Izgalmas kiállítás nyílt a 19. század közepi New York-i fotográfus, Shimmel Zohar munkáiból, mely fotók nemcsak a különleges készítési technika, de a groteszk képi világ miatt is érdemesek a figyelemre. A tárlat március 18-ig látható.
A Zohar Studios képeinek története olyan, mintha egy (felnőtt)mesében olvasnánk róla. A 19. századi fotográfia szerelmese és kutatója, Stephen Berkman talált a hagyatékra – állítólag egy régiségpiacon –, ami annyira lenyűgözte, hogy ezt követően 20 évet szánt arra az életéből, hogy a titokzatos Zohar Studios, valamint az azt alapító fotográfus, Shimmel Zohar történetét, életét, munkásságát és nem utolsósorban képeit feldolgozza, hogy aztán a teljes anyagból összeállítson egy monumentális méretű könyvet, és összehozzon egy kiállítást. Utóbbit a San Franciscó-i Contemporary Jewish Museumban állították ki, ami onnan érkezett Budapestre, a Mai Manó Házba, és talán azért is ide, mert a Zohar Studios műterme – és erről egy fotó is tanúskodik – nagyon hasonlatos volt a Mai Manó Ház napfényműterméhez.
Shimmel Zohar Kelet-Európából, közelebbről litván területről érkezett Amerikába egy új élet reményében 1857-ben, pár évvel később pedig már egy fotóstúdiót vezetett New Yorkban. Az őt felfedező Stephen Berkman komoly levéltári kutatást folytatott, hogy felgöngyölítse a történetét. Zohar 29 évesen érkezett Ellis Islandre, majd a Lower East Side-on telepedett le, ahol akkoriban főképp zsidók éltek. Stúdiója a Pearl Street 432. alatt működött 1860-tól kezdődően, és Zohar Studios Photographs volt a neve. Külön érdekesség, hogy a fotográfus családneve, a Zohar ′világosság′-ot, ′fényesség′-et jelent.
Zohar egy mára már elfeledett technikát használt, ami az egyébként is különös beállítású képei hangulatát csak fokozza. A Frederick Scott Archer által 1851-ben kidolgozott technika, az ún. hosszú expozíciós, nedves kollódiumos eljárás épp azokban az időkben vált széles körben népszerűvé, amikor Zohar elindította stúdióját. E technika segítségével a negatívról finom tónusú, rendkívül részletgazdag papírképeket lehetett készíteni. Nem kell hozzá különösebb képzettség, elég csak felületesen a fotókra nézni, hogy feltűnjön a különlegességük. De önmagában a technika még nem lenne elegendő ahhoz, hogy a Zohar Studios képei izgalmat jelentsenek.
Shimmel Zohar fotói egyfelől portrék, másfelől életképek. Előbbiek szenzációja, hogy rendkívül beszédes fotók, a rajtuk szereplő emberek szinte teljes személyisége is kirajzolódik előttünk. Olyan, mintha nem is egykor élt férfiakról és nőkről készült fotókat, hanem még mindig élő személyeket néznénk, akik bármikor megmozdulhatnának a képeken, vagy bármikor kiléphetnének onnan. Egészen hátborzongató érzés.
Az életképek pedig a készítő látásmódjáról és fantáziájáról tanúskodnak, ami hajlamos volt az abszurdra, a bizarra és a szürreálisra. Kérdések egész sora merül fel a szemlélőben, miközben a képeket nézi. Mint például magáról a műteremről készített fotó, melynek közepén egy modell áll, egy miniatűr arcképekkel teleaggatott ruhában, a lábán görkorcsolyával. Vagy ott a korabeli óvszert kötögető lányka, a térdig érő fanszőrzetű akt és a fák között álló női alak, akinek a feje helyén valami robotfejszerű dolog található. Csupa miértek?
Bár a kiállítás pár kép miértjére megadja nekünk a választ, a többi viszont már a fantáziánk dolga, és minimum ezért is ajánlott megnézni a Mai Manó Házban látható, tényleg páratlan kiállítási anyagot. Hogy kicsit megdolgoztassuk az agyunkat, miközben tátott szájjal bejárjuk a tárlatot. Március 18-ig tehetjük ezt meg, és talán azért is érdemes minél hamarabb felkeresni a kiállítóhelyet, mert aztán nem hagy nyugton mindaz, amit láttunk, és úgyis vissza akarunk majd menni, hogy újra lássuk.
