„Kemény vagyok, ambiciózus, és pontosan tudom, mit akarok. Ha emiatt ribancnak neveznek, vállalom.”
Így hangzik a Magyar Zene Háza Dívák & Ikonok című kiállításának falán is szereplő Madonna-idézet, egy mondatban foglalva össze azt a kreativitást, határozottságot és energiát, ami az elmúlt közel kétszáz év díváit jellemezte. A londoni Victoria & Albert Múzeumból egyenesen Budapestre érkezett tárlat közel 300 ezer látogatót vonzott eredeti helyén, és kétségtelenül az egyik leglátványosabb kiállítás, amit valaha láttunk. Nagy öröm, hogy az Angliából érkezett anyag mellett magyar előadók munkássága is bemutatkozik, így olyan csodás dívák szerepe is a helyére kerül, mint Sena, Bangó Margit vagy Lakatos Gabriella táncművész.
A tárlat a társadalmi kérdésekre és az ikonikus előadók életének bemutatására is gondot fordít, így egyáltalán nem üresen pufogtatja a rengeteg csillagport. A díváknak sokszor kellett szembenézniük a korabeli társadalom szűkre szabott kereteivel, érzékenységüknél fogva pedig nemegyszer fordították figyelmüket a bajbajutottak megsegítésére is. Sőt, a dívajelenség a hagyományos nemi szerepeken is túlmutat, így kerülhetnek Freddie Mercury, Elton John és más ikonok extravagáns szettjei a tárlatra.
A csodás öltözékeket látva pedig adja magát a kérdés: hogyan jutottunk másfél évszázad alatt Janelle Monáe vaginanadrágjáig, amikor a 19. század elején még az is megbotránkozást keltett, ha egy opera-énekesnő önállóan tárgyalt a saját gázsijáról?
Hogyan ragyoghat a várandós Rihanna a vörös szőnyegen, amikor bő száz évvel ezelőtt a legritkább esetben gondolták azt egy énekesnőről, hogy tartós házasságot köthet?
A tárlat két nagyobb részre oszlik, ezek közül az első történelmi kontextusba helyezi a díva fogalmát, megtudhatjuk, hogyan lett a maga sorsát önállóan kovácsoló, ragyogó tehetségű hús-vér nő szinonimája.
A korai operaprimadonnák idejében különlegességszámba ment, ha egy nő nem lehajtott fejjel várta a férfiak utasításait. Jászai Mari vagy Sarah Bernhardt önállóságával, anyagi függetlenségével keltett megbotránkozást, Medveczky Ilona női testet ünneplő szettjei pedig éppen olyan elemi csapást mértek a szocialista erkölcsre, mint Josephine Baker öltözékei a néhány évtizeddel korábbi prűd közhangulatra. Innen, a legnagyobb hollywoodi dívák ikonikus öltözékein, például Marilyn Monroe Van, aki forrón szeretiben viselt ravasz kis fekete ruháján vagy Elizabeth Taylor Kleopátra-jelmezén, sőt Gábor Zsazsa ruháján át érkezünk meg a modern operadívákhoz. Maria Callasnak egy külön kis szobája van, Joyce DiDonato lenyűgöző vörös szettjét pedig a Müpában is megcsodálhattuk már.
A történelmi felvezetés után a tárlat hat kisebb, tematikus egység köré csoportosítva ünnepli a modern dívát, aki művészetével, tehetségével, minden megmozdulásában önazonosan szolgálja a társadalom fejlődését. A csillogó ruha itt nem külsőség, része annak a mondanivalónak, amit az előadó magáról és a világról közvetít. A dívaságnak a külsőségek mellett fontos velejárója a társadalmi ügyek képviselete, a polgárjogi mozgalmak, a rasszizmus elleni küzdelem vagy a nők egyenjogúsága, de a nemi sztereotípiák és a klímaaktivizmus is fontos szerepet kap ezeknek az előadóknak a munkásságában. Rihanna 2018-as Met-gálán viselt páparuhájával a díva vallási magasságokba emelkedett, Adele sárga, Vogue-fotózáson viselt szettje mellett Grace Jones vagy Doja Cat ironikus darabjain keresztül köszön be a jelen és a közelmúlt dívája, aki lehet sajátosan polgárpukkasztó, mint Billie Eilish és Björk, lenyűgöző, mint Tina Turner és Cher, vagy tragikus sorsú, mint Amy Winehouse és Whitney Houston.
A tárlatot színvonalas kiegészítő programok is követik, a Hangdómban külön fotóválogatás fogad, podcastsorozat, sőt külön playlist is tartozik a kiállításhoz. Igazi közönségkedvenc érkezett tehát Budapestre, ahol szörnyülködhetünk kispolgárként, gyönyörködhetünk kislányként, de lelkes feministaként vagy zeneértőként a dívajelenség mélyére is áshatunk. Bármelyik olvasatot válasszuk is, arról ne feledkezzünk el, hogy elképesztő anyagmennyiséget kell majd befogadnunk, az idő múlását pedig egyáltalán nem fogjuk érzékelni, így két, de akár három órát is szánhatunk a kiállításra, a jegyeket pedig váltsuk meg elővételben.
(Borítókép: Palkó György – Magyar Zene Háza)
