A III. kerületben található múzeum ősszel és télen zárva tartott, április közepén azonban újra kinyitott. Mivel még sosem jártunk a falain belül, úgy gondoltuk, ez pont jó alkalom arra, hogy alaposan megnézzük és megismerkedjünk a hazai ruha- és textilipar történetével, hátterével. Mindezt abban az épületben tehetjük meg, ahonnan a modern hazai textilipar elindult, ahol a Goldberger család manufaktúrája, majd gyára működött. Bár a téma első blikkre nem tűnik különösebben izgalmasnak, de belépve a kiállítótérbe elég hamar megváltozik a véleményünk. Nemcsak izgalmas, de nagyon érdekes is a Goldberger Textilipari Gyűjtemény állandó kiállítása.
A lassú kezdetek
Bár a Kádár-korszak és még inkább azt megelőző Rákosi-korszak is illethető bőven kritikával, mégis ezeknek az időszakoknak is voltak erényei. Az például, hogy ma létezik a Goldberger Textilipari Gyűjtemény – amit korábban nemes egyszerűséggel csak Textilmúzeumnak neveztek –, az részben ennek a korszaknak köszönhető. 1954-ben hozták azt a törvényerejű rendeletet, ami előírta, hogy a műszaki emlékeinket gyűjteni, feldolgozni és védeni szükséges. A döntés hatására a különböző iparágak belevágtak a saját múzeumuk felállításába, sőt így tettek az egyes gyárak is: a múltjukat feldolgozó gyűjteményeket hoztak létre. Így lett a Magyar Postának, a bányászoknak, a kohászoknak és a vegyészetnek is saját múzeuma. A textilipar is csatlakozott, bár kicsit később, és amíg létrejött a kiállítótér, addig még közel 20 évnek kellett eltelnie.
A 20 év alatt persze elég sok minden történt. Először az 1960-as évek elején merült fel, hogy a magyar textil- és ruhaipar történetét bemutató gyűjteményre az országnak égetően nagy szüksége van. Az 1965-ben létrejött Textilipari Műszaki és Tudományos Egyesület (TMTE) kezdte a munkát megszervezni, és egészen hamar összehozták az első textil- és ruhaipari kiállítást, amelynek anyagát más múzeumoktól, illetve magánszemélyektől szerezték be. A kiállítás nem várt sikert aratott, így a Könnyűipari Minisztérium, majd az egyes vállalatok be is álltak az önálló múzeum felállításáért küzdő kezdeményezés mögé, és maguk is segítették a gyűjtemény összeállítását. A munka két irányban haladt: egyfelől az iparág tárgyi emlékeit (berendezések, termelőeszközök) kutatták, másfelől pedig az iparág fejlődését és történetét bemutató archív anyagokat.
Kell egy ház
Miután összeállt a gyűjtemény, állandó bemutató helyszínt kellett neki keresni. Első ötletként az óbudai Zichy-kastély merült fel, ám elég hamar kiderült, hogy az épület nem alkalmas egy textilipari múzeum befogadására. Aztán az óbudai, akkor még kihasználatlan, egykori zsinagóga épülete került szóba. Itt 1972-ben be is mutatták a gyűjteményt, de csak ideiglenes jelleggel. A múzeum számára bizonyos átalakítási munkálatokat kellett volna elvégezni az épületen, de mivel az védett műemlék, erre nem volt lehetőség. Az újabb potenciális épületet már maga a Könnyűipari Minisztérium találta meg 1975-ben. Ez pedig a Hazai Fésűsfonó- és Szövőgyár angyalföldi gyáregységének Pannónia utcai épülete volt, ami akkoriban kihasználatlanul állt. Az üzemépületet át kellett alakítani, de erre csak később jött össze a pénz, így az építkezés 1982-ben kezdődött meg,
a múzeum pedig 1986. december 3-án végre megnyithatott Textil- és Ruhaipari Múzeum néven.
a múzeum pedig 1986. december 3-án végre megnyithatott Textil- és Ruhaipari Múzeum néven.
