Bajor Gizi, a magyar színjátszás egyik legnagyobb alakja 1928-tól egészen 1951-es haláláig élt a XII. kerületi Stromfeld Aurél (Bajor idejében Pilsudski) utcai villában, ami egy évvel később, egy másik legenda, Gobbi Hilda kezdeményezésére a magyar színjátszás történetének egyik legfontosabb múzeuma lett. Nemrég egy elemlámpás épületsétán jártuk be a villát a pincétől egészen a padlástérben lévő manzárdszobáig, ahol a második világháború alatt az ünnepelt színésznő a férjét bújtatta a nyilasok elől.
A mesélő villa
A hazai színjátszásnak számos nagy alakja van, és ha van terület, ahol a nők legalább olyan súllyal szerepelnek, mint a férfiak, akkor a színházi világ az. Legalábbis a sztárjai szintjén. A Bajor Gizi Színészmúzeum is őket helyezi a középpontba, legalábbis azt a négy színésznőt, akik egy-egy korszakot is szimbolizálnak: Jászai Mari, Márkus Emília, Bajor Gizi és Gobbi Hilda. Nekik állandó emlékszobájuk van a négyszintes épületben. Négyük közül Bajor Gizi az első az egyenlők között, személye az egész villára rányomja a bélyegét, elvégre mégiscsak benne élt 23 éven keresztül, 1928-tól 1951-ig. A múzeum éjszakai épületsétáján a színésznő és családja itt töltött éveiről mesél, valamint Bajor Gizi életéről is, meg arról, hogy milyen ember volt ő, hogyan látták a kortársai. A vége ellenére is egy tiszteletre és irigylésre méltó pálya bontakozik ki előttünk bő két órában, egy olyan ember életútja, akiről a kortársai, az őket ismerők is csak szuperlatívuszokban nyilatkoztak meg, és aki őszintén, bátran és kevés kompromisszumot kötve élt.
Bajor Gizit 1928-ban választották meg a Nemzeti Színház örökös tagjának, abban az évben, amikor a XII. kerületi villát a családja megvásárolta. A dús és vadregényes kert közepén álló, L alakú, neobarokk épület ekkor még földszintes volt, ám Bajor megbízást adott Országh Béla építészmérnöknek, hogy alakítsa át, bővítse ki, majd 1933-ban be is költözött oda harmadik férjével, Germán Tibor fül-orr-gégésszel, az első emeleti lakrészben rendezkedtek be. Bajor családcentrikus ember volt és szerette a nyüzsgést is, így az édesanyja és a fiútestvére Rudolf, valamint annak családja is a Második Lengyel Köztársaság első államfője után elnevezett Pilsudski (ma Stromfeld Aurél) utcai, 960 négyzetméteres épületben élt.
A villa hamar az akkori társasági-kulturális élet egyik fontos bázisává vált. A korszak neves értelmiségijei adták egymásnak a kilincset, a társasági életet felettébb kedvelő Bajor Gizi gyakran tartott itt vacsorákat, koktélpartikat, különféle összejöveteleket, melyekről a Színházi Élet című lap rendszeresen tudósított. A színésznő azt szerette, ha sok ember veszi körül, imádta a permanens vendégjárást, nagyon szeretett és tudott is ház úrnője szerepében tetszelegni. De akkor is több embert bújtatott és látott vendégül, amikor Budapest ostroma zajlott. Többek között itt vészelte át a harcokat Bajor egyik legjobb barátnője, a jelmeztervező Nagyajtay Teréz és férje, a festő Diósy Antal, valamint Tamási Áron író is. A bujkálók között volt a katonaszökevény Kertész Róbert újságíró, valamint Bajor férje, a zsidó származású orvos. A rettegett nyilasvezér, Kun páter többször is tartott razziát az épületben, de minden egyes alkalommal felsülve távozott.
Barátok és ellenségek
Bajor Giziék kiterjedt baráti kapcsolatokkal bírtak. Egyfelől ott volt az akkori bohém művészvilág, színészek, rendezők, színházi emberek, írók és újságírók, másfelől pedig az orvos férj barátai, szintén neves orvosok, befolyásos emberek, egészen a Horthy családig ért a kapcsolati hálójuk, de külföldről is gyakran fogadtak vendégeket. A bohém művészvilág iránti vonzódását a színésznő valószínűleg onnan szerezte, hogy amikor az édesapja vállalkozni kezdett, a Kálvin térhez közel nyitott egy kávéházat, mely fölött lakott a család, ám a kis Bajor Gizi a napjait nem a lakásban, hanem a kávéházban töltötte, és élvezte a pezsgést.
