Gondoskodom, tehát vagyok? – Megnéztük a Ludwig Múzeum legújabb kiállítását

Egyáltalán kinek a feladata gondoskodni rólunk? Hogyan gondoskodhatunk önmagunkról? Hogyan óvhatjuk meg a bolygónkat, és miként segíthetünk másokon? Miért társítjuk a gondoskodás fogalmát elsősorban a nőkhöz? Miért nincsenek igazán megbecsülve a gondoskodó szakmák? Létezik olyan, hogy gondoskodó múzeum vagy művészet? Rengeteg kérdés merül fel a gondoskodás fogalmával kapcsolatban, mely, ha eddig nem is gondoltunk rá, de valójában az életünk túlnyomó részét teljes mértékben meghatározza. A Ludwig Múzeum kiállítása, a Vigyázat, törékeny – Handle with Care pedig ezeket a kérdéseket állítja középpontba a művészeti alkotásokon keresztül, legyenek azok festmények, szobrok, installációk, kisfilmek vagy videóklipek.

„Jelen kiállítás inkább valós helyzeteket mutat be, kérdéseket vet fel, mintsem kész válaszokkal szolgál a felsorolt problémákra.”

A gondoskodás mint központi fogalom

Az életünk során rengeteg mindenkiről gondoskodunk, legyenek azok gyermekek, idős szülők, barátok vagy a párunk, gondoskodunk önmagunkról, a kapcsolatainkról, az otthonunkról, a munkánkról és tágabb környezetünkről. De a gondoskodás fogalma politikai-gazdasági vetülettel is rendelkezik, gondoljunk csak azokra a szervezetekre, intézményekre, melyek biztonságunkról, egészségünkről gondoskodnak, azonban az ezekhez az alapvető ellátásokhoz való hozzáférés globális válságban van. Így tehát beszélhetünk a gondoskodás hiányáról, melyet éppoly fontos megvizsgálni, mint a gondoskodáshoz tartozó szerepköröket.

A kiállítás tehát egy olyan fogalmat állít középpontba, mely mindannyiunk életében meghatározó szereppel bír, ha pedig mélyebben megvizsgáljuk a gondoskodást mint jelenséget, és hagyjuk, hogy a műalkotások hatással legyenek ránk, akár zsigerileg, akár mélyebb értelmet nyerve, közelebb kerülhetünk önmagunk, valamint szűkebb és tágabb környezetünk megértéséhez.

Hogyan tud gondoskodni rólunk és a társadalomról a múzeum?

A kiállítás azt a nagyon fontos kérdést is feszegeti, hogy magának az intézménynek, a múzeumnak és a művészetnek milyen szerepe van a gondoskodásban.

„Hogyan válhat egy művészeti intézmény társadalmi kérdésekre érzékenyebb, befogadóbb, nyitottabb, hozzáférhetőbb, közösségépítő hellyé?”

Dabi-Farkas Rita (múzeumpedagógus-művész) és Popovics Viktória (művészettörténész-kurátor) közös gondolkodásának, munkájának kezdeti állomása ez a kiállítás, akik az egyre fokozódó „gondoskodói válságra” reagálnak, és elsősorban a gondoskodói szakmában dolgozók, a láthatatlan munkát végzők és a marginalizált csoportok törékeny helyzetére szeretnék felhívni a figyelmet. Itt pedig rögtön szerepet kap az a kérdés, hogy miként tud a múzeum, a művész és a kurátor gondoskodó szerepkörbe lépni. Például úgy, hogy a kurátorok egyik fontos célja, hogy szélesebb közönséget is megszólítsanak, így a kiállítótér fizikai falait átlépve a kiállítás külső helyszínekre is kiterjed, egyrészt a múzeum épületének közösségi tereire, másrészt olyan – a gondoskodáshoz kapcsolódó – külső helyszínekre, mint például a Magyar Hospice Alapítvány és az Értelmi Fogyatékosok Nappali Otthona.

„Fontos alapvetés volt számunkra a művészet gyógyító, javító potenciáljának gondolata.”

