A két ünnepelt színész, Szerdahelyi Kálmán és Prielle Kornélia életéről, szenvedélyes és bonyodalmas szerelmi életéről legendák születtek, és a botrányoktól sem volt mentes viszonyuk.

Mint minden nagyvárosnak, Budapestnek is megvannak a maga nagy szerelmei és szerelmi botrányai. Ady Endre és Brüll Adél, Jókai Mór és Laborfalvi Róza vagy Nagy Bella, Krúdy és a nők – sorolhatnánk azokat a románcokat, melyek szeretett városunkban bontakoztak ki.

Ám csak kevesen ismerik a két színész, Prielle Kornélia és Szerdahelyi Kálmán viharos és bonyodalmas szerelmét, melyből akár filmet is lehetne forgatni.

Az apai ágon francia származású Prielle Kornélia 1826-ban született Máramarosszigeten. Már gyerekkorában színésznő szeretett volna lenni, de édesanyja hallani sem akart a dologról. Hasonlóan indult Szerdahelyi Kálmán sorsa is, aki 1829-ben látta meg a napvilágot Miskolcon, és mivel apja maga is színész, operaénekes és zeneszerző volt, eleinte próbálta letörni fia szárnypróbálgatásait, még színházba sem engedte. „Fiú, ha komédiássá leszel, fölkereslek a világ végén is, és főbe lőlek” – fenyegetőzött, ám hiába, ugyanis Szerdahelyi 15 évesen elszegődött egy vándortársulathoz. Ekkor apja hangnemet váltott, és másképp akarta elvenni fia kedvét a hivatástól:

„Ebből a Kálmánból sohasem lesz egyéb aljas falusi komédiásnál”

– mondogatta állítólag, de a fiú állhatatossága miatt végül aztán kénytelen volt beletörődni a dologba, és 1844-től már együtt járták a városokat.

A szerető feje helyére egy pincsi kutya fejét ragasztotta

Az akkor már ünnepelt színésznő, Prielle Kornélia és az ifjú Szerdahelyi Kálmán 1847-ben találkoztak, és hamar összeházasodtak. Pedig nem sok híja volt annak, hogy Prielle Petőfinél horgonyozzon le. Egy évvel korábban ugyanis a debreceni színház egyik előadásán találkozott a híres költővel, aki ugyan már jegyben járt Szendrey Júliával, de épp akkor kapta meg a (fals) hírt, hogy a nő mást választott. Sértett dac és felindultság is vezethette arra, hogy még a találkozásuk napján megkérje Kornélia kezét, és papot keressen.

„Prielle Kornélia a debreczeni előadáson Petőfi Sándor szomszédságában ült. Az előadás alatt halálosan beleszerettek egymásba, szerelmet vallottak, örök hűséget esküdtek, s a harmadik fölvonás alatt, késő estve paphoz szaladtak, eskesse őket össze. De estve még a debreceni pap sem eskethet, másnapra hítta meg őket. Igen ám, de már másnapig kihűlt a halálig hű szerelmesek szíve”

– élcelődött a hirtelen fellángoláson később egy korabeli lap. A másnapra kihunyó szerelem erős csúsztatás, de valóban nem sok idő kellett az érzelmek csitulásához. Jókai így írt erről: „Petőfi betoppan a szobámba, s e szóval kezdi: – Pajtás, megházasodom. – Tudom, mondám, megírtad... Násznagynak is meghívtál. – De már nem Júliát veszem el. ... elfelejtettem örökre. – Hát ellenben kit fogsz elvenni? – Prielle Kornéliát. És aztán elmondta az egész idillt... Most el vannak egymással jegyezve, s mihelyt itthon az ügyeit rendbe hozta, siet vissza a menyasszonyához, s vezeti oltár elé”. De nem sietett, maradt Pesten, megbékítette a hűtlensége miatt szomorkodó Júliát, Kornélia pedig hoppon maradt.

Azt mondják, a színésznő a Petőfi-affér miatt csak bosszúból ment hozzá színészkollégájához, Szerdahelyihez,

de ez a későbbi történet ismeretében biztosan nem igaz. Az viszont sajnos igen, hogy az ifjú színész is hűtlen lett a nőhöz. Amikor 1848 tavaszán kitört a forradalom, Szerdahelyi Kálmán beállt a magyar hadseregbe, és huszár lett, ami valószínűleg csak ürügy volt a válásra. A fiatal, sármos színész ugyanis még nem állt készen a komolyabb elköteleződésre, ráadásul „tökéletes atlétatermete” – ahogy akkoriban emlegették – „Apolló-szépsége″, „elragadó beszédhangja” és szelleme kapóssá tette a hölgyek körében.

