Komjádi Béla nagyon váratlanul, 5 nappal a 41. születésnapja előtt, 1933-ban hunyt el agyvérzés következtében. Halála általános döbbenetet váltott ki, merthogy tevékenysége miatt nemcsak tisztelték széles körben, de még egy igazi jó emberként is írták le, jellemezték őt. Hogy pontosan miért is sokkolta Komjádi halála a fél országot, erről a korabeli lapokból értesülhetünk, melyek hosszabb cikket közöltek a szomorú eseményről. A Sporthírlap A „minden sportok″ önzetlen szószólóját gyászolják a sportszövetségek vezérei az elhunyt Komjádi Bélában című cikke például így kezdődik:
Komjádi Béla váratlan halála nemcsak a magyar úszósportot döntötte gyászba, hanem a többi sportágat is. A magyar sportszövetségek mind érzik Komjádi Béla hiányát, mert ő nemcsak az úszósporttal törődött, hanem harcolt és küzdött más sportágaik igazságos ügyeiért is. Komjádi Bélát nem kellett felkérni arra, hogy egyik vagy másik szövetség vagy egyesület érdekében emelje fel szavát, mert ő alaposan ismerte az egyetemes magyar sport minden baját és ezért kért, követelt más sportágak számára is megértést és támogatást.
Az Esti Kurir pedig az Óriási tömegek részvételével temették el Komjádi Bélát című anyagában még Horthy Miklós Úszószövetségnek írt részvéttáviratából is idéz, miközben azt is összefoglalja, miért volt az elhunytnak akkora a respektje:
Komjádi Béla, mint Budapest székesfőváros törvényhatósági bizottságának a tagja a mi soraink közé tartozott, közöttünk küzdött. Mindig csak örömet és dicsőséget szerzett. Mint vezér tudott parancsolni, mint közkatona tudott engedelmeskedni. Önzetlensége elment a személytelenségig, az áldozatkészség legszélsőbb határáig. Otthagyta polgári foglalkozását, lemondott polgári kenyérkeresetéről, hogy kizárólag magas hivatásának szentelje életét.
Talán már ennyiből is kitűnik, hogy a magyar vízilabdasport első számú támogatója nagy formátumú ember volt, aki a saját életét rendelte alá hivatalos tevékenységének. Persze ennek volt egy olyan oka is, melynek súlya alatt egy kevésbé jellemes ember, egy kevésbé erős karakter összeomlott volna, nem pedig talál egy másik, az egész életét meghatározó kihívást. Komjádi Béla harcolt az első világháborúban, ahol olyan súlyos sebet kapott, hogy le kellett mondania a gyermeknemzésről, arról, hogy gyermeke és családja legyen. Ezért úgy döntött, a hazai vízi sportok felvirágoztatásának szenteli életét, és az úszók meg a vízipólósok lesznek a családja.
Komjádi Béla, aki kortársai szerint egyszerre több ember életét élte, annyira tevékeny volt, 1892. március idusán született Budapesten, zsidó családban. Valamennyire sorsszerű, de amikor Komjádi elhunyt, ugyanazon a napon tartották meg azt a német birodalmi gyűlési választást, melyen a szavazatok 43,9 százalékával Adolf Hitler pártja, a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt győzedelmeskedett. Ha Komjádi nem hal meg idő előtt, lehet, hogy valamelyik koncentrációs táborban végezte volna, vagy a gettóban, esetleg a Dunába lőtték volna a származása miatt. Szerencséjére ezt már nem élte meg, halála persze így is szomorú. De azért öröm az ürömben, hogy a feladatát így is elvégezte, és neve fennmaradt, sőt az egykori Császár uszoda viseli: Császár-Komjádi uszoda.
