A Zohar Studios képeinek története olyan, mintha egy (felnőtt)mesében olvasnánk róla. A 19. századi fotográfia szerelmese és kutatója, Stephen Berkman talált a hagyatékra – állítólag egy régiségpiacon –, ami annyira lenyűgözte, hogy ezt követően 20 évet szánt arra az életéből, hogy a titokzatos Zohar Studios, valamint az azt alapító fotográfus, Shimmel Zohar történetét, életét, munkásságát és nem utolsósorban képeit feldolgozza, hogy aztán a teljes anyagból összeállítson egy monumentális méretű könyvet, és összehozzon egy kiállítást. Utóbbit a San Franciscó-i Contemporary Jewish Museumban állították ki, ami onnan érkezett Budapestre, a Mai Manó Házba, és talán azért is ide, mert a Zohar Studios műterme – és erről egy fotó is tanúskodik – nagyon hasonlatos volt a Mai Manó Ház napfényműterméhez.
Shimmel Zohar Kelet-Európából, közelebbről litván területről érkezett Amerikába egy új élet reményében 1857-ben, pár évvel később pedig már egy fotóstúdiót vezetett New Yorkban. Az őt felfedező Stephen Berkman komoly levéltári kutatást folytatott, hogy felgöngyölítse a történetét. Zohar 29 évesen érkezett Ellis Islandre, majd a Lower East Side-on telepedett le, ahol akkoriban főképp zsidók éltek. Stúdiója a Pearl Street 432. alatt működött 1860-tól kezdődően, és Zohar Studios Photographs volt a neve. Külön érdekesség, hogy a fotográfus családneve, a Zohar ′világosság′-ot, ′fényesség′-et jelent.
Zohar egy mára már elfeledett technikát használt, ami az egyébként is különös beállítású képei hangulatát csak fokozza. A Frederick Scott Archer által 1851-ben kidolgozott technika, az ún. hosszú expozíciós, nedves kollódiumos eljárás épp azokban az időkben vált széles körben népszerűvé, amikor Zohar elindította stúdióját. E technika segítségével a negatívról finom tónusú, rendkívül részletgazdag papírképeket lehetett készíteni. Nem kell hozzá különösebb képzettség, elég csak felületesen a fotókra nézni, hogy feltűnjön a különlegességük. De önmagában a technika még nem lenne elegendő ahhoz, hogy a Zohar Studios képei izgalmat jelentsenek.
Shimmel Zohar fotói egyfelől portrék, másfelől életképek. Előbbiek szenzációja, hogy rendkívül beszédes fotók, a rajtuk szereplő emberek szinte teljes személyisége is kirajzolódik előttünk. Olyan, mintha nem is egykor élt férfiakról és nőkről készült fotókat, hanem még mindig élő személyeket néznénk, akik bármikor megmozdulhatnának a képeken, vagy bármikor kiléphetnének onnan. Egészen hátborzongató érzés.
Az életképek pedig a készítő látásmódjáról és fantáziájáról tanúskodnak, ami hajlamos volt az abszurdra, a bizarra és a szürreálisra. Kérdések egész sora merül fel a szemlélőben, miközben a képeket nézi. Mint például magáról a műteremről készített fotó, melynek közepén egy modell áll, egy miniatűr arcképekkel teleaggatott ruhában, a lábán görkorcsolyával. Vagy ott a korabeli óvszert kötögető lányka, a térdig érő fanszőrzetű akt és a fák között álló női alak, akinek a feje helyén valami robotfejszerű dolog található. Csupa miértek?
Bár a kiállítás pár kép miértjére megadja nekünk a választ, a többi viszont már a fantáziánk dolga, és minimum ezért is ajánlott megnézni a Mai Manó Házban látható, tényleg páratlan kiállítási anyagot. Hogy kicsit megdolgoztassuk az agyunkat, miközben tátott szájjal bejárjuk a tárlatot. Március 18-ig tehetjük ezt meg, és talán azért is érdemes minél hamarabb felkeresni a kiállítóhelyet, mert aztán nem hagy nyugton mindaz, amit láttunk, és úgyis vissza akarunk majd menni, hogy újra lássuk.
Legyetek ott első városi piknikünkön!
Gyertek, és töltsünk el egy vidám napsütéses tavaszi napot együtt a városligeti fák lombjai között május 1-jén, ahol day-time piknik, workshopok, sok szuper food truck és dizájnvásár is vár mindenkit.
Ünnepeljük együtt a tavaszt, a találkozásokat és azt a pezsgést, amiért annyira szeretjük Budapestet!
hirdetés
