A Müpa már 2005-ös megnyitása idején is valódi különlegességnek számított, hiszen a magyar építészetben egyedülálló ez az összetett funkcióval rendelkező, kulturális célú épületegyüttes. Tagja az Európa topkoncerttermeit összefogó ECHO-nak is, így kétségtelenül a régió egyik legmenőbb zenei helyszíne. Befogadó intézmény, ahol évente több ezer, műfajában is nagyon sokszínű produkció lel otthonra, ennek köszönhetően pedig szinte mindenki talál ízlésének megfelelő programot. Egész napos a pörgés, a gyerekprogramtól az orgonakoncerten át, mondjuk, egy esti könnyűzenei fellépőig a háznak és az itt dolgozóknak mindenféle produkciót ki kell szolgálnia.
Ezt pedig különleges építészeti megoldások teszik lehetővé. Bár az épület egyetlen egységnek tűnik, valójában több különálló részre oszlik. A Ludwig Múzeum, a Fesztivál Színház és a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem három „kisebb″ egységként is felfogható, amelyek köré héjként borulnak a közös előcsarnok impozáns üvegfelületei. A három teljesen különböző világból mi most kettőt, a Fesztivál Színházat és a Hangversenytermet jártuk be.
Aki a produkciókért felel
Dr. Korentsy Endre produkciós igazgatóval az előcsarnokban találkozunk. Segítségével fedezzük fel a Müpát, ahol egymást érik az izgalmas építészeti megoldások. El is tűnünk rögtön egy alig látható ajtón a színfalak mögé. Bár a felhasznált anyagok itt jóval egyszerűbbek, a koncerttermet és a színházat kiszolgáló helyiségek is nagyon rendezettek. Az operaház fantomjának világát egyetlen elem idézi: a közönség tereiből a burkolatba olvadó, „titkos” ajtókon juthatunk a színfalak mögé, hiszen már az épület megalkotásakor is cél volt, hogy minél jobban elkülönüljön a néző és a művész.
A Müpa-élmény ugyanis három egymástól elkülöníthető elemből áll. Abból, amit a látogatók akár már jóval a kapu előtt érzékelnek, a plakátokat megnézve, a parkolásig. Ehhez kapcsolódik a művész élménye, az, hogy az itt dolgozók segítségével hogyan tud fölkészülni arra, hogy mikor a színpadra lép, akkor a legjobb teljesítményt nyújtsa. A harmadik pedig a munkatársak véleménye, az, hogy milyen itt dolgozni. Tudatos építészeti megoldás, hogy ez a három elem a hangversenyteremben vagy a színházban találkozik először, mikor megszületik az előadás.
Ez a találkozás a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem esetében egy, a szokottnál jóval közvetlenebb térben valósulhat meg. A legtöbb koncertteremben a színpadtól kifelé tágul a tér, így a néző kisebb színpadot lát, a művészre pedig valósággal ráesnek a nézők. A Müpa ellipszis formájú hangversenytermében viszont a színpad és a nézőtér sokkal közelebb kerül egymáshoz. Ez egyrészt nyitottabbá teszi a teret, közvetlenebb viszonyt teremt előadó és befogadó között, másrészt akusztikai szempontból is előnyös.
A hangversenyterem tervezésénél egyébként szinte mindent ennek a szempontnak rendeltek alá. Az akusztika csodás, „süket″ helyek nincsenek, a legteljesebb hangélményt a 21. sorban kapjuk. Az oldalsó akusztikai panelek és a plafonon található canopy mozgatásával pedig különböző hangzásokat tudnak reprodukálni. A termet valósággal megkoronázza a világ egyik legnagyobb koncerttermi orgonája; a 6804 sípból álló, lenyűgöző hangszerben már virtuálisan is tehetünk utazást.
A gépek ura
Körbenézve az ember kíváncsivá is válik, hogy milyen gépek működtetik az itt található modern technikát, amit Cseh Gyula színpadgépészeti tárvezető mutat be nekünk. Gyula már nyitás előtt is itt dolgozott, szakértőként felügyelte az építkezést, már a gépészet kialakításakor is úgy vett részt a folyamatban, hogy tudta, egyszer majd neki kell ezekkel az eszközökkel dolgoznia.
Az azóta eltelt 18 évben folyamatos volt körülötte a fejlődés, munkájának jelentős részét teszi ki, hogy figyeli az újszerű színpadtechnikai megoldásokat, igyekszik ezeket beépíteni a Müpa egyedi rendszereibe. Jelenleg a koncertteremben nagyjából 150, a színházteremben pedig 70 gépet működtetnek kollégáival, nekik köszönhetjük, ha emelkedik a függöny a színházteremben, vagy ha ereszkedik a canopy a hangversenyteremben, míg mi a nyugalom tökéletes akusztikájú kis dobozában ülünk.
Ez egyáltalán nem költői hasonlat, a hangversenyterem ugyanis úgynevezett dobozrendszerben épült. A Rákóczi hídról beszűrődő zörejeket és a nagyobb kocsik okozta rezonanciát a terem óriási betonteknője alatt levő rugók csillapítják, így semmit sem érzünk abból a rezgésből, amit a külső forgalom okoz.
