Nem biztos, hogy elsőre eszünkbe jutna, hogy Kőbányán is van zsinagóga, ráadásul nem is olyan picike, de aki többször is utazott már a szolnoki vonalon vagy vonatra várva álldogált a kőbányai állomáson, annak feltűnhetett, hogy van a házak között egy díszes, kupolás épület. A szecessziós templom az évek alatt nemcsak zsinagógaként, de múzeumként, színházként, majd raktárként is működött, ma pedig a Mindenki Temploma Gyülekezetnek ad otthont.
Kőbánya egy pezsgő városrész volt már a 20. század elején is, ahol nemcsak gyárak, bányák és munkásövezetek voltak, hanem mulatók, fürdők és csodás nyaralók is, ahol a nagypolgárság nyaranta kipihenhette a fáradalmait. Egy idő után persze már nemcsak a nyári időszakban látogatott ki az úri népség, hanem hosszabb időszakokra is megvetették a lábukat, és mivel egyre többen leltek otthonra a városrészben, az egyre inkább kiépült. A folyamatosan növekvő lakosság közül sokan gyakorolták a hitüket, amihez persze helyszínre is szükség volt, és míg a reformátusoknak és a katolikusoknak megvolt a templomuk, addig a 20. század elejére egyre csak gyarapodó kőbányai zsidóság egy dísztelen, földszintes házba szorult.
A századfordulóra már 3000 főnél is több tagja volt a kőbányai zsidó hitközségnek, nyilvánvaló volt, hogy a Liget utcai házban már nem férnek el, úgyhogy egy új zsinagóga építésére volt szükség. A Román és a Cserkesz utca sarkán álló templomot a kőbányaiak segítségével építették fel, mivel a főváros csak 30 ezer koronával támogatta a nagyjából 220 ezer koronába kerülő épületet. A zsinagógát Kőbánya legfoglalkoztatottabb építésze, a zseniális Schöntheil Richárd tervezte, aki nem is lakott olyan messze művétől. A habos-babos francia art nouveau-tól kezdve az egyszerűbb szecesszión át a letisztult vagy épp már art decóba hajló stílusig lényegében mindenben tudott alkotni, nevét és munkásságát mégis kevesen ismerik.
A szecessziós stílusú épület 1911-re készült el, munkálatait a 20. század egyik legfoglalkoztatottabb építőmestere, Sorg Antal irányította. A hófehér, kupolával, tornyokkal és rózsaablakokkal díszített zsinagógát ma már nehezen vesszük észre, ha a környékén sétálunk, ugyanis körbenőtték a hatalmas betonépületek, holott építésekor még igencsak külvárosi hangulat uralkodott a környéken: a közeli Mázsa téren sokáig sertéspiac üzemelt, a vonatok is csak a telektől néhány méterre zúgtak el, amit akkoriban még csak egyszintes házak vettek körül.
Noha ma leginkább a magas töltésen állva vagy a vonatablakból vesszük észre a zsinagógát, a monumentális épület sokáig a környék házai fölé magasodott. Sőt,
a hitközség még a Fővárost is rábírta, hogy megvásárolják a szomszédos telket, csak hogy biztosra menjenek, hogy senki nem épít olyan magas épületet a közelében, ami eltakarhatja.
a hitközség még a Fővárost is rábírta, hogy megvásárolják a szomszédos telket, csak hogy biztosra menjenek, hogy senki nem épít olyan magas épületet a közelében, ami eltakarhatja.
A zsinagógát utoljára a II. világháború idején összegyűjtött és innen elhurcolt zsidók töltötték meg, a háború után egyre kevesebben látogatták, az 1960-as években már csak pár százan voltak a hívek, így végül 1966-ban bezárták a templomot. Az épület innentől kezdve jó pár tulajdonos- és funkcióváltást megélt: a Földművelésügyi Minisztérium kiállítócsarnokká alakította, de volt itt színházterem és raktár is, később a Magyar Televízió lerakata lett, egészen a 90-es évek elejéig, amikor is a Mindenki Temploma Gyülekezet megvásárolta. Az 1974-ben védetté nyilvánított egykori zsinagógát, ami az évek során teljesen lepusztult, önkéntesekkel együtt újították fel, ami 1991 áprilisa óta működik újra szakrális épületként.
