A 43 évet élt hölgy a IX. kerület legnagyobb embermentője volt.

Tavaly év végén hirdetett pályázatot a Ferencvárosi Önkormányzat Bernovits Vilmának, a kerület legnagyobb embermentőjének emlékművére, mely a Boráros téri Gizella sétányon kap majd helyet.

A pályázat nemrég lezárult, a győztes pedig Hartvig Dániel és Kálna Dávid Stigma – Bernovits Vilma emlékére című munkája lett. A nyertes pályamű – kilépve az eredeti tervezési helyszínről – talált helyen, minimális beavatkozással él: a Boráros tér ma használaton kívüli kikötési pontjába tervezték.

Bernovits Vilma (1901–1944) keresztény hitoktató volt, akit zsidó embertársainak nyújtott áldozatos segítségéért a nyilasok 1944. december 27-én a Szociális Testvérek Társaságának Bokréta utcai nőotthonából hurcoltak el és lőttek a Dunába.

A helyszínen új bronzkorlát jelzi majd az emlékmű helyét, a partfal peremén, a burkolat síkjába 94x77x23 cm befoglaló méretű vastömb épül. Az idő múlásával, ahogy a kezeletlen vastömb pusztul, a nemesfém felirat egyre hangsúlyosabb rajzolatú lesz.

(Borítókép: Hartvig Dániel, Kálna Dávid)

Címkék