A Moravcsik-klinika története nemcsak azért fontos, mert olyan kultúrikonok voltak a lakói, mint Csáth Géza, Gulácsy Lajos vagy Juhász Gyula, hanem mert ez volt az az intézmény, amellyel egyetemi rangra került az elme- és ideggyógyászat oktatása, kutatása és a pszichiátriai betegek gyógyítása.

Bár már a 18. század végén is felmerült egy kancelláriai rendeletben, hogy szükség lenne egy országos tébolyda felállítására, arra nagyjából az 1850-es évekig várni kellett. Ekkor alapította meg Schwartzer Ferenc a magán-elmegyógyintézetét – Őrülde néven – Vácott. Ő volt a magyar tudományos elmekórtan megalapítója, ő adta ki az első magyar nyelvű elmegyógyászati tankönyvet is. Bécsi tanulmányai után az ottani kórház elmeosztályán dolgozott, így nem volt nagy meglepetés, hogy a magyar elmegyógyintézet megszervezését is rábízták – ennek sikeressége érdekében több külföldi intézményt is tanulmányozott.

A kezdetek

Schwartzer magánszanatóriumának megjelenése után Kolozsvárott jött létre az első állami tébolyda, majd 1868-ban nyílt meg az első budapesti állami tébolyda, vagyis a „Lipótmező″. Arra viszont, hogy a pszichiátriai betegeket megfelelő körülmények között kezeljék, még mindig várni kellett pár évet, holott már az említett intézmények alapítása is nagy előrelépés volt ahhoz képest, ahogy a 19. század előtt vélekedtek az elmebetegekről. Ekkor ugyanis vagy a szerzetesrendek foglalkoztak velük és kezelték őket (ördögűzéssel, imádsággal), vagy a boszorkányüldözések áldozatai lettek.

A magyar pszichiátria történetének egyik legfontosabb állomása az Elmekórtani tanszék létrehozása volt 1882-ben,

ekkorra már a korábban használt tébolyda fogalmat is felcserélte a kevésbé degradáló elmekórtan. A tanszéket Laufenauer Károly hozta létre, az ő alakja pedig azért is fontos, mert amellett, hogy ő volt Moravcsik Ernő mestere, ő volt az a személy is, aki hosszú éveken át kopogtatott a vezetők ajtaján, hogy a pszichiátriai betegek ellátása végre korszerű és gyógyításra alkalmas épületben történjen – sajnos sikertelenül. Moravcsik még a Rókus-kórházban volt Laufenauer tanítványa és kollégája, később pedig a pszichiátriai tanszéken is együtt dolgoztak. 

Létrejön a Moravcsik-klinika

Az Elme- és Idegkórtani Klinika (amit Moravcsik Ernő miatt mindenki Moravcsik-klinikaként emleget) létrejöttében nagy szerepe volt annak, hogy az igazságügy-miniszter Moravcsikra bízta egy olyan osztály kialakítását, ahol az elmebetegségre gyanús letartóztatottak, valamint az elmebeteggé váló elítéltek megfigyelése és gyógyítása zajlik. Ez volt az Igazságügyi Országos Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet. Mindeközben a doktor folyamatosan azon munkálkodott, hogy létrehozhassa a Laufenauer Károllyal megálmodott klinikát.

Számtalan külföldi tanulmányúton járt, ahol megvizsgálta az elmebetegek elhelyezését, vizsgálatát és kezelését, és amikor itthon végre engedélyt kapott egy pszichiátriai klinika felépítésére, ezeket a tapasztalatokat mind felhasználta a tervezés során. Mert bár a korszak zseniális építészpárosa volt a szanatórium tervezője, Moravcsik konkrétumok elé állította őket, így a munkálatok az ő irányítása mellett történtek.

A lehetőség határai között figyelem volt arra, hogy a betegek részére kellemes otthon biztosítassék, s megtalálhassák mindazt, ami az értelemre, a kedélyre és a szociális érzésre fejlesztően, emelően hat. Éppen ezért az egyes helyiségeket, a nappali csarnokokat és folyosókat kellemes, lágy, összhangzó színekkel; az ablakokat, udvarokat, a sétáló kerteket virágokkal, fákkal, bokrokkal díszítettük. A kórtermeket úgy rendeztük be, hogy azok ne különbözzenek a más természetű betegek befogadására szolgáló klinikákéitól – írta Moravcsik a klinikáról.

