Temetők a talpunk alatt – Rég bezárt temetők, melyekre Budapest épült

Ahol létrejön egy település, ott előbb-utóbb temető is lesz – nincs abban tehát semmi meglepő, hogy Budapest területén, melynek bizonyos részei évezredek óta lakottak, megannyi régi temető van. Az összeset végigvenni egy nagyobb tanulmányt tenne ki, hiszen szinte nem telik el olyan hónap, amikor valamelyik építkezésen ne találnának középkori vagy még régebbi temetőt pár méterrel a mai utcaszint alatt. Az összes honfoglalás, Árpád- és török kori temetőt előásni természetesen lehetetlen, de a 18. század után alapított temetők közül sem aktív már egy sem. Az akkori város szélei, üres telkei pedig szépen lassan beépültek – a megtelt temetők helyére parkok, lakóépületek, piacok kerültek. Nézzük, hol álltak ezek a sírkertek, és mi van ma a helyükön!

Tabán és Németvölgy

A Hegyalja út mentén húzódó egykori temetők helyén ma park, uszoda, sportkomplexum található – sokan azt hiszik, hogy ugyanannak a temetőnek az Alkotás út által megszakított két részéről van szó, ám a valóságban két különböző, egymás melletti temető volt itt nem is olyan nagyon régen. 
 
A tabáni (krisztinavárosi) temető már a harmadik volt tabáni névvel, elődje a mai Gellért Szálló környékén volt a 18. század második felében – valamikor a század utolsó éveiben zárták le –, annak az elődje pedig a tabáni Szent Katalin-templom körül volt. Utódjuk a Gellért-hegy másik oldalán, a mai Hegyalja út – Avar utca – Csörsz utca – Alkotás út határolta területen nyílt meg. A rác temetőként is emlegetett sírkertet a krisztinavárosi és a rácvárosi lakosok végső nyughelyeként alapították 1796-ban, de a német és a magyar ajkú helyi lakosság mellett sokan ide temetkeztek a szerb és a görög, vagyis az ortodox keresztény közösségből is. A területre szűk száz éven át, 1885-ig temetkezhettek a budai polgárok, az utolsó temetés pedig 1916-ban történt, engedéllyel. A temetőt végül 1930-ban számolták fel véglegesen, ugyanakkor, mint a később még részletesebben bemutatandó vízivárosi temetőt. A tabáni temetőben rengeteg honvédsír volt –  Budavár 1849-es ostroma alatt ide kerültek az elesett honvédek, és olyan reformkori hírességek végső nyughelyéül is szolgált, mint Virág Benedek vagy Döbrentei Gábor. A temető lezárása után ezek a sírok a szomszédos Németvölgyi úti temetőbe kerültek. Az utolsó tabáni temető helyén ma parkot, játszóteret és az éppen megújuló TE-sportpályákat találjuk.

Utódtemetője, a németvölgyi temető sokkal rövidebb szolgálati időt töltött ki: 1885-ben nyitották meg, de 1912-ben már meg is telt. Ez még akkor is gyorsnak számít, ha nem számolunk azzal, hogy az 1894-ben megnyitott Farkasréti temető jelenősen „tehermentesítette” a németvölgyi sírkertet. A szomszédos tabáni temető felszámolása után ide költöztették a 48-as honvédsírokat. Bár a temető az 1910-es években megtelt, csak a 60-as években számolták fel – akkor alakították ki a helyén a Gesztenyés kertet, melynek hatalmas gesztenyefái ma is mutatják, hogy nézett ki az egykori sírkert. Szintén a németvölgyi temető helyére épült a MOM Kulturális Központ, a 80-as években a Kongresszusi Központ, a Novotel Budapest City, valamint kicsit később a MoM Sport Uszoda és Sportközpont és a Larus Étterem és Rendezvényközpont. A Gesztenyés kerttel szemben kőfallal elkerítve, az azóta épült házak közé ékelve ma is áll egy ortodox zsidó temető, melyet, akárcsak a németvölgyi sírkertet, 1885-ben nyitottak. 

Víziváros

A vízivárosi temető nem a mai Vízivárosban volt, pont úgy, ahogy a Csörsz utca sem számít már Tabánnak. 