A háború után többször is felröppent a hír, hogy Bajor Gizi és férje külföldre távoznak, de a színésznő minduntalan határozottan elutasította a vádakat, mondván, ő magyar színésznő, akinek a magyar színpadon van a helye. Így hát maradtak. De nemcsak maradtak, hanem Bajor Gizi megőrizte vezető színésznői státuszát is, a bajorgiziségét, sőt még a villát is. Kikezdhetetlenségére jó példa a sétán elhangzott anekdoták közül az, amelyik azt meséli el, hogyan leckéztette meg a kommunista hatalommal szoros kapcsolatot ápoló Ladányi Ferenc színészt. Közös darabban játszottak, Ladányi pedig lefitymálóan be-beszólogatott a színésznőnek, aki nem szólt egy szót sem, ám amikor a darabban egy tövises rózsával finoman arcon kellett suhintania a színészt, Bajor nem állt meg egyetlen csapásnál, hanem sebesre pofozta a tiszteletlen férfi arcát.
Bajor Gizi szinte végig egyenletes pályáját és életét végül egy bizarr és nagyon szomorú esemény zárta le, ami szintén a villában esett meg. Bajor Gizinél fülbaj jelentkezett, a férjének pedig meggyőződésévé vált, hogy a színésznőnek kezdődő agydaganata van, amibe előbb-utóbb bele fog halni. Ezért B-vitamin-injekciókat adott a feleségének, napjában akár többször is, sőt egy idő után a férfi már otthon is orvosi táskával járkált, hogy bármikor és azonnal kezelni tudja a feleségét. Hogy végül szándékosan vagy véletlenül, az sosem fog kiderülni, de egyik nap, 1951. február 12-én a szokásos injekció helyett egy adag morfiumot adott be a feleségének, aki bele is halt a túladagolásba. A sokkot kapott Germán Tibor pedig erre öngyilkos lett. A boncolásnál derült, ki, hogy Bajornak tényleg csak egyszerű fülbaja volt, agydaganata nem, a férjének viszont előrehaladott agykéregsorvadása volt, ami pedig súlyos kényszerképzetekkel járt.
A villaséta menete
Az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet alá tartozó Bajor Gizi Színészmúzeum épületsétája bő kétórás program, és egészen hamar úgy érezzük, mintha egy időutazáson járnánk. A pincéből indulunk, ahol a háború és az ostrom alatti időszakkal ismerkedünk meg, majd a földszinten és az első emeleten Bajor Gizi gyerekkorával, családjával, férjeivel és barátaival, a társasági élet nagyasszonyával, valamint színházi (és filmes) karrierjével, meg a szomorú végével. A manzárdban pedig ismét a háborúba érkezünk vissza, és férjét bújtató, félelmet nem ismerő, nyilasokkal dacoló asszonnyal találkozunk. A sétákat a múzeum Facebook-oldalán szokták meghirdetni, ezért érdemes követni őket, ha valaki kedvet kapott a bejáráshoz.
Azon túl, hogy a villa és berendezése már önmagában lenyűgöző, a múzeum munkatársai rengeteg szemelvénnyel (pl. egykori újságcikkekkel, hivatalos levelekkel, visszaemlékezésekkel, köztük Tamási Áronéval is) készültek, így Bajor Gizi és kora szinte kézzelfoghatóvá válik a séta bő két órája alatt. Amikor a tetőteraszon állva a csillagokat nézzük, szinte várjuk, hogy mellénk lépjen egy pezsgőspoharakkal teli tálcát egyensúlyozó libériás inas, és megkínáljon. A séta végén azzal az illúzióval távozunk, mintha tényleg egy koktélpartin vettünk volna részt az 1930-as években Bajor Gizi, családja és barátai körében, és még váltottunk is volna pár szót a színésznővel arról, hogyan sikerült elintéznie Budapest Székesfőváros Közlekedési Részvénytársasága vezérigazgató-helyettesénél azt, hogy megváltoztassák a 2-es és 3-as buszok útvonalát, hogy az mostantól ne a villa közelében közlekedjen, és így többé ne zavarja a művésznő nyugalmát.