Nem is állt ellen a kísértésnek:

„Szegény Kálmán be rossz gyerkőc volt akkor, igazán nem férjnek való... s én milyen tapasztalatlan teremtés!"

– idézte fel később Prielle Kornélia. A színésznő élete végén azt is elmesélte, mennyi féltékenységi jelenet zajlott közöttük első, rövid házasságuk alatt: „Egyszer kezembe került az én jó Kálmánom pénzestárcája. Kutatgattam, babrálgattam benne. De mit látok! Egy női fénykép!? Ah! Ez nem rossz! Persze bosszúra gondoltam, de nem ádázra, szenvedelmesre, hanem egy kis pajkosságra. Elővettem az ollót és bizony szivtelenül levágtam azt a pénztárcában őrzött női fejecskét és odatettem, odaragasztottam helyébe egy pincsi kutyáét. Aztán visszatettem a tárcát a helyére és vártam a hatást.”

Kornélia a válás után rövid időn belül megismerkedett egy gazdag huszár kapitánnyal, Hidassy Elekkel, és hozzáment, sőt egy időre még a színjátszással is felhagyott. Ez a házasság sem bizonyult tartósnak, a férfi sokat italozott, és a színházcsináláshoz sem értett, ezért 1851-ben elváltak útjaik.

A mindent megváltoztató vonatút

A történet 1854-ben, már Budapesten folytatódik, amikor Szerdahelyit a Nemzeti Színházba szerződtetik. 1857-ben ő is újraházasodott, felesége Benke Jozefina, Laborfalvi Róza testvére lett, akivel ugyanabba a Magyar utca 17. szám alatti házba költöztek, ahol Jókai és felesége is lakott. Ez a házasság sem tartott azonban sokáig, a közvélemény szerint megint csak a férfi csélcsap természetének köszönhetően.

Mit ad a sors, hamarosan Prielle Kornélia is a Nemzeti Színházhoz szerződött, és Szerdahelyi Kálmánnal az újfajta, franca vígjátéki stílusú színművek sztárpárjává váltak a színpadon, 1864-ben pedig az életben is újra egymásra találtak.

Állítólag egy vidéki jótékonysági fellépésre igyekeztek, a vonatút alatt pedig kénytelenek voltak a múlt sérelmeit átbeszélni. Prielle akkori kedvesének írt szakító levelében a következőt írta: „Fehérvári utunkban elhalmoztuk egymást a legkeserűbb szemrehányásokkal, sértő vádakkal, kiméletlenül, úgy, amint éreztük. Kálmánt szívem mélyéből szeretem, azon első szerelem ábrándjával mely az övé volt, s azon elválhatatlan ragaszkodással, melyet egy sokat szenvedett nő régi boldogságát feltalálni hiszi, melyhez egész jövője, élete van összefoglalva.″ Szerelmüket végül egy aranygyűrűvel pecsételte meg az asszony, melybe a következő mondatot vésette: „P.K. 1864. Húsz év után örök fény″ – utalva a külön töltött évekre, viszontagságaikra és jövőbeli, most már végleges elköteleződésükre.

1870-ben újra egybekeltek, házasságukat ezúttal valóban komolyan gondolták, bár összesen csak 8 év adatott meg nekik hatszobás, Vas utca 8. szám alatti lakásukban. 1872-ben az akkor már szívbeteg, 43 éves Szerdahelyi nagybányai pihenése alatt ágynak dőlt, de még megvárta kedvesét, mielőtt örökre lehunyta szemeit. Késői szerelmüket valószínűleg nagy szenvedéllyel élhették meg, erről tanúskodik Kálmán levele 1871-ből:

„Szeretett Nőm! Mikor e sorokat olvasod, 23 éves házasok leszünk. Köszönöm, hogy erre figyelmeztettél, mert az én figyelmemet még e szent nap emléke is kikerülte volna. 23 évvel ezelőtt hittem, hogy szeretlek, most lelkem legmélyéből érzem; akkor örök hűséget esküdtem, most megtartom. Adja isten, hogy ezután zavartalan, boldog életet élhessünk, s ha te is úgy érzesz irántam, mint én teirántad, akkor az óhajtásom teljesülni fog. Szeress édes kedves nőm, mert valóban megérdemli sírig szerető férjed. Kálmán”