Működtetője előbb a Textilipari Kutató Intézet, majd pedig az INNOVATEXT Textilipari Kutató és Fejlesztő Vállalat lett. Túl sokáig nem örülhettek az új múzeumnak, ugyanis az 1980-as évek végére az INNOVATEXT pénz nélkül maradt. Előbb bérbe adták a múzeum raktárát, majd a Pannónia utcai épületet is kénytelen voltak eladni, ezért a gyűjtemény egy raktárba került. Szerencsére voltak páran, akik nem nyugodtak bele a történtekbe. 1992-ben megalakult a Textilmúzeum Alapítvány, ami rövid időn belül megszerezte az óbudai Goldberger-gyár műemlék épületeit (állítólag a városvédő Ráday Mihály ajánlására), a Textil- és Ruhaipari Múzeum pedig be is költözött, majd
1999-ben megnyitott. De – akármilyen hihetetlen is – a múzeum még ekkor sem ért révbe.
1999-ben megnyitott. De – akármilyen hihetetlen is – a múzeum még ekkor sem ért révbe.
Mivel a múzeum kimondottan nehéz körülmények között vegetált, ezért 2011-ben az épületét és a gyűjteményét felajánlotta a III. kerületnek, amely el is fogadta a gesztust. Azóta az Óbudai Múzeum alá tartozik, és 2012. január 1-je óta Goldberger Textilipari Gyűjtemény néven fut, az állandó kiállítása pedig 2013 szeptemberében nyitott meg. Azóta 10 év telt el, és most már talán kijelenthetjük: a múzeum sorsa tisztázódott.
Kékfestők, Goldbergerek, otthonkák
A két épületet, melyekben ma a Goldberger Textilipari Gyűjtemény található, még a XVIII. században emelték.
A két épületet, melyekben ma a Goldberger Textilipari Gyűjtemény található, még a XVIII. században emelték.
Goldberger Ferenc textilkereskedő 1784-ben vásárolta meg, majd itt rendezte be családi kékfestő manufaktúráját. Ez aztán szép lassan az iparág meghatározó, majd első számú gyárává lépett elő, és bő 200 éven át tényező bírt maradni. 1984-ben, amikor a gyár már évtizedek óta nem viselte a Goldberger nevet, és helyette Budaprint Pamutnyomóipari Vállalatnak hívták, a dolgozók az egyik épület homlokzatára egy ma is látható emléktáblát helyeztek ki, ami az akkor pont 200 év előtt hajt fejet. Akkor még nem sejtették, hogy rövidesen véget érnek a jó idők, és nemcsak a vállalat szűnik meg, hanem a termelés is teljesen leáll. A múzeum öt nagyobb egységben mutatja be ennek az 1784-től 1997-ig tartó 213 évnek a történetét.
A Goldbergerek vállalkozása egy néhány főt foglalkoztató manufaktúrából, egy kékfestő műhelyből vált világhírű textil- és ruhaipari vállalattá, ami a csúcsidőszakában még a divat európai fővárosába, Párizsba is szállított. Generációról generációra lett egyre nagyobb és modernebb üzem, ami Óbuda fejlődését is fellendítette, nem beszélve a magyar gazdaságra gyakorolt hatásáról. Bár a Goldberger név (miután államosították) eltűnt a nevéből, viszont a felhalmozott tapasztalat és tudás miatt a cég a szocialista gazdaságpolitika korszakában is megállta a helyét – ezután jött a rendszerváltás meg a vadkapitalista rablógazdálkodás, és az egykor dicsőséges vállalat tönkrement, majd felszámolták.
Az 1779-től 1828-ig tartó első egység a Goldberger család Óbudára érkezéséről és megtelepedéséről mesél.
Az 1779-től 1828-ig tartó első egység a Goldberger család Óbudára érkezéséről és megtelepedéséről mesél.
A második a manufaktúrából gyárrá váló vállalkozást mutatja be (1828–1875). A harmadik egység mutatja be a modernizáció (1876–1913), a negyedik a világvállalattá növekedés történetét (1913–1945), az utolsó rész pedig arról mesél, ami az államosítás után történt (1945–1997). Mindezt rengeteg tárgyi emlékkel, fotóval és rajzzal teszi. Megismerjük a kékfestés technikáját éppúgy, mint a grafikus-tervezők gyakran művészi színvonalú munkáját. A részben általuk is készített tervrajzok meg mintakönyvek állítólag a kiállítás legértékesebb darabjai. A nagy gépek szerelmesei is jól járnak, mivel a gyártás folyamatát, illetve a folyamat változásának történetét néhány eredeti, még mindig működőképes állapotban lévő gép és pár makett is szemlélteti. Az óbudai textilipari vállalkozás a magyar ipartörténet része, és olyan szépen meg izgalmasan szövődött a története, hogy az még akkor is leköti az embert, ha egyébként semmi köze a textil- és a ruhaiparhoz.