A terem különleges akusztikáját biztosító berendezések közül a legtöbbnek van a közönség számára is látható része. Oldalt találjuk a Jovánovics György szobrászművész tervezte markáns gipsz díszítő- (és akusztikai) elemekkel ellátott 58 darab vasbeton ajtót, mögöttük a tökéletes hangzást szolgáló, 4-5 méter széles zengőkamrákkal. A panelek nyitásával a felcsendülő hangok utórezgési idejét akár másfél másodpercre is nyújthatjuk.
Hasonlóan látványos elem a plafonon látható canopy. A hatszög alakú panel 45 tonna, és 3, külön mozgatható részből áll, az emelkedését-süllyedését biztosító ellensúly egy tíz emelet mély aknában mozog, beépítve az épület tetejétől egészen a mélygarázsig. Gyulával folyosóról folyosóra, teremről teremre járjuk végig az épületet. Hiába a rendezettség, a falak mögötti labirintusban nem egyszerű kiigazdoni, a backstage nagyjából akkora (vagy talán kicsit nagyobb), mint az épület látogatható része. A kollégák nevetve mesélik, hogy átlagosan fél év megtanulni eligazodni itt.
Akinek a kezében összefutnak a szálak
A tökéletes akusztikai és technikai megoldások ugyan kiemelik az épületet akár az európai átlagból is, ám a művészek nem szeretnének annyira ide járni, ha nem kapnának megfelelő segítséget az előadásra való felkészülésben. A hazai és a külföldi művészek fellépései körüli szervezést, legyen szó akár a színpaddal kapcsolatos igényekről, szállásról, utazásról vagy egyéb kérésekről, a 15 főből álló produkciósmenedzser-csapat végzi, közülük mi Siller Annával ismerkedtünk meg, aki komolyzenei koncerteket szervez, olyan sztárok fellépésénél működött közre, mint Jonas Kaufmann, Plácido Domingo vagy Cameron Carpenter. Az egyik legmenőbb öltözőben beszélgettünk vele.
A fellépőknek az előadás előtt békés körülményeket kell biztosítani, így fontos a precizitáson, a jó szervezőképességen kívül az is, hogy a produkciós menedzser mindig empatikus maradjon. Ahogy Anna meséli, minden művésznek másra van szüksége ahhoz, hogy a legjobbat tudja nyújtani fellépéskor. A visszajáró fellépőknél már tudja a produkciós menedzser, hogy mire van szükség a próbán, a színpadra lépés előtt vagy a szünetben és persze az előadást követően. De azok a művészek is, akik először jártak a Müpában, úgy vesznek búcsút, hogy igazán otthon érezték magukat. Anna már 15 éve dolgozik a Müpában, ezalatt például kellett néhány órán belül vonatpótló buszt szereznie egy 108 fős szimfonikus zenekarnak és az összes hangszerüknek, hogy külföldről megérkezzenek az esti fellépésre, de kerítette már elő rekordsebességgel egy feldúlt művész szállodában hagyott fellépőruháját, megszerezte a fellépő előadás után áhított italát, és kísért számos énekest orvoshoz is.
Igazolások és összehangolások, tervezés és szervezés a produkciós menedzser élete, ám Anna elmondása szerint a legtöbb művész profi stábbal rendelkezik, és jó hangulatban lehet velük dolgozni az akár több hónapon át tartó előkészület és az előadás napja, a személyes találkozás során is. A munkát pedig a hatalmas nyomás ellenére is nagyon szereti. „Megható pillanat, amikor a művész a sötét backstage-ből a színpadra, a közönség elé lép. Öröm látni a fellépőt és a rengeteg embert, hiszen a színpadon és a közönség soraiban is mindenki erre a pillanatra vár. Az előadás végén pedig nagyszerű osztozni a művész örömében. Érdemes ezért dolgozni” – mondja, és siet tovább, hiszen a ma este fellépője Bécsben ragadt, és éppen tőle várja a segítséget.
Aki felöltöztette Ringet
Gyorsan el is köszönünk, és folytatjuk a kavargást a folyosók között, aztán egyszer csak belépünk egy ajtón, ahol egészen más világ fogad. Ragyogó jelmezek lógnak a vállfákról, frissen vasalt ruha illata száll, a háttérben mosógép zörög. A varrodához és a jelmeztárhoz értünk, ahol már vár bennünket Túri Marika, a vezető öltöztető. (Ezen a felvételen hosszabban is bemutatja munkáját.) Birodalmához mosoda és varroda is tartozik, hiszen nemcsak javításokat végeznek, de az sem ritka, hogy itt mossák egy utazó könnyűzenei produkció fellépőinek a ruháit.
