Az utóbbi években egyre elterjedtebbé váltak a hagyományos kézműves technikák a képzőművészetben is, ennek okait vizsgálja a Ludwig Múzeum új kiállítása, a Fordított tárgyak. A kérdés mintegy 300 műtárgyon keresztül kerül új megvilágításba, amelyek között Picasso kerámiatányér-sorozata és Szabó Eszter Ágnes jól ismert falvédőjének egyik verziója is megtalálható.
Látványos installációval indul a Ludwig Múzeum új, Fordított tárgyak című kiállítása. Thiesz Angéla Fészekraj című horgolt alkotása egészen sajátos teret teremt, amelyben egy kicsit elveszhetünk, és
meg is foghatjuk az alkotást. Ennek egyébként is sokszor nehéz ellenállni,
mert a kiállításon olyan ismert kézműves technikák (horgolás, hímzés, kosárfonás) újraéledését látjuk, amelyek sajátos, ismerős formavilágot jelölnek ki. Ezek a technikák az elmúlt 10-15 évben egyre elterjedtebbek a kortárs képzőművészetben, a kiállítás pedig ennek a jelenségnek az okait, jelentéseit vizsgálja.
A művészet fogalmának ezen változása nemcsak a művészeti gyakorlatokat alakítja át, hanem hozzátartozik az intézményrendszer elveinek újraértelmezése is. A tárlat címe Fejős Zoltán Tárgyfordítások című tanulmánykötetére utal, nemcsak Fejős munkásságát idézi meg, de a nézőpontok és a tudományterületek szemléletmódjai közötti kölcsönhatásra tett utalást is.
A kiállításon feltűnik Szabó Eszter Ágnes Nagymamám,Zalai Imréné találkozása David Bowieval című, a hagyományos falvédők stílusában készült alkotása, ami a rocksztár halálát követően készült, és a mémmé lett Nagymamám, Zalai Imréné találkozása David Bowieval azon kevés változatai közé tartozik, amiket a képzőművész készített. A nemrégiben elhunyt Szabó Eszter Ágnessel beszélgettünk arról is, hogy milyen érzés, mikor egy alkotás ennyire önálló életre kel.
Ezen kívül is számtalan érdekes darabbal találkozhatunk, feltűnik például Picasso egyik kerámiasorozata is, amely a Mediterráneumban ismert ősi, feketealakos kerámiák stílusában mutat be egy bikaviadalt. A női munka kérdését vizsgálják Gyenes Zsófia szőnyege és Julie Béna csipkealkotásai. A kiállítás egyik legszórakoztatóbb és leglátványosabb tárgya pedig a Randomroutines Végre tanulhatunk valamit című műve, amelyen a festett betonvas falusi kerítésekről is jól ismert világa kerül egészen más megvilágításba.
A kiállításon bemutatott közel 300 tárgyhoz egyébként nem nehéz kapcsolódni, mivel olyan kézműves technikákat helyeznek új kontextusba, amelyeket mindannyian láttunk már egy kicsit kevésbé szofisztikált vagy gondolatkeltő formában.
Így a kiállítás választ ad arra a művészetfilozófiai kérdésre is, hogy felismerjük-e előzetes tudás nélkül, hogy egy adott helyszínen művészetet vagy hétköznapi tárgyat látunk.
(Borítókép: Zombori András - Ludwig Múzeum)
