A vicc alapvetően nagyvárosi műfaj – bécsi, prágai és pesti humor van, miközben szegedi vagy debreceni nincs. Ennek oka talán az, hogy kisebb közösségben nem annyira volt tanácsos politikai poénokat elsütni, pedig a legjobb viccforrás általában a közélet. A pestiek azonban a humorban nem ismernek tréfát.

Úgy tartják, Karinthy Frigyesnek egyszer eszébe jutott, hogy egy kísérletet tegyen: meg akarta mérni, milyen gyorsan terjed a vicc. Ezért kitalált és elmondott Budán, a Hadikban egy viccet, majd másfél órával később átment a pesti Centrálba, ahol már neki mesélték a viccet.

Elhatároztam – mondta –, hogy megmérem a vicc budapesti terjedési sebességét. Kigondoltam és elmondtam a Hadikban egy viccet. („Kérlek – szól Arisztid –, sürgönyt kaptam, hogy unokám született, de nem írták meg, hogy fiú-e vagy lány. És most nem tudom, nagypapa vagyok-e, vagy nagymama.”) Ezután másfél órával később átmentem a Centrálba. Ott már nekem mesélték ugyanezt a viccet.

Bár manapság a pesti vicc már leginkább mémek formájában terjed az interneten, abban a korban a másfél órás sebesség igazán lenyűgöző teljesítménynek számított. Noha lehet, hogy ez is csak egy pesti vicc, mégis rámutat arra, hogy a kávéház volt a pesti vicc forrása. Ezt bizonyítja a következő is:

Pesti kávéház 1946-ban: – Főnök úr, a kávé olyan rossz, hogy a vendégek meg akarnak verni minket! – Nem kell félni, mi vagyunk többen!

Külön műfajként leginkább a századelőn, a gazdaságilag emelkedő Budapesten virágzott, és lényege az volt, mint minden viccnek: akik mesélik és akik hallják, felülemelkedjenek kicsit a mindennapokon, átlássák a történések fonákját, és képesek legyenek nevetni akár magukon is. A pesti vicc persze budai is volt, mivel a pestiek Pesten Budapestet értették – igaz, ebből is született egy vicc, még ha nem is olyan jó: „Hol lakik? Pesten! Na ne mondja, maga Budán lakik!”

Flaszterhumor

A pesti humort persze nemcsak a költők és az írók, Karinthy, Rejtő vagy Örkény írták, hanem az egyszerű városi emberek is. Maga az utca is, erre utalnak más megnevezései is: aszfalthumor, aszfaltköltészet, flaszterhumor.

A pesti vicc különféle szövegekből, műfajokból állhat, lehet szójáték, vicc (anyós-, rendőr-, zsidó viccek stb.), eufemizmus, városi történet, urban legend vagy gyorsan terjedő álhír, pletyka, szólásmondás, jellemző névadás, reklámvers. De pesti viccnek számítottak az orfeumban elénekelt, tréfás jelenetek és paródiák, összefoglaló néven kuplék is, ugyanis azoknál mindig adott volt a konkrét hely és időpont, ahol és amikor valamilyen kerek cselekmény történt.

Baranyi Ferenc költő megfogalmazásában a kuplé „pesti vicc, dalban elbeszélve”. Folklorisztikusan terjed, és bár egyes vicceknek ismerjük a kitalálóját, mások eredete ismeretlen. Jellegzetességük, hogy – ahogy a cikk elején szereplő anekdota is megmutatta – gyorsan terjednek, átalakulnak a szájról szájra hagyományozódás miatt, és nagy szerepet játszik bennük a nyelv, a nyelvi játék:

A japán megy haza a munkából, és kérdezi a feleségét:
– Mi lesz a vacsora, Nyosihid?
– Tojás, Yamamoto.
– És lágy má′, Nyosihid?

„Értjük a humort, csak nem szeretjük”

A boldog békeidők elmúltával a viccelődés kifejezetten veszélyes tevékenységgé vált. A Rákosi-korban a vicceket úgy osztályozták: 3-as, 4-es, esetleg 15-ös, azaz három, négy vagy tizenöt évet lehetett kapni a mesélésükért. A bátor pesti azonban továbbra is mesélt, persze kicsit halkabban, egymás között, szűk körben, hiszen a politikai viccek egyfajta tiltakozásnak számítottak az elnyomás ellen:

Rákosi (aki a viccekben Borzasként szerepelt kopasz feje miatt) vidéki útján parasztokkal találkozik.
– Hogy vagyunk? Hogy vagyunk? – tréfálkozik Rákosi a parasztokkal.
– Jól vagyunk! Jól vagyunk! – tréfálkoznak a parasztok Rákosival.

1956-ban a humor is felszabadult egy kis időre. Sztálin szobrának ledöntése megihlette a pestieket: „Ne makacskodj, Jóska, ideje lefeküdni.” Így a másik: „Kemény legény ez a Jóska, mert nehezebb feltörni, mint a húsvéti csokinyuszit.” Később a pesti srácok is komoly humorforrássá váltak: „Mikor volt Magyarország a legsportosabb ország? Hát 1956-ban, mert akkor minden sarkon állt egy puskás öcsi.”

A hatvanas, hetvenes és nyolcvanas években a pesti polgár már viccelődhetett a szocializmus építésének ellentmondásain, a hiánycikkeken, de keringhettek a viccek a szenilis Brezsnyevről, a pozícióban lévőkről, illetve azok alkalmatlanságáról – mindez segített átvészelni a nehéz korszakot. A vicc újra nyilvános lett, bár a Mikroszkóp Színpadon elhangzott poénok jóval szofisztikáltabbak és cenzúrázottabbak voltak, mint a közszájon forgók, ahogy például a következő:

– Mi az abszolút jó?
– A kommunizmus.
– És mi az abszolút rossz?
– A hozzá vezető út.

Az aktuális történések a mai napig megszülik a pesti viccet, talán mindenki emlékszik a következő szólásra: „megyek a nemzetibe – mármint a nemzeti dohányboltba...” Ám mivel ma már a társasági élet illusztris terei, mint a kávéházak, a gőzfürdők nem olyan sűrűn látogatottak, mint egykoron, sajnos kevesebb vicc is születik.

Ahogy Anton C. Zijderveld A humor és a nevetés szociológiája című könyvében írja:

Az aktivitás túltengése, az emberekben élő kényszeres teljesítményelv, az állandó nyüzsgés kevésbé engedi kibontakozni a humort, mint a játékosság, a fantázia, az édes semmittevés; ráérős korokban élő emberekből bővebben áradt a bölcs derű, mint a fogyasztói társadalom szorongó, elidegenült átlagpolgárából.



Felhasznált irodalom:

(Borítókép: Lechner Hagyaték - Fortepan)

Címkék