A villát eredetileg maga és családja számára építtette egy jómódú könyvkereskedő, Strasser Bertalan, akinek a Veres Pálné utcában két üzlete is volt. Az épület 1911-ben készült, kivitelezője Darmstädter Gyula, a statikai terveket az a Kemény és Tisza cég jegyzi, amely a Párisi Nagyáruház építésénél is közreműködött. Az épület vasbetonból készült, ami a korszakban meglehetősen szokatlannak számított. 1922-ben nagyobb átépítésen esett át, de megőrizte régi szépségét, a kör alakú kiugró, az erkélyek vasmunkái, a nagy teraszok és a hangulatos kert kifejezetten vonzóvá teszik, bent pedig tágas lépcsőház és lenyűgöző üvegablakok fogadják a látogatókat.
Strasserék, úgy tűnik, nyugodt, kellemes életre rendezkedtek be, kezdetben három részre osztották az ingatlant, a felső emelet egyetlen hatalmas lakrész volt, az alsó szinten pedig két kisebb lakást alakítottak ki, ugyanis az épületben élt a családfő özvegy nővére is két gyermekével.
A szerelemre éhes díva és a médiamogul
A házat az I. világháborút követő gazdasági visszaesés miatt kellett Strasseréknek 1922-ben úgy átalakítaniuk, hogy bérlők fogadására is alkalmas legyen. 1928-ban költözött be Miklós Andor, Az Est médiakonszern tulajdonosa és felesége, Gombaszögi Frida, az ünnepelt színésznő, akik két éven át, 1930-ig voltak a ház lakói, ezután léptek tovább Dísz téri otthonukba. A luxusban élő „celebpár" egyik tagjának sem ilyen miliőben indult az élete, mindketten szegény zsidó családból származtak, és a maguk tehetségének köszönhetően lettek sikeresek.
Miklós Andor Klein Ármin néven született, fiatalon került a Pesti Hírlaphoz, ahonnan később elbocsátották. Ekkor,
1910-ben indította el saját lapját, a legendás Az Estet, ami a csúcson 200 ezres példányszámával a korszak legnépszerűbb lapja volt,
nem utolsósorban azért, mert a bulvárhírek mellett nagyon színvonalas tudósításoknak is helyet adott. A lap sok ismert írónak, Molnár Ferencnek, Bródy Sándornak, Móricz Zsigmondnak, Heltai Jenőnek vagy Herczeg Ferencnek biztosított publikálási lehetőséget.
Miklós Andor kemény üzletember volt, ha pénzről kellett tárgyalni. Lapját az Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Rt. nyomta, kezdetben kisebb példányszámban, de amikor az I. világháború alatt Az Est csillaga is felszállóágra került, és a háborús infláció mértéke is nőtt, Miklós kitartóan ragaszkodott ahhoz, hogy a nyomda az eredeti szerződésben kikötött áron dolgozzon. Ebből a pénzből a megváltozott helyzetben a nyomtatást nem lehetett finanszírozni. Így Miklós végül potom áron, a banktól jutott hozzá az eladósodott Athenaeumhoz, ami részben neki köszönhetően került a tönk szélére. A médiacézárnak több lapja, valamint kiadója, nyomdája is volt, munkásságát pedig olyan írók segítették, mint Móricz Zsigmond, Zilahy Lajos, Molnár Ferenc vagy Heltai Jenő. De nem csak sajtóban utazott, volt papírkereskedése, és megvette a Modiano-gyárat is. Sokszor vádolták azzal, hogy az irodalom is csak üzlet számára, pedig igen tehetséges szerkesztő volt, és jó érzékkel szervezte a művészeti életet is.
A felszínen közönséges szatócs, petróleumszagú, s képes volt az ország egyik legnagyobb vagyonát megteremteni, s ami még nehezebb, megtartani. Kellett tehát benne képességeknek lenni, de ezek el voltak rejtve...
– mondta róla egyik legközelebbi kollégája, Móricz Zsigmond szűkebb körben. Munkásságát azonban a nyilvánosság előtt csak méltatta.
