Sylvia Plachy 1943-ban Budapesten született. A háború évei után édesapja alakította újra a Brunsviga számológép-vállalat magyarországi képviseletét, amit a szokásoknak megfelelően előzetes értesítés nélkül, rajtaütésszerűen államosítottak. A házkutatás, a megfélemlítés, a háború és a szocializmus egyre záródó, nehezedő világa lehettek a kislány első élményei, egészen 1956-ig, amikor a család úgy döntött, elhagyja az országot, és egy lovas kocsiban elrejtőzve menekültek Ausztriába, ahol két évet töltöttek. Plachy itt (15 évesen) egy édesapjától kapott fényképezőgéppel készítette első képeit.
A humanista fotográfia
A család végül New Jersey-be utazott tovább, majd New Yorkban, Queensben telepedtek le. A fotográfus 1961-ben iratkozott be a Pratt Institute művészi képzésére, és Arthur Freed fotográfiai kurzusát látogatva kötelezte el magát a fényképezés mellett. Az ő tanácsára kereste fel André Kertészt is, akivel a mester haláláig mély barátságot ápolt, és folytatta a Kertész által is művelt humanista fotográfia hagyományát. Plachy férje Elliot Brody történelemtanár, fia pedig a kétszeres Oscar-díjas Adrien Brody, akinek életét Sylvia hűségesen dokumentálja, emellett pedig a legnagyobb művészeket, sztárokat fotózhatta, Andy Warholtól Brigitte Bardot-n át Mike Tysonig.
A művész munkáit mély emberközpontúság, rendkívüli empátia jellemzi, ítélkezés nélkül néz szembe az esendőséggel, a bűnökkel, ugyanakkor fogékony a jóra és a szépségre is. Nem tudósít, mert nem kész megoldásokat, inkább érzékenyen megfogalmazott kérdéseket vet fel. Plachy legtöbbször hosszas előkészületek nélkül, az ösztöneire hallgatva dolgozik, de ha ez utóbbiak azt diktálják, saját szabályait is szívesen megszegi. Az életmű ereje talán abban is áll, hogy Plachy csak a téma által kijelölt belső törvényeinek engedelmeskedik. Plachy legtöbbször fekete-fehérben dolgozik, ma pedig a korábbi nehéz kamerák helyett, saját fizikai határait is elfogadva, előszeretettel használ a fotózáshoz mobiltelefont.
Fotók tágabb látószögben
Plachy együttműködése a magyar múzeumokkal egyáltalán nem új keletű. 2015-ben a Mai Manó Házban volt tárlata, ennek anyagát azóta őrzi a Capa Központ, de Rómában és Vilniusban is kiállították a képeket, 2019-ben pedig a Műcsarnokban nézhettük meg a művész önálló kiállítását. A Capa Központ mostani, Ajándékok a XX. századból és azon túl című tárlatára Csizek Gabriella kurátor és Plachy válogatott az életmű egészéből.
Az összeállított anyag nemcsak kópiákon jelenik meg, hanem publikált formában is láthatjuk, vagyis más képekkel, szöveggel egybeszerkesztve, ahogy megjelent a különböző magazinokban, így az elkészült fotók történetébe is bepillantást nyerhetünk, szélesebb kontextusban láthatjuk ezeket. Plachy ugyanis a New York-i The Village Voice hetilapban és a Metropolis formatervezési és építészeti magazinban jelentette meg fotóinak többségét. Az életmű színességét az installáció csak erősíti, egyes képek textilre nyomva, mások keretben, megint mások egy asztalon jelennek meg, némiképp esetlegesen.
Andy Warhol és a Mikulásnak öltözött hajléktalan
Sylvia Plachy április 5-én, szombaton tartott a Capában tárlatvezetést, ahol egy kíváncsi, bátor és empatikus ember képe bontakozott ki előttünk, aki nemcsak fotóinak alanyait kezeli figyelemmel és érdeklődéssel, hanem az érzelmek teljes spektrumát is meg meri élni. Fotói erre az önmagunkban tett utazásra biztatnak minket is. A tárlaton egymás mellett látjuk Andy Warhol, Brigitte Bardot és egy Mikulásnak öltözött New York-i hajléktalan portréját, vagy személyes barátok, családtagok, sőt olykor állatok képét is. A művész hasonló természetességgel, mély humanizmussal ábrázolja az ismert és ismeretlen alanyokat, a találkozások nála egyenrangúak.
Warhollal nem volt könnyű a munka, és azt hiszem, ő sem szimpatizált velem
– mondta mosolyogva, majd elmesélte azt is, milyen természetességgel volt képes belépni egy fotózás erejéig Jean-Michel Basquiat életébe, akivel röviddel ébredése után találkozott. Az elkészült képen egyszerre látunk bizalmat, sebezhetőséget, azt érezni, hogy Basquiat-nak ideje sem volt bármiféle pózt felvenni.
Sylvia Plachy univerzumát budapestiként azért is nagyon érdekes szemlélni, mert egyszerre jelennek meg mindannyiunk számára ismerős helyszínek, illetve olyanok, ahova még sosem jutottunk el. A Keleti pályaudvar a World Trade Center, a művész gyerekkori barátjának átlagos budapesti lakása egy New York-i műterem mellett látható a kiállításon. Így egyszerre kerülnek más megvilágításba saját életünk helyszínei és mutatkozik meg egy ismeretlen valóság.
Egy fotográfus környezete
Hasonlóan izgalmas perspektívaváltás, amikor az ismert embereken kívül azokat az intim emberi kapcsolatokat is látjuk, amiket mindannyian ismerünk. Mike Tyson vagy Tom Waits mellett ugyanis Plachy saját családja, barátai, illetve a férje is megjelenik a kiállított képeken. Talán éppen ezért izgalmasak a művész időközben két Oscar-díjas sztárrá vált fiáról, Adrien Brodyról készült fotók, mert a mélyen személyes és a művészi szempont nagyon könnyen átérezhető ezeken. Egyszerre látjuk kisfiúként, amint próbálja felküzdeni magát egy szobor talapzatára, és az első filmforgatása előtt, már feltörekvő, ifjú színészként. A távolság és a közelség, az ismerős és a számunkra ismeretlen világok egyszerre keverednek a róla készült képeken. Ezekből egyébként jó sokat láthatunk, hiszen Sylvia minden évben készített a fiáról egy fotót, amit karácsonyra ismerőseinek ajándékozott.
Plachy életművében fontos szerep jutott André Kertésznek is, emiatt érdekes lehet ezt a tárlatot összekötni a Capa Központ állandó kiállításának megtekintésével, ami szintén vadonatúj, március közepén nyitott, és a Magyarországon, Franciaországban és Amerikában alkotott mester hét évtizedes munkásságát foglalja össze. Az emberi lélek hasonlóan mély megértését, ugyanazt az empátiát és ítélkezésmentes nyitottságot láthatjuk Kertész alkotásain, amit barátja, Sylvia Plachy fotóin is.
(Borítókép: Capa Központ)
