A Centrál Irodalmi Zsúrokon visszautazhatnak a középiskolások a Nyugat korába, ahol interaktív módon fedezhetik fel a kávéházi kultúra virágkorát, szokásait. Sőt, még egy verset is írhatnak, amellyel belépést nyerhetnek a Centrál Költők Társaságába. A teljesen ingyenes programokra középiskolás osztályok jelentkezését várják.

A Centrál Kávéház tanítási időben, minden kedden 2 osztályt fogad, a részvételhez csupán előzetes regisztrációra van szükség. A diákok nemcsak különleges élményt kapnak, hanem egy kis harapnivalóval is megvendégelik őket.

Élményszerű irodalomórák a Centrálban

A kávéházak a magyar irodalom, a kultúra, a progresszivitás bölcsői voltak az 1920-as és 30-as években. Ezek az értékek ma is érvényesek mindenki számára, és ez hívta életre az Eventrend Group legújabb programsorozatát, a Centrál Irodalmi Zsúrt.

„Meg szeretnénk mutatni a középiskolásoknak, hogy az írott és a kimondott szöveg minősége, mélysége, gondolatisága pont ugyanannyira fontos ma is, mint száz éve. Felismerést kínálunk számukra arra vonatkozóan, hogy az sms-ek és a dalszövegek világában is lehet és trendi is igényesen, magas minőségben írni és beszélni” – mesélte a bemutató sajtótájékoztatón Kőrössy Zoltán, az Eventrend Group egyik alapító tulajdonosa, a Centrál Kávéház ügyvezetője.

Az eseményen jelen volt Nagy Gábor, a Centrál Kávéházat is működtető Eventrend Group másik alapító tulajdonosa is, aki kifejtette:

„Jelenleg 290 középiskolás és közel 40 egyetemista tölti gyakorlati idejét tanulóként az Eventrend Group valamelyik egységében. Tudjuk, hogy a fiataloké a jövő, hiszünk bennük és építünk rájuk. Ezt a hitünket tükrözik rendhagyó irodalomóráink is, melyek során küldetésünkhöz illőn az élményszerűségre és az emlékezetes pillanatokra helyezzük a hangsúlyt.”

Mi történik egy Centrál Irodalmi Zsúron?

A program egyes elemeit Meskó Zsolt író-rendező állította össze, aki az események házigazdája is egyben. 1926 és 1943 között valóban létezett a Centrál Kávéházban egy irodalmi zsúr, szintén keddenként, amikor a Nyugat szerkesztőségének tagjai gyűltek össze a helyszínen.

A középiskolás diákok számára szervezett programok is pont abban a sarokban zajlanak majd, ahol Ady Endre, Molnár Ferenc vagy éppen Kosztolányi Dezső törzshelye volt, ami még inkább segít abban, hogy egy kicsit jobban átéljük a hangulatot.

Számos anekdota és érdekesség is szóba kerül. Olyan gyakorlati dolgok is, hogy miért volt fontos, hogy egy kávéház beltere magas legyen, milyen szerepet töltöttek be ebben a közegben a pincérek és főpincérek, mikortól jártak nők is a kávéházakba, miért volt annyira kedvelt helye az íróknak, költőknek és művészeknek, a kávéházi kultúra elterjedésének milyen főbb állomásai és helyszínei voltak Budapesten, és magának a Centrálnak a történetével is megismerkedhetünk.

Személyes tárgyak is előkerülnek a rendhagyó tanóra során, amelyeket nem biztos, hogy az első pillanatban felismernénk, és amelyek akár az itt ücsörgő költők és írók használati tárgyai is lehettek volna.

A programon részt vesz maga Bence úr is, a főpincér, aki az öltözködéstől a viselkedésen át a frakk lázadásáig számos izgalmas kérdést és történelmi pillanatot is felvillant. Nem beszélve a korszak különleges szokásairól, amelyeket ma már lehet, hogy nem értenénk, mégis akkor és ott megvolt a helyük és szerepük. Természetesen a mai korral történő párhuzamok is előtérbe kerülnek, valamint az akkori celebek és pletykák, amelyek a főváros lakosságát lázba hozták.

A program egy versíró résszel zárul, amikor mindenki megírhatja saját költeményét néhány megadott kulcsszó alapján. Az alkalmi költők, vagyis a diákok úgynevezett kutyanyelveket kapnak, amelyeket régen egyrészről a pincérek is használtak a kávéházakban, vagy a nyomdai ívek maradékai voltak, amelyeket a költők megkaptak, mivel akkoriban a papír igen drága volt. Akit megszáll az ihlet, és verset ír, bekerülhet a Centrál Költők Társaságába, és a legjobbakat helyben oklevéllel díjazzák.

Hogyan lehet jelentkezni?

Az irodalmi zsúrok kezdési ideje keddenként 9.00 és 10.30. Ez a tanév minden keddjére vonatkozik, kivéve a tanítási szüneteket. Az irodalmi zsúrok alatt a diákokat ásványvízzel és frissen sült házi pogácsával is vendégül látják.

A programra a tanárok, osztályok az alábbi linken, a kávéház weboldalán foglalhatnak időpontot.

A programot megálmodó Eventrend Grouphoz kötődik mintegy 20 gasztronómiai vállalkozás, többek között a Gundel Étterem, a New York Kávéház, a Városliget Café & Restaurant, a Spoon the Boat, a Főőrség Kávéház, a Séf Asztala, a Symbol, a Groupama Aréna vagy a Müpa cateringszolgáltatása, emellett 24 budapesti rendezvényhelyszínen 79 egyedi rendezvényterem értékesítése is. Jelenleg Magyarországon és Csehországban vannak jelen a vendéglátás piacán.

Centrál Kávéház és Étterem

A Centrál Kávéház 1887-es alapításával a legrégibb pesti éttermek és kávézók közé tartozik. A hagyományt és a történelmet képviseli, noha nyitott az újításokra. Gyönyörű, patinás belső, festmények, művészi díszítőelemek, jó fények és kidolgozott faborítása teszi igazán egyedivé.

Legyetek ott első városi piknikünkön!

Gyertek, és töltsünk el egy vidám napsütéses tavaszi napot együtt a városligeti fák lombjai között május 1-jén, ahol day-time piknik, workshopok, sok szuper food truck és dizájnvásár is vár mindenkit.

Ünnepeljük együtt a tavaszt, a találkozásokat és azt a pezsgést, amiért annyira szeretjük Budapestet!

hirdetés

Címkék