Bréking / budapest

szerkesztés

Döntöttek a Római-parti gát nyomvonalának pontos helyéről: maradhatnak a fák

Szerzők

  • We Love Budapest

2023. 03. 03. 12:25

Megmenekül Budapest egyik utolsó természetközeli Duna-szakasza, ugyanis végre pont került az évek óta vitákat generáló Római-parti gát ügyének a végére.

Maradhatnak a fák a Rómain, ugyanis a védőgát nyomvonala új helyen, a Nánási út – Királyok útján lesz, a főváros vezetése továbbtervezésre kérte fel a Mélyépterv Komplex Zrt. mérnökeit. A jelenlegi döntésnél Karácsony Gergely Facebook-oldalán hangsúlyozta, hogy nem érzelmi alapú, hanem a kerületi önkormányzattal és a civilekkel szorosan együttműködve, szakmai előkészítéssel keresték meg azt a műszaki megoldást, amely biztosítja az árvízvédelmet.

A Nánási út – Királyok útja nyomvonalon megvalósítandó fővédvonal óvja a legjobban a természeti értékeket, biztonságosabb, hiszen magasabban és távolabb is van a vízparttól, emellett ez kapott nagyobb társadalmi támogatottságot is. A megvalósíthatósági tanulmányból nemcsak az derült ki, hogy az új nyomvonalon lényegesen kevesebb fát kell kivágni és megmaradhat a Római ikonukus platánsora, hanem az is, hogy a választott nyomvonal több közműkiváltást igényel, ezért magasabb a költsége.

Forrás: Főpolgármesteri Hivatal 

Folytatnád az olvasást? Szeretsz mindig képben lenni, érdekelnek a legújabb budapesti hírek, történetek? Iratkozz fel heti hírlevelünkre, az Insiderre, és legyél te a társaság iránytűje, ha éttermet, kirándulóhelyet vagy programot kerestek!

Hasonló tartalmak

Admin mode