Kucsora Mártának, a kortárs absztrakt festészet ismert képviselőjének a kiállításával nyílt meg a Kahan Art Space Buda. Az új kiállítóhely az egykori Magyar Léghajó és Repülőgépgyár füves repülőtere helyén álló modernista ipari csarnokban nyílt meg, amit az eredeti építészeti elemek megőrzésével alakítottak az új funkcióhoz. Nem ez az egyetlen izgalmas projekt Buda emblematikus rozsdaövezetében.
Az albertfalvai Gyapot utcában szerény emléktábla hirdeti, hogy egykor itt működött a Monarchia legnagyobb repülőgyára, amiről korábbi cikkünkben már írtunk. Az 1914 és 1926 között működött létesítményben készült el az első olyan hidroplán, amelyben hadifoglyokat is lehetett szállítani, és ilyen típusú gép süllyesztett el először tengeralattjárót is. A Monarchia legveszélyesebb gépmadarát gyártó üzemhez természetesen saját repülőtér is tartozott, ami ekkor még nem volt több, mint fűvel borított mező. A háborút követően hamarosan a nagy hírű üzemnek is leáldozott, helyét a szocializmus alatt fokozatosan növekvő ipari negyednek adta át, majd a romlás hosszú évei következtek.
Egészen nagyjából két évvel ezelőttig, amikor az egykori reptér területén a 60-as években épült, különleges adottságokkal rendelkező ipari csarnok kelhetett új életre, a Minusplus tervezőirodának köszönhetően. A csarnoképületet az Építészfórum tavalyi cikke részletesebben is bemutatta. Az épület egy ipariinfrastruktúra-építő cég, a Belfry számára készült, a vállalat székhelye most is itt található. A régi csarnok héjként simul az irodaterek köré, amiket egy kisebb, hármas osztású üvegházba foglaltak az épületen belül, így az ipari csarnok különleges tetőszerkezete, tere is megfelelő hangsúlyt kap.
A terveknek köszönhetően lehetőség nyílt egy kiállítótér kialakítására is. Ez a most megnyílt Kahan Art Space Buda, amely a Dr. Kahán Éva Közhasznú Alapítvány harmadik művészeti tere, de Bécsben és a Nagy Diófa utcában is található kiállítóhelyük. Az alapítvány célja a társadalmilag hátrányos helyzetű fiatalok egyetemi tanulmányainak támogatása mellett az is, hogy platformot biztosítson kortárs közép-európai művészeknek. A most megnyitott tér erre különleges lehetőséget kínál, a maga 300 négyzetméterével, 15 méteres belmagasságával és különleges fényrendszerével elsősorban térinstallációk és szobrászati alkotások bemutatására alkalmas. A helyszínen egyelőre évi két kiállítást terveznek, ősszel és tavasszal, melyeket előzetes bejelentkezés után látogathatunk.
A kiállítótér Kucsora Márta Liminal Spaces című tárlatával nyitott. A festmények egy rendkívül egyszerű, de sajátos megoldásnak köszönhetően a tér közepén helyezkednek el, így a kétdimenziós alkotások térbeli formává alakulnak át. A nagy méretű alkotásairól és egyedi festészeti technikájáról ismert művésztől, akinek munkái rangos nemzetközi galériákban, többek között New Yorkban és Sanghajban is szerepeltek, most lenyűgöző, közel 4x3 méteres műveket láthatunk.
Kucsora Márta az elmúlt években egyre inkább elmélyült a különböző festékek világában, abban, hogy a különböző anyagok hogyan viselkednek a vásznon, így a rá jellemző absztrakt kompozíciók mögött a különböző festékek és anyagok mély ismeretét is felfedezhetjük, gyakran külön neki, egyedi útmutatás alapján keverik az általa használt festékeket. Munkái így megragadják a természet törvényszerű folyamatok által befolyásolt, mégis rendkívül esetleges és megismételhetetlen működését is. A festmények mellett kiállított digitális videó is hasonló, meditatív áramlásba vonja a nézőt, mint a kiállított képek, így a különböző technikákkal készült alkotások egymással is összekapcsolódnak. A nagy méretű festmények a különleges installáció segítségével szinte szimbiózist alkotnak a térrel, így az új tárlat jól kidomborítja a különleges kiállítótér adottságait.
A Kahan Art Space Buda az év elején ideköltözött Art Factory környékén helyezkedik el, ami jelenleg nagyjából fél tucat művésznek biztosít műtermet, a közelben pedig egy nagyszabású sportlétesítményt is találunk. Az egykori ipari terület tehát egyre több izgalmas funkcióval bővül, és nemcsak munkával, de művészeti és sportélettel is megtelik.
Kultúra
Kucsora Márta: Liminal Spaces – kiállítás
Program adatai
(Borítókép: Csudai Sándor - Kahan Art Space )