A Korb Flóris és Giergl Kálmán tervezte épület 160 beteg befogadására volt alkalmas, és kifejezetten az elme- és idegi kórképekben szenvedők ápolására jött lére, akik 1908-ban költözhettek be az intézet falai közé.

„Minden tekintetben megfelelő otthon”

Moravcsik Ernő volt az, aki megteremtette a lehetőséget az elmebetegek emberséges kezelésére, itt nem volt kényszerzubbony, az épületet pedig direkt úgy tervezték meg, hogy a betegeket szabadabban helyezhessék el. Az alapelv a kellemes tartózkodás megteremtése volt, mivel sok beteg az egész életét az intézményben töltötte. Még a legnyugtalanabb betegeket is cella nélküli szobákban helyezték el, bár arra törekedtek, hogy őket az épület hátsó traktusaiban ápolják.

Az évek során az intézetnek olyan igazgatói voltak, mint Schaffer Károly, aki behozta az intézet falai közé az agykutatást. Ő többek között az idegrendszer elfajulásos betegségeivel foglalkozott, de ami még érdekesebb, hogy a különleges tehetségek agyát is vizsgálta, valamint számtalan agymetszetet készített. Az intézet nemzetközi hírnevét viszont Nyírő Gyula szerezte meg, aki azon munkálkodott, hogy a klasszikus elmegyógyintézeteket általános kórházakká alakítsa, hogy az elmebetegséghez társuló társadalmi megbélyegzés megszűnjön. 

A klinika kertjében temették el Csáth agyát 

A Moravcsik-klinika leghíresebb lakója Csáth Géza volt, aki 1909-ben még dolgozó és kutató orvosként került ide. Itt adta be magának az első morfiuminjekciót, majd később tudatosan rá is szokott a szerre, mert érdekelte annak tudatmódosító hatása. Miután 1919-ben megölte feleségét, és öngyilkosságot próbált elkövetni, a szabadkai kórházba került, ahonnan újabb szökés után gyalog indult el egykori munkahelyére, hogy segítséget kérjen a gyógyuláshoz. Végül nem ért fel a klinikára, szerb katonák elfogták, Csáth pedig halálos adag ópiátot vett be. Bár kérése az volt, hogy agyát, máját és szívét juttassák el a Moravcsik-klinikára, csak az agyvelőt sikerült felhozni, de amikor meg akarták vizsgálni, kiderült, hogy az agysejtek már rég felbomlottak. Az író agyát végül 1919 szeptemberében a klinika kertjében temették el. 

Csáth Géza mellett más művészek is megjárták az elmegyógyintézetet. Kezelték itt a bipoláris zavarban szenvedő Nemes Lampérth József festőt, aki a mániás szakaszokban alkotott, de Gulácsy Lajos is a klinika neves betegei közé tartozott. Az I. világháború után hatalmasodott el rajta a skizofrénia, ami alkotásain is visszaköszönt, 1914-től az intézet visszatérő páciense lett. Juhász Gyula itt próbált kigyógyulni depressziójából, „a régi magyar végeken […] tanárkodott tízegynéhány esztendőkig, amikor súlyosan megbetegedett és melankóliával a Moravcsik-klinikára került” – írta a Magyar Hírlap 1929. december 5-i számában. Ez 1917 tavaszán történt, a kezelésekbe pedig az ópiumkúra is beletartozott. Bár tünetei itt enyhültek, és verseket is írt, a depresszióval élete végéig küzdött, szanatóriumról szanatóriumra járt, végül 20 évvel később öngyilkos lett.

A Balassa utcai épületben ma a Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikája működik, ahol a jelenlegi vezetőség célkitűzése, hogy magas szakmai színvonalon, lelkiismeretesen és szeretettel tudják ellátni a betegeket.

Forrás: 

(Borítókép: Karancsi-Albert Rudolf - We Love Budapest)

Címkék