Gombaszögi Frida férjéhez hasonlóan a saját szerencséjének kovácsa volt, ám egészen más úton indult el. A fiatal Grün Friderika nővéreihez hasonlóan színésznő volt, ehhez pedig szüksége lett egy hangzatos névre, így született meg Gombaszögi Frida. Hatalmas tehetségnek tartották, elsősorban drámai szerepekben jeleskedett, zseniális volt a Ványa bácsiban, de a filmezés is vonzotta, 1916 és 1933 között pedig a Vígszínház társulatának oszlopos tagja volt. Eközben persze akkor sem kapott a szívéhez, ha mulatni kellett egy kicsit, szexuális étvágya pedig legendásnak számított. Pletykák szerint a későbbi IV. Károllyal (Magyarország utolsó királyával) is összegabalyodott, ám azt nem tudni, hogy milyen mértékben. Első férje Rajnai Gábor, a jóképű színész volt, de
Frida állítólag már a nászúton félrelépett, méghozzá Giacomo Puccini zeneszerzővel.
A házasság ilyen körülmények között tiszavirág-életűnek bizonyult, az életre szóló barátság azonban megmaradt a volt férj és a színésznő között.
Frida életében a dráma nem szorítkozott csak a színpadra. 1918-ban például
egy fiatal férfi beteges rajongástól fűtve arcon lőtte a színésznőt, majd öngyilkosságot követett el.
Fridának a nyelve is megsérült, így sokáig kérdéses volt, hogy tud-e majd beszélni, végül az orvosoknak, köztük későbbi sógorának, László Ernő kozmetikus-bőrgyógyásznak köszönhetően teljesen meggyógyult. Állítólag lábadozás közben melegedett össze Miklós Andorral, akinek az akkori felesége hívta fel a figyelmét Frida tehetségére, szépségére.
A sajtócézár és a díva éppen karrierjük csúcsán költöztek a Mányoki útra. A férfinak sokan felrótták, hogy imádta feleségét, és semmit sem tudott megtagadni tőle, amit Frida persze örömmel fogadott. A villában berendezett csodás otthonukról a Színházi Élet közölt részletes, képes beszámolót, amelyből az olvasók megismerhették a korabeli luxus kellékeit. A szobákban persze hatalmas élet folyt, rendszeres vendég volt Móricz, Szabó Lőrinc, Babits, Kosztolányi, és a közelben lakó Karinthyék is be-benéztek.
A házaspárnak az elköltözésük után már nem sok nyugodt közös év adatott meg. Miklós Andor 1933-ban hunyt el szívrohamban, Gombaszögi Frida pedig megörökölte tőle a hatalmas vagyont, és mindenki legnagyobb meglepetésére visszavonult a színpadtól, hogy férje életművének szentelje magát. Eközben a politikai helyzet egyre nyomasztóbbá vált, Miklós Andor öröksége szálka volt a hatalom szemében, a németek felé húzó politikának nem nagyon tetszett a külföldi tőkét is felhasználó, liberálisabb szellemiségű médiakonszern. Többféleképpen próbálták ellehetetleníteni, végül adótartozás címén sikerült fogást találni a vállalatcsoporton, ami állami tulajdonba került, 1939-ben pedig megszűnt Az Est.
Gombaszögi a II. világháború alatt bujkálni kényszerült, amiben első férje, Rajnai Gábor nyújtott segítséget neki. Sorsa később sem fordult jóra, hiába próbálta peres úton visszaszerezni a hatalmas vagyont, a kibontakozó szocialista rendszernek nem állt érdekében egy erős, piaci alapon működő sajtóbirodalom fenntartása. Bár első fokon a bíróság a színésznő javára döntött, végül addig bolyongott a jog útvesztőjében, míg jött az államosítás, és megfosztották minden vagyonától.
Ezután Amerikában vendégeskedett nővérénél és sógoránál, annál a László Ernőnél, aki a merényletből való felgyógyulásban segítette. Ám hiába igyekeztek barátai, Greta Garbo és Molnár Ferenc rávenni a maradásra, Gombaszögi Frida hazatért, és megpróbált újra betörni a színházi világba. Az új rendszer azonban gyanakodva szemlélte a nagytőkés özvegyét, az egykori dívát, aki csak kisebb szerepeket kapott, rövid időre pedig vidékre száműzték.
