívesen mozogtok manapság?
Bence: Én most pont egy olyan példát tudok felhozni, amit nemrég zártak be. A Zichy Jenő utcában volt a MOST bisztró, amolyan étterem és kocsma egyben, amelynek nagyon szerettem a kertjében ücsörögni. Most eléggé hiányzik, és még nem találtam meg az utódját, de szeretem a Grundot is. Meg ott van még a zsinagóga mellett a több néven is futó Gyilkos, amikor minden bezár, ott folytatódik az éjszaka. Az én generációm nagy része már járt itt, más neve is van, amit most nem mondanék ki.
Attila: Sok romkocsmás kapcsolatom alakult a film által. Amit fel tudok hozni egy remek példának, az a Krimó, amely a filmben is megjelenik. Most amolyan epicentrum, és maguk a romkocsmás tulajdonosok is ott szoktak találkozni. Fontos helyszíne annak az összefogásnak, amely ma is jellemzi ezeket a helyeket. Soha nem riválisként, inkább egy csapatként és a tapasztalatokat megosztva működtek.
WLB: Elhangzik nagyon sok fontos mondat, például, hogy a filmben szereplő romkocsmák tulajdonosai (egy kivétellel) soha nem voltak vendéglátósok, és tényleg csak azért csinálták első körben ezeket a helyeket, mert kicsi volt a nappali a haveroknak, meg jó volt látni, hogy a helyeiken a barátaik is mennyire jól érzik magukat. A másik, hogy ezek a helyek különböző szubkultúrák találkozóhelyei voltak, és inkubátorszerepet töltöttek be Budapesten, nagyon sok zenekar indult például anno a Kuplungból, vagy a Zöld Pardonban lett igazán sikeres.
Attila: Nyilván nagyon sok dolgot erről az egész vendéglátásdologról a tulajdonosok, akik a 20-as, maximum 30-as éveikben jártak, menet közben kellett megtanuljanak, maguk alakították ki a dolgokat, hiszen egy teljesen új koncepció született, amelyre előtte még nem volt példa. A filmben is elhangzik, hogy a problémák a 2010-es években kezdődtek, amikor egy kicsit kikerült az irányításuk alól ez az egész, és külföldi híradások által özönlöttek az amerikai és európai turisták a helyekre. Ekkora tömegre pedig senki nem volt felkészülve. És ott vannak még a filmben megjelenő olyan tragédiák is, mint a 2011-es West Balkán-baleset vagy a Covid. Mindezek ellenére mégis itt vannak, bár mindegyik hely magában hordozza az elmúlását, hiszen pont az hívta őket életre, hogy amíg nem épül a helyükön hotel vagy lakóház, addig működhetnek.
WLB: Egyszerre szomorú, de mégsem olyan földbe döngölő a befejezés. Benne van, hogy a változás elengedhetetlen része az életnek…
Bence: Nagyon szívesen folytatnám még a történetet olyan új helyekkel, mint a Turbina, amelyek kicsit továbbviszik az inkubátorszerepet. Nyilván nem ugyanaz, és már egy újabb generáció életében tölt be fontos szerepet.
Attila: Nagyon izgalmas lenne egy újabb filmet forgatni erről. Már amikor az új részeket forgattuk a filmhez, az alatt a 2-3 év alatt is annyi változás történt. Pár hetes hír például a Mika Tivadar Kert bezárása. Szóval folyamatos mozgásban van ez az egész, és érdemes lenne 20-30 év múlva is forgatni egy ilyen filmet. Mindenesetre a mi filmünk emlékül marad az utánunk jövők számára, és reméljük, hogy példaként és forrásként is tekintenek majd rá.
WLB: Min dolgoztok éppen?
Attila: Ősszel jelenik meg egy új filmem Topolánszky Tamás Yvannal társrendezésben, amely Magyarországot mint a fesztiválok országát mutatja majd be sokféle szemszögből.
Bence: Nemrég a Nemzeti Filmintézet Inkubátor Programjában nyertünk fejlesztési támogatást a Tegnap még megvolt című nagyjátékfilmtervünkkel, amelyet Kocsányi Andrással és Török Évával fejlesztek. Ha minden jól alakul, 2026 tavaszán elkezdjük forgatni.
WLB: Visszatérve a jelenhez, mikor és hol láthatják a nézők a Romokból című filmeteket?
Attila: A Magyar Filmszemlén már elég sokan látták, és jók voltak a visszajelzések. Április 26-án 18 órától pedig a Kino moziban mutatjuk be. Ma jött a hír, és nagyon örültünk neki, hogy vidéki artmozik is műsorra tűzik. És ami még biztos, hogy A SopronFest összművészeti eseményén is ott lesz június 7-én 12 órától az Elit moziban. Reméljük, hogy nagyon sok nézőhöz eljut majd.
Bence: A filmet külföldi fesztiválokra is elküldtük, az elkövetkezendő 2-3 hónapban véglegesítik ezeket a listákat, úgyhogy reményeink szerint külföldön is sokan láthatják majd.
A Romokból című film bemutatójára, amely április 26-án 20 órától lesz a Kino moziban, itt tudtok jegyet vásárolni.
A film médiatámogatója a We Love Budapest.
