Június 1-től indul a strandszezon a Dunakanyar kapujában, a Lupán, ahol a természetes víz szerelmeseit várja a kikapcsoló, napfürdős-csobbanós feltöltődés, a családos strandolás, az aktív pihenés és a koktélozós lazulás. A jegyárak idén nem emelkednek, és maradnak a tavalyi kedvezmények is, újdonságként pedig megjelennek a pénztárcabarát strandételek.

A Lupa átalakuláson ment keresztül, és a Beach megnevezés is eltűnt a nevéből. Mostantól inkább családi programok helyszíneként pozicionálja magát, ahol ugyanúgy van lehetőség aktív kikapcsolódásra, mint a vízi sportok kipróbálására, de chillezni, pihengeti is jöhetünk ide, ha nyugalomra vágyunk, és bringával is érkezhetünk az EuroVelo 6 bicikliúton. Az új mottó a rekreáció és a feltöltődés lett, amit egyaránt megtehetünk a nagy területű, természetes vízben vagy annak a partján.

Biztatóan melegszik az idő, az előrejelzések szerint június első napján már 30 fokot is mutathat a hőmérő, minden adott tehát, hogy a Lupa felé vegyük az irányt. Ráadásul a nyitónapon az első ötven vendég számára ingyenes lesz a belépés, és – az egész szezonban – továbbra sem kell fizetni a 12 év alatti látogatóknak. A tavalyi jegyárak sem emelkedtek, és ugyanúgy él az ifjúsági kedvezmény, mint a szépkorúak számára az olcsóbb belépés, és a 16 óra utáni „sunset”-jegy is 30% kedvezménnyel vásárolható. A változatos büfékínálatban idén feltűnnek majd a pénztárcabarát strandételek.

Az élménykínálat pedig elég komplex. A Vidámpart a gyermekes szülők központja, ahol egy sekély vizű partszakasz és – többek között – vízi dodzsem, trambulin és ugrálóvár teszi teljessé a strandélményt. Tavaly nagy sikerrel debütáltak, idén új helyszínen, de változatlan lendülettel száguldanak és repkednek majd a Lupa vizén a Quadro Watersport különböző járgányai: a vízsugárral felemelkedő Flyboard vagy a hasonló módon röppenő hátizsák, a Jetpack. Választhatjuk továbbá a vízen suhanó különböző eszközöket, mint az Óriásbanán, a Slider, a Crazy Ufo vagy az Óriásfánk. Persze akinek mindez túl gyors, az egy meditatív SUP-olásra is benevezhet, de a merészebbek egy adrenalinszint-növelő csusszanást is bevállalhatnak az óriáscsúszdán

A homokos strandpályákon pedig ott a strandfoci, a strandröplabda, a strandkézi. Mindemellett a Lupa-tó öbölrészén egy kedvezményesebb árú strandrész nyújt feltöltődést azoknak, akik a zöld füves, tóparti hangulatot részesítik előnyben. Továbbra is ingázik a nyitvatartási napokon a belváros és a Lupa között a Lupa Busz, az autósok 1500 forintos fix árért parkolhatnak az ottlétük alatt, a HÉV-vel érkezőket pedig elektromos kocsik viszik a Budakalász megállótól a strand bejáratáig.

(Borítókép: Csudai Sándor - We Love Budapest)

Címkék