Az olimpikon és a kannibálok
1935-ben tulajdonost cserélt a Mányoki úti villa, és dr. Körmöczi Emil lett az új gazdája. Körmöczi az Országos Mentőszolgálat elődjének, a Budapesti Önkéntes Mentő Egyesületnek volt az igazgatója, szakmai munkája is jelentős, kutatásai nyomán hatékonyabbá vált az újraélesztés, később pedig az elsősegélynyújtásról írt hasznos könyvet. Nyugdíjba vonulása után, 1948-ban helyreállíttatta a villát.
A lakásnak több izgalmas albérlője is volt ebben az időszakban. Itt élt Günther Sternberg, a Corvin Áruház vezérigazgatója, Putnoki László vegyészmérnök, egyetemi tanszékvezető és dr. Tuss Miklós vitorlázó is. A fiatal orvos 1928-ban részt vett az amszterdami olimpián, és 11. helyezést ért el a vitorlázócsapat tagjaként. Később is aktív maradt, barátaival megalapította Füreden a Hungária Yacht Clubot, tőlük származik a Kékszalag vitorlásverseny ötlete is. Tuss utódai között több ismert vitorlázót találunk, könyv is megjelent a családról.
A lakók közösségét egy igazi kalandor is színesíti. A Mányoki út 5. volt az utolsó magyarországi otthona Oscar Kiss Maerthnek, aki Szegeden elvégezte a jogi egyetemet, ám diplomát sosem szerzett. Harcolt a II. világháborúban, majd mikor megpróbálta elhagyni Magyarországot, elfogták és katonaszökevényként bebörtönözték. A háborút követően taxisofőr, majd egy bárónő kertésze lett a Comói-tónál. Venezuelában belevágott az építőanyag-bizniszbe, jól meg is gazdagodott belőle. Megnősült, és Hongkongban telepedett le, ahol gumiexportálásból újabb milliókat gyűjtött, majd hirtelen bevonult egy buddhista kolostorba szerzetesnek. Itt „megvilágosodott″, megvásárolta a comói villát, ahol egykor kertész volt, vállalatbirodalmát már csak megbízottak útján irányította, és teóriái „tökéletesítésének″ szentelte magát.
Az áltudománygyáros A kezdet volt a vég című könyvében fejtette ki álláspontját, amely szerint az ember az univerzum általános rendjével ellentétesen dolgozik, hogy megalkossa önmagát, a rendszerből való kiszakadásunk oka pedig a kannibalizmus. Ugyanis az előember egykor széttörte társai koponyáját, és lakmározott az agyból, az agyalapi mirigyek elfogyasztása pedig szexuális serkentőként hatott, így alakult ki, hogy a modern ember már nem csak fajfenntartási céllal él nemi életet, ennek segítségével emelkedtünk ki az állatvilágból. Kiss Maerth szerint így a kannibalizmus hozzájárult ahhoz, hogy emberré válhattunk, de káros hatásai is vannak.
Bár az áltudós nagyjából olyan minőségű érveket használt könyvében, mint egy gyengébb tévés gyógyító, munkája MÉGIS beépült a popkultúrába.
A Devo nevű amerikai new wave és szintipopbanda sok elemét felhasználta munkásságában Kiss Maerth koncepciójának, az együttes neve is a de-evolution (visszafejlődés) szó származéka, a könyv címe pedig ebben a klipjükben is megjelenik. Mi mindenesetre inkább a Whip It című slágerről ismerjük őket. Ha pedig szeretnénk még többet megtudni a Mányoki út 5. nem mindennapi lakóiról, akkor ezt a cikket ajánljuk, amit mi is felhasználtunk.
Források:
- Tőzsdemúzeum.hu
- Mányoki-út 5., II. emelet, Színházi Élet, 1930. január 12–18.
- R. Székely Julianna: „Apa, kérlek ne játssz az életemmel!″, Új Tükör, 1982. december 26.
- Keztyűs Sándor: Eszem az eszed, Erdélyi Napló, 1998. április 14.
A cikk az Arcanum Újságok felhasználásával készült.
(Borítókép: Koncz Márton - We Love Budapest)
