Valószínűleg már sokaknak szemet szúrt, hogy egy pad átalakult és új külsőt kapott a Hajós utcában, most eláruljuk, miért változott kékké.
Szeptember közepétől figyelemfelkeltő padfestéssel találkozhatnak a járókelők Hajós utcában, ami a youngart online galéria és az Absolut együttműködésének eredménye. A köztéri kezdeményezés Andy Warhol Blue Painting című, „kék” festménye előtt tiszteleg, amelynek négy évvel ezelőtti felfedezése világszenzációnak számított. Az apropó pedig most az, hogy ezt a képet most először állítják ki a nagyközönség előtt. A festményt a stockholmi Spritmuseumban, az Andy Warhol, Money On The Wall című új kiállítás központi elemeként mutatják majd be október 17-én.
Warhol kimeríthetetlen témának tartotta a popkultúrát és a mindennapos használati tárgyakat. Gyakran fényképezett például városi padokat, amelyek szerinte izgalmas találkozások, nagy beszélgetések és bensőséges pillanatok helyszíneként szolgáltak – többek között ez inspirálta ezt a mostani padfestési akciót is.
A megvalósítás Fleith Orsi (MixedFlo) képző- és street art művész nevéhez köthető, aki főként társadalomkritikus, párbeszédeket generáló munkáiról ismert. Az általa átalakított pad Warhol ismert alkotásai, és egyben az újra felfedezett Blue Painting előtt tiszteleg. Az expresszív ecsetvonásokkal kék színre festett pad az ikonikus művész egyik legismertebb motívumát, a banánt is megidézi kék-rózsaszín színekben.
„(...) ezzel az akcióval Warhol szellemiségét is megidézzük: egy teljesen hétköznapi, mindenki által használt köztéri elemmel hozzuk közelebb a művészetet az utca emberéhez, és egyben művészeti alkotássá emeljük a Hajós utcai padot”
– mondta el Radics Panka, a youngart galéria vezetője.