Nagy sikerrel zajlott le Magyarország első, a vizuális megoldásokat középpontba helyező nemzetközi dizájnkonferenciája, a POV (Point of View) Budapest.

Szeptember 19–20-án a Nemzeti Táncszínházban gyűlt össze a dizájnszektor legjava: 500 látogató érkezett 4 kontinens 40 országából, Szöultól Melbourne-ön át Los Angelesig, ami ahhoz képest, hogy első alkalommal rendezték meg a konferenciát, szép eredménynek számít.

Ha korábban hasonló volumenű, globális eseményen akartak részt venni a dizájnszcéna és a kreatívipar szereplői, Bécsig vagy Pozsonyig kellett elmenniük. A POV viszont Budapestre hozott 16 élvonalbeli céget, többek között a Pentagram, a Porto Rocha, a Snøhetta, a Koto, a BUCK, a WISE és a Kurppa Hosk képviselőit, akik olyan márkák brandjein dolgoztak, mint a Nike, a Mastercard, a Netflix, az Airbnb vagy a Pinterest. Előadások, kerekasztal-beszélgetések, kötetlen prezentációk, workshopok és portfólióreview-k váltották egymást, a legnagyobb érdeklődést az esti prezentációk váltották ki.

„A kurátori koncepcióban több témát jelöltünk meg, melyek külön-külön és együtt is értelmezhetők voltak. A központi gondolat az volt, hogy néhány nagy techcég egyre inkább befolyásolja vizuális kultúránkat, és az AI fejlődése ezt a hatást még tovább erősítheti. Aggodalmat jelent, hogy ez a vizuális kultúra egységesedéséhez vezethet, ezért az előadókat arra kértük, mutassák be, hogyan hozhatunk létre egyedi megoldásokat ennek ellensúlyozására. Ugyanakkor voltak, akik a standardizálásban közös nyelvet láttak, amely lehetőséget ad az egyedi hatások beépítésére.”

– mondta el a We Love Budapestnek Czél Mátyás, a konferencia szervezője, a CM.SUPPLY stúdió alapítója.

Ezt a nézetet különösen a techipar olyan szereplői, mint a Wise vagy a Koto képviselték, akik globális termékekkel dolgoznak. Inspiráló személyes történeteket is megosztottak az előadók, például a Porto Rocha a dél-amerikai tapasztalatait vagy Anna Kulachek az ukrán–orosz–amerikai élményeit, amelyek formálták tervezési folyamataikat. A Pentagramtól Andrea Trabucco-Campos pedig a tervezést nyelvi és értelmezési metaforákon keresztül vizsgálta, intellektuális mélységet adva az estének.

A valódi sztár azonban Budapest volt.

Mindenki dicsérte a város szépségét, és néhányan már az ideköltözésen is gondolkodnak. Fontos volt, hogy a nemzetközi közegben jelen volt a helyi identitásunk is, amit most sokan visznek hírül a világban. Bár nem ez volt a fő fókusz, számos ponton kapcsolódott a program a magyar vizuális kultúrához, például Tomcsányi Dóri előadásában, a kerekasztal-beszélgetésben, a »mini pitch« szekció magyar résztvevőiben, valamint a teljesen magyar stúdiók által létrehozott konferencián és arculaton keresztül. Ez remélhetőleg sok hazai kreatívnak önbizalmat ad, hogy nem a periférián, hanem az érdeklődés középpontjában vannak″

– tette hozzá Mátyás Boldizsár, a konferencia szervezője, a COMET stúdió társalapítója.

A We Love Budapesttel közösen megálmodott Budapest Guide is nagy sikert aratott. A látogatók élvezték a helyi tippekkel teli térképet, és sokan kértek további ajánlásokat. A KÉK-kel közös dizájnséták is nagy népszerűségnek örvendtek, több turnus indult a hétvégén, melyeken néhány előadó is részt vett, annyira érdekelte őket Budapest építészete és történelme.

(Borítókép: Soós Bertalan - POV Budapest)

Címkék