A vízivárosiak által használt korábbi városmajori temető betelt a 18. század végére, így új temetőt kellett kijelölni a Vár, az Országút és a Víziváros lakóinak temetkezési helyül. Ráadásul Mária Terézia 1775-ben rendeletben tiltotta meg, hogy a lakosság templomok és lakóházak közelében temetkezzen, így aztán elkezdődött a városfalakon kívüli temetkezés. Az 1785-ben a mai Szilágyi Erzsébet fasor felett húzódó vízivárosi temető majd 100 évig volt a környék legfontosabb temetkezési helye. Olyan korabeli hírességek végső nyughelye volt, mint Martinovics Ignác – akit társaival együtt a falon kívül temettek el, titokban –, Verseghy Ferenc vagy Vásárhelyi Pál, de ide helyezték át az egykor a mai Déli pályaudvar helyén állt honvédsírokat is. A vízivárosi temető pont 100 évig, 1885-ig volt Buda egyik legfontosabb temetője – akkor nyitott meg a korábban említett németvölgyi temető. A sírkertet véglegesen 1930-ban számolták fel, helyén ma a Szent János Kórház, a Kútvölgyi Kórház és a Pető Intézet (pontosabban a Semmelweis Egyetem  Pető András Kara) található. 

A Váci út

Amilyen fontos volt az első budai köztemető, az előbb említett tabáni temető Budán, annyira jelentős volt a Duna másik oldalán a Váci temető. 

A Váci út, Lehel utca, Taksony utca háromszögében kijelölt sírkertet 1790-ben nyitották meg, de mindössze 50 évig jelentette a Belváros, Lipótváros és Terézváros keresztény és zsidó lakóinak végső nyughelyét. Hogy mennyire szükség volt egy nagy központi pesti temetőre, azt mutatja, hogy 1841-re gyakorlatilag megtelt. A temető elődje a régi városfal Váci kapuja környékén állt, majd annak lezárása után a mai Szabadság tértől kissé északra.

A terület azonban ki volt téve a Duna ingadozásának, így hamar új területet kellett keresni a temetőnek. A temető legnagyobb részén a katolikus, az evangélikus és a református vallásúak temetkezhettek, a Váci út felőli oldalon volt egy görögkeleti rész, a mai Ferdinánd híd helyén egy zsidó rész, és volt egy külön parcella a katonáknak is. A Váci úti sírkert a 19. századi Pest legfontosabb temetője volt, melyet 1847-ig, a Kerepesi úti temető megnyitásáig használtak, de a temető felszámolását csak 1873-ban rendelték el. Ez a temető is sok ismert embernek adott végső nyughelyet, itt pihent Toldy Ferenc irodalomtörténész vagy Petőfi első szerelme, Csapó Etelka is. A helyén ma bérházak, a Westend, illetve a Lehel téri piac állnak. 

Józsefváros

Józsefváros első temetője egyidős a városrésszel – legalábbis akkor alapították, mikor a terület elkezdett benépesülni. A mai Kálvária tér, Kálvária utca, Dugonics és Diószegi Sámuel utca által határolt területen az 1730-as évektől kezdve temették a környék lakóit. A sírkert mellett 10 évvel később felépült a kálvária a férjgyilkosság miatt egész vagyonával vezeklő Wistner Schwartz Anna jóvoltából. A temető elég hamar, 1755-ben megtelt, így új temetkezési helyre volt szüksége a városrész lakóinak. Az 1820-as években nyitottak egy új sírkertet, ezúttal jóval kijjebb, a mai Józsefvárosi pályaudvar környékén.

Ami a barokk kápolnát illeti, azt a 19. század végén városrendezés címszóval elbontották – Stróbl Alajos és Schulek Frigyes közreműködésével került új helyére, a terézvárosi Epreskertbe, ahol ma is található. Az új józsefvárosi temető sem húzta azonban nagyon sokáig, hiszen a város percről percre nőtt, szükség volt a helyére a 1867-ben alapított pályaudvarnak, a közelben épülő Tisztviselőtelepnek és a Magyar Királyi Állami Vas-, Acél- és Gépgyáraknak (MÁVAG) és a Ganz-féle vasúti kocsigyárnak. A temetőben nyugvókat – köztük például Petőfi szüleit – az 1870-es években szállították át a közelben nyílt Fiumei úti sírkertbe.