Komjádi (vagy ahogy mindenki hívta: Komi) kilenc hónappal azt követően hunyt el, hogy a magyar vízilabdasport az első olimpiai sikerét aratta (1932-ben Los Angelesben első lett a válogatott, négy évvel azt követően, hogy azt megelőzőn még csak az ezüstéremig jutottak). Mondhatni: ha ő nem születik meg, vagy nem sérül meg a háborúban, akkor a sportág későbbi sikerei, sőt a jelenkoriak sem biztos, hogy lettek volna. De ezt persze nem tudjuk biztosan. A lényeg, hogy Komjádi hiába volt „csak″ 41 éves a halála idején, mindig is jóval többnek tűnt, a tőle idősebbek is gyakran Komi bácsizták.
Állandóan betegeskedett, hajtotta magát, amennyire csak lehetett, és keveset aludt. Vagyis kimondottan hajtós-zaklatott, stresszel terhelt életet élt. Nem csoda, hogy felőrölte magát. Az orvosok szerint magas volt a vérnyomása (jóval magasabb a normálisnál, halála előtt nem sokkal állítólag 240-et is mértek nála), érelmeszesedése és szívizomsorvadása volt. Kívülről ebből mindössze annyi látszott, hogy sántikált, mert egy mérkőzésen elesett, és nem is gyógyult meg teljesen a lába. Az orvosok szigorú diétát és sok pihenést írtak elő a számára, persze hiába. Mintha csak direkt csinálta volna, mintha tudta volna, hogy nem él sokáig.
Komjádi 1910-ben került be az MTK úszói közé, és egy év múlva már versenyzett. 1914-ben csatlakozott az egyesület vízilabdacsapatához, hátvéd lett. Közben bevonult katonának, harcolt az I. világháborúban, és – mint említettük – komoly sérüléseket szenvedett. Hazatérve a frontról pár évig még aktívan sportolt, végül az 1920-as évek elején végleg befejezte a versenyzést. De csak mint sportoló, mert ezt követően oldalt váltott, beállt az edzők közé. Ekkor kezdődtek a sikeres évek.
Abban az időben még simán lehetett úszni a Dunában, az egyik közkedvelt pont a városban az Erzsébet híd pesti hídfője volt. Komjádi közülük válogatta ki a tehetségeket, és belőlük szervezte meg az MTK gyerekcsapatát, ám aztán nagyon hamar megromlott a viszonya az egyesülettel – állítólag nem adtak ingyenjegyeket a gyerekeknek az MTK focimeccseire – és a kis csapatával átigazolt a III. kerületi TVE-hez. Ott pedig a lehető legjobb munkát végezte: 1924-ben és 1925-ben magyar bajnok lett velük. Egy évvel később viszont már a nemzeti csapatot irányította, miközben a Sporthírlap munkatársa is volt.
1926-ban és 1927-ben Európa-bajnokságot nyert a válogatott vízilabdacsapattal, és az általa lefektetett elvek alapján 1938-ig még további három versenyt nyertek meg. Komjádi közben az olimpiai csapattal kezdett el dolgozni. 1928-ban még csak másodikok lettek, 4 évvel később, 1932-ben viszont már olimpiai bajnokként végzett az általa irányított csapat. Alig pár hónappal sokkszerűen váratlan halála előtt.
Edzőként két dolog miatt volt nagyon sikeres. Egyfelől azért, mert kiemelt hangsúlyt fektetett az utánpótlás tervszerű kinevelésére. Jó szeme volt a tehetségekhez, több későbbi nagy sportolót ő fedezett fel. A másik dolog pedig az volt, hogy ő fektette le a modern hazai vízilabdasport alapjait, többek között azzal, hogy edzéstechnikai újításokat vezetett be, például azt, hogy edzés nemcsak a medencében zajlott, hanem azon kívül is, a tornateremben. De azt sem felejthetjük el neki, hogy szinte ő tette a legtöbbet azért, hogy megépülhessen a főváros első fedett uszodája, a Nemzeti Sportuszoda a Margitszigeten. A Kozma utcai izraelita temetőben nyugvó Komjádi Bélát az utókor nem felejtette el: az 1976-ban megnyitott, a Császár fürdővel egyesített sportuszoda viseli a nevét, valamint a Komjádi-kupa, a 23 év alatti vízilabdázók számára kiírt, nagy presztízsű verseny.
(Borítókép: Kőrösi Tamás - We Love Budapest)
