Keresés EN

Ez is érdekelheti

Látnivalók és kultúra

Budapest Szubjektív – Szabadfi Szabi

Interjúsorozatunkban ismert embereket kérdezünk arról, hogy milyen a viszonyuk Budapesthez, mit szeretnek benne, melyek a kedvenc helyeik, és ez hogyan jelenik meg, milyen nyomot hagy – már ha megjelenik és nyomot hagy – a tevékenységükön, a munkásságukon. Mostani interjúnkat az ország pékjével, Szabadfi Szabival készítettük.

Szabadfi Szabi 1973-ban született Kőszegen, és túlzás nélkül mondható, hogy azok között volt, akik megalapozták a hazai kézművespékségek reneszánszát. Nagyon fiatalon kezdte a pékszakmát, majd elég hamar Ausztriába ment dolgozni. Onnan pedig Olaszországba, ahol kitanulta a pizzasütést és a helyi kulináriát. Mikor hazatért, először a Király utcai piacon kezdte árulni a kenyereit, majd a nagy érdeklődés miatt hamarosan saját üzletet nyitott a Városmajorban Panificio il Basilico néven. Nemsokára újabb üzletek következtek: a Hold utcában, majd a Király utcában, később Szentendrén. Jelenleg 7 üzlete van országszerte, rengeteg workshopot tart, találkozhattunk vele a tv képernyőjén, és különböző kenyérversenyeken is zsűrizett, a pármai pizzasütő-világbajnokságon pedig évről évre előkelő helyen végez.

Most pedig lássuk, hogyan látja Szabadfi Szabi Budapestet!

We Love Budapest: Mi az első, ami eszedbe jut Budapestről?

Szabadfi Szabi: A dunai panoráma. Imádok este végigsétálni az Erzsébet hídon, és megcsodálni a kivilágított várost.

WLB: Melyik a kedvenc budapesti kerületed, környéked, és miért?

Sz. Sz.: A XII. kerület, mert ott laktam.

WLB: Milyen az ideális napod, amikor nincs semmi dolgod, és azt csinálsz, amit akarsz, oda mész, ahova akarsz?

Sz. Sz.: Nem is kérdés, hogy az Állatkertbe, aztán körbejárom a kézművespék barátaimat, és végigkóstolom az újdonságaikat.

WLB: Budapest melyik korszakába utaznál vissza az időben, és miért oda?

Sz. Sz.: A századfordulóra, a virágzó kávéházi kultúra aranykorába. Imádom a kávét!

WLB: Hol esik a legjobban a sör/bor/pálinka/üdítő?

Sz. Sz: A Filozófusok kertjében, mert csodakilátás esik onnan a városra. A kávét pedig magammal viszem egy termoszban.

WLB: Kedvenc helyed a városban, amit talán kevesen ismernek?

Sz. Sz.: A saját pékségem.

WLB: Ha nem lenne határ, és oda költözhetnél, ahová csak akarsz, hol élnél legszívesebben?

Sz. Sz.: A Várnegyedben. Imádom a hangulatát.

WLB: Melyik híres embert vinnéd körbe legszívesebben Budapesten?

Sz. Sz.: Leginkább az apukámat vinném körbe a városban, hogy megmutassam neki, amit elértem. Fiatal voltam, amikor meghalt, sok mesélnivalóm lenne neki.

WLB: Mi az, ami a legjobban hiányzik Budapestből, ha nem vagy itt?

Sz. Sz.: A hangulata, és az, hogy bármerre járok, beugorhatok két jó szóra egy kedves ismerőshöz.

WLB: És mi az, ami a legkevésbé?

Sz. Sz.: A belvárosi dugók.

(Borítókép: Polyák Attila - We Love Budapest)

Cimkék

Hasonló tartalmak

Neked ajánlott

A