Walker az első délkelet-ázsiai Walkerworld turnéja befejezését követően sem lassít, hiszen 2025-ben európai turnéra indul. A turné délkelet-ázsiai/kínai részében már több mint 60 000 ember látta ezt a fantasztikus show-t, illetve ez volt eddig a legnagyobb, nemzetközi művész által szervezett turné Indiában, hiszen Walker itt 10 városban is fellépett.
Az európai turné egyik állomása Budapest
Ezen a tavaszon pedig végre elhozza a Walkerworld vidámpark-koncepcióját Európába is. A turné Barcelonában indul, ahol Alan először játszik pályafutása során. 2025. március 6-án a híres Razzmatazz Klubban hallhatja a kedvenceit a közönség, ahol exkluzív újdonságok is lesznek. Alan ezt követően bejárja Európát, útba ejtve a legnagyobb városokat, hogy egy rendkívüli arénaélménnyel kápráztassa el a rajongókat.
2025 különleges év Alan Walker számára, hiszen ekkor lesz az első slágerének, a Faded 10 éves évfordulója, így a fellépéseken számítani lehet az elmúlt 10 év kedvenceire is. A turné 14 nap alatt 11 országot érint, olyan arénákkal, amelyek a világ legikonikusabb helyszínei közé tartoznak. A turnén különleges vendégek felbukkanására is lehet számítani, így érdemes figyelni a további bejelentésekre. Alan Walkert a Live Nation csapata hozza el hazánkba, és biztos, hogy a különleges show a Budapest Aréna közönségét is elkápráztatja 2025. március 12-én! Ez a tavaszi időszak amúgy is rendkívül mozgalmas időszak a számára, hiszen most jelenik meg Unsure című dala Kylie Cantrall Disney-sztárral, illetve nemrég adta ki a Barcelona című számát Ina Wroldsennel.
Elindult a Walkerworld Creator Games
A zenei vonalon kívül azonban Alan minden eddiginél nagyobb dobásra is készül, hiszen bejelentette, hogy elindítja a Walkerworld Creator Gamest. A WCG egy rajongóbarát és innovatív kezdeményezés, amelyben meghívja legnagyobb rajongóit a Fortnite-on belüli Walkerworldbe, ahol azután különböző alkotásokat és tartalmakat mutathatnak be Alan számára, amelyekkel ő interakcióba léphet. Ehhez négy, 10 000 dolláros pénzjutalmat is felajánl, amelyet a rajongók szavazatai szerinti legjobb alkotásoknak ítélnek majd oda. Mindemellett Alan minden városban keres majd egy-egy kreatív alkotót, akivel együtt dolgozhat, így a #WCG24 használatával bárkinek lehetősége nyílhat színpadra lépni több ezer rajongó előtt.
A jegyek és további információk elérhetők itt.
(Borítókép: Live Nation)