Ez az asszony elmegyenge

Prielle Kornélia életének utolsó hónapjait is házasságban élte. 1905 nyarán a 79 éves színésznő és a 34 éves Rozsnyai Kálmán író házasodni készültek. A viszony hatalmas botrányt kavart a sajtóban, a menyasszonyt „idős menyecskének”, a vőlegényt „csélcsapnak″ és „hozományvadásznak” gúnyolták. A színésznő rokonai is ellenezték a házasságot, és megpróbálták Kornéliát gondnokság alá helyezni „elmegyengeségre” hivatkozva. „Izgatott, ideges vagyok, a fejem fáj és az eszem nem képes működni! Nem tudom, mit tegyek, beszéljek-e vagy hallgassak. Mivel használok többet a művésznőnek?! A mi gyönyörű és finom viszonyunkról csak annyit mondhatok önnek, hogy Prielle Kornélia melegséget és szivet csak azóta érez maga körül, amióta engem ismer″ – nyilatkozta Rozsnyai Kálmán 1905 júliusában a Pesti Naplónak. Naplójában arról írt, hogy tizenkét évig barátkoztak, mielőtt szerelembe estek volna, ez idő alatt Kornélia úgy szerette őt, ahogyan „anya sohasem szerette fiát”.

Kornélia pedig így írt kapcsolatukról vőlegényének címzett levelében:

„Meg kell mondanom azt is, hogy bármely pillanatban kikiáltom a világnak, mennyire szeretem, de vigyáznom kell a nőiességemre – magáért is! Isten vele, édes, hogy van ma? Be szeretném látni és egy kissé beszélgetni. Minden szeretettel a magáé.”

A kapcsolat napvilágra kerülését követően a sajtónak azt nyilatkozta, nincs semmi csodálkoznivaló ezen, „a sok gyöngédség láttán az ember szerelmes lesz és azt hiszi, hogy szabad boldogulnia a saját hite szerint. Reményei kelnek az élet felől. Arról, hogy gondoskodnak róla. És van kiről gyöngéden gondoskodnia. Azzal is ijesztgettek, hogy ez az eset megtépázza művészi nimbusomat. Én kételkedem benne. Nem ezért bá­nom, hogy kipattant a dolog, hanem azért, mert a családom megtudta és rögtön fegyverbe állt ellenünk.”

A törvényszék által kirendelt orvosszakértők végül azzal tettek pontot a több hónapig tartó ellenségeskedés és sajtóhadjárat végére, hogy kijelentették, Prielle Kornélia nem gyengeelméjű, sőt „olyan friss szellemi erő birtokában van, amely az ő korában ritkaság”, ezért gondnokság alá helyezésére nincs szükség. A pár végül a művésznő Vas utcai lakásában kelt egybe – titokban – 1905. december 24-én. A Fővárosi Lapok stílust váltva így írt a menyegzőről:

„Kornélia a maga hetvenkilenc évével a legérdekesebb és legbájosabb menyasszony volt, akit emberi szemnek látnia adatik.”

A frigy azonban nem tartott sokáig, Prielle Kornélia egészsége megroppant, 1906 elején ágynak esett, és 1906. február 25-én késő este örök álomra szenderült. Halálában is kijutott még egy kis sajtóbotrány a számára: az új férj családja temetkezési helyén, Szabadszálláson temettette el, ahová a színésznőnek semmilyen kötődése nem volt. Első és harmadik férje és valószínűsíthetően élete nagy szerelme, Szerdahelyi Kálmán a Kerepesi úti temetőben, a mai Fiumei úti sírkertben nyugszik, ahová Prielle Kornélia Nagybányáról, férje kedvenc városából hozatott egy nagy kőtömböt síremlék gyanánt. És mi lett Rozsnyaival? 1908-ban megismerte második feleségét, a szintén költő Dapsy Gizellát, akivel harminc évig éltek együtt. A nőt, aki egyébként Léda legjobb barátnője volt, családja kitagadta, amiért egy botrányhőshöz ment.

Felhasznált irodalom:

(Borítókép: Wikipedia Commons)

Címkék