A Yom Tov szalonnal korábban már mi is szemeztünk, sőt írtunk is róla. De több mint egy évvel ezelőtt még ki gondolta volna, hogy olyan híresség fordul majd meg Salome-nál, mint Emilia Clarke. Persze azért sejthettük, hiszen a Yom Tov inspirációs körmök már akkoriban is kitűntek a budapesti „körömpiacon″. És már akkor is több mint 12 évnyi tapasztalat volt a háta mögött a szakmában. Salome az Instagram-oldalán posztolt egy közös szelfit a híres vendéggel, ahogy mosolyogva mutatja mellette új körmeit.
A Budapest Reporter szerint a Ponies című sorozatot február elején kezdik forgatni Budapesten. A hidegháborús témájú drámában Clarke mellett A Fehér Lótuszból ismert Haley Lu Richardson kapta meg a másik főszerepet. A budapesti helyszínre pedig a hidegháborús Moszkvához fűződő történelmi kötődése és építészeti hasonlóságai miatt esett a választás.
(Borítókép: Getty Images Hungary)
Asztalnál a város – We Love Kuponhét Augusztus 20. és szeptember 6. között!
Első kuponhetünk keretében kuponoldalunk bemutatásával különleges kedvezményekben és ajánlatokban részesülhettek, ezzel szeretnénk meghálálni, hogy olvastok minket. A résztvevő helyek között találtok jól ismert budapesti klasszikusokat, de izgalmas újhullámos éttermeket, pékségeket, bisztrókat, pizzériákat és bárokat is.
Részleteket ezen a linket találtok, felfedezésre fel!
hirdetés