Marika csak 3 éve vezető öltöztető, ám ennél sokkal régebb óta dolgozik a Müpa jelmeztárában. 2005-ben érkezett az intézményhez a Honvéd Táncegyüttestől, és teljesen magába szippantotta ez a sajátos világ. „...rögtön egy francia társulat Úrhatnám polgár előadásába csöppentem bele. Izgalmas volt a néptáncos világ után, hiszen itt még azt is megmutatták, hogy milyen óvatosan rakjam föl a vállfát a sztenderre, hogy ne csörögjön kifelé menet a színpadtól, mert egy nem zenés produkciónál ez is behallatszódhat az előadásba. Aztán a Wagner-napokon már a Ringgel kezdtünk, ott én öltöztettem Németh Judit énekesnőt. A darabban volt egy tánckar is, a ruhákat még éjjel 2-kor is mostam. Azóta jóval rutinosabb vagyok, de még mindig izgulok. Rossz is lenne, ha ez nem lenne így, mert azt jelentené, hogy unalmas lett a munka.”
Marika nemcsak előkészíti a ruhákat, de a nagyobb öltöztetésekben, sőt a színpad melletti gyorsöltöztetésekben is részt vesz, ez pedig bonyolultabb jelmezeknél eléggé stresszes feladat. De megéri, hiszen gyönyörű ruhák fordulnak meg a keze alatt. Bár kedvence nincs, szívesen emlékszik például Joyce DiDonato csodás, vörös ruhájára, amit ő készített elő az esti fellépésre. Ennél az öltözéknél egyébként a felvételen is látszik, hogy mennyire jól kiegészíti egy művész magabiztos fellépését a jól választott ruha.
Akit okolni lehet mindenért
De nehogy azt higgyük, hogy a Müpában csak este indul be az élet! Mivel az évad alatt több ezer produkciót bonyolítanak le, a pörgés folyamatos. Míg mi a színfalak mögött ismerkedünk az épülettel, a hangversenyteremben éppen délelőtti iskolás program folyik, Fassang László orgonaművész mutatja be a legkisebbeknek a Müpa orgonáját.
A gyerekprogramhoz pedig ügyelő kell, aki ennél a programnál Tóth Péter Gábor, aki a ház nyitása óta dolgozik ebben a munkakörben. Ő az, aki a próbafolyamat során összesíti a rendezői utasításokat, majd ennek alapján elkészíti saját példányát és lebonyolítja az előadást. Utasítására gördül fel a függöny, lépnek színpadra a színészek. Péter munkáját csak a gyakorlatban lehet megtanulni, nincs rá semmiféle tanfolyam. Mosolyogva fogalmazza meg szakmája lényegét: „Lennie kell egy embernek, aki felelős az előadásért, akit le lehet szúrni, ha valami elromlott. Csak én hibázhatok, mivel én diktálom, hogy mi fog történni.”
Jelenleg valóban csak Péter ügyel, ám egy komolyabb zenekari műnél, mondjuk, egy Wagner-operánál többen dolgoznak együtt, vannak olyan kollégák, akik kottát is olvasnak, és van külön fényügyelő is. Mikor arról faggatom, hogy mi kell ahhoz, hogy valaki jó legyen ebben a szakmában, elsőként az empátiát említi. „Befogadó hely vagyunk. Mindennap mással dolgozunk. Én tegnap még egy húszfős rock and roll zenekar koncertjén ügyeltem, ma pedig itt, egy gyerekeknek szóló orgonaprogramon. Pénteken a Fesztivál Színházban leszek, a Rising Starson. Minden nap más, mindennap változunk.″
A vezérlőben
Mivel bent, az előadáson éppen meg lehet nézni az orgonát, a gyerekek izgatottan zsizsegni kezdenek, ezért úgy érezzük, itt az ideje, hogy hagyjuk Pétert teljesen a munkájára koncentrálni. Endrével folytatjuk az utunkat, a Müpa vezérlőjében kötünk ki. A teljesen új, modern technikával felszerelt termekben HD-minőségű kép- és hangfelvételek készülnek az előadásokról. Ez az elmúlt 15 évben évente közel 300 felvételt jelentett, olyan művészek is vannak, például Harcsa Veronika, akiknek a müpás karrierjét képeken is végig lehet követni, de rádiófelvételek, sőt a Bebop nevű, jazz témájú saját podcast is itt készül.
Tulajdonképpen itt válik számunkra is érthetővé a Müpa-élmény. „Amikor itt ülsz, akkor jössz rá, hogy ugyanaz a koncert mennyi kolléga életében van benne, teljesen másként” – meséli Endre. „Az ügyelő a fülkéjében tompábban hallja a zenét, a hangosító megint másként, a művészek benne vannak a koncertben, ami szintén más élmény. Mi innen tökéletes kép- és hangminőségben követjük a produkciót, mégsem vagyunk jelen. Dolgozóként van egy csomó olyan közös élményünk, amik teljesen mások, szinte nem is tudjuk, hogy közösek. Ez az egyik legizgalmasabb dolog a Müpában.”
Hasonló témájú cikkünket a Vígszínház kulisszatitkairól ezen a linken olvashatjátok el.
(Borítókép: Szabó Gábor - We Love Budapest)