Gondoskodó kezek

A kiállítás sokféle aspektusból vizsgálja a gondoskodást, azonban egyik központi kapcsolódási pontja az a kollektív trauma, melynek feldolgozása, megértése és hatásaival való szembenézés mindannyiunk közös feladata. Ez nem más, mint a Covid–19 világjárvány, ahol minden eddiginél élesebben rajzolódott ki az önmagunk és mások iránti felelősségvállalás és a kollektív gondoskodás kérdése. Valamint megmutatta, hogy milyen súlyos terhek nehezednek az egészségügyi dolgozókra és a szociális szféra szereplőire, miközben társadalmi és anyagi megbecsültségük alacsony szinten van. A kiállítás címadó munkája és egyik központi alkotása, Tarr Hajnalka Handle with Care című installációja is ezzel a kérdéssel foglalkozik.

„A projekt célja, hogy felhívja a figyelmet arra az elengedhetetlen munkára, amelyet az egészségügyi, szociális, mentálhigiénés ellátás és az otthon ápolás területén végeznek sok ezren ebben az országban.”

2023 júliusában indult felhívás a fentebb felsorolt szakma dolgozói számára, hogy küldjenek be egy fotót a kézfejükről (a gondoskodás egyik alapvető szimbóluma), Tarr Hajnalka pedig a beérkező fotókból hatalmas hegyvonulatokat rajzolt ki, ami láthatóvá próbálja tenni azt a gondoskodói munkát, mely nélkül a társadalmunk működésképtelen lenne. A mű figyelemfelhívás és egyben köszönetnyilvánítás áldozatos munkájukért, mely szintén a művész és az intézmény egyfajta gondoskodói szerepkörét mutatja. A projekt érdekessége, hogy egészen a kiállítás végéig tart, azaz január 14-ig várnak képeket a fent említett szakmák képviselőitől, aki pedig fotót küld be, az ingyenesen nézheti meg a kiállítást. A részletekről itt tájékozódhattok.

Nők, akik rólunk gondoskodnak

Okszana Brjukovecka ukrán művész Munka, munka, munka címre keresztelt festménysorozata is olyan szakmákat mutat be, melyek az emberi test és a lélek gondozására irányulnak, ezeket a pozíciókat pedig általában nők töltik be. A képeken tanárnők, ápolónők, takarítónők, óvónők jelennek meg, akiknek mind anyagi, mind társadalmi megbecsülésük rendkívül alacsony.

„Előfordul, hogy azoknak a nőknek, akik rólunk gondoskodnak, nincs elegendő jövedelmük ahhoz, hogy önmagukról gondoskodjanak.”

A kiállítás központi szereplői pedig nem véletlenül a nők és a női művészek, hiszen a gondoskodást, a gondoskodói munkaköröket alapvetően a nőkhöz társítjuk, és valóban nagy egyenlőtlenséget mutatnak a nemek közötti eloszlásban. A kiállítás ezért fokozottan vizsgálja a női szerepeket, Tanker Kata Az anyatermészet lovasai alkotása például az anya gondoskodó figuráját állítja középpontba, Vékony Dorottya A gondoskodás forrása című, szökőkutat idéző installációja a női testtel és a termékenységgel, míg Elina Brotherus Angyali üdvözlet fotósorozata a meddőség vigasztalan valóságával foglalkozik.

Személyes és kollektív történetek

A kiállítás során érdekes volt feltárni a gondoskodás nagyobb, globális, politikához és nemi szerepekhez, valamint az anyasághoz társított fogalmát, számos olyan kérdés merült fel bennünk, melyre nem találtunk egzakt választ vagy megoldást, de segített jobban megérteni a körülöttünk zajló folyamatokat.

A kiállításon fontos szerepet kapnak az olyan személyes hangvételű művek is, melyek a gondoskodás fogalmát a saját mikrokörnyezetükre vetítik rá, és olyan mindennapi, mégis bonyolult kérdésekkel foglalkoznak, melyek bennünk is rengeteg érzelmet mozgattak meg. Ilyen volt például Fátyol Viola Puszika, sietek című alkotása, ahol édesanyjával való kapcsolatáról mesél, Eperjesi Ágnes Garancia végzetre című műtárgycsoportja, mely a szüleinek fatális balesetét követő gyászmunka feldolgozásába enged betekintést. De Baglyas Erika 100 lepedő munkája is lenyűgöző, aki anyukája áldozatos munkája előtt tiszteleg, miközben testvérével együtt 100 olyan koszos lepedőt mosnak ki, melyek már többször voltak olyan performatív alkotások főszereplői, amelyek személyes és szociális problémákra reflektáltak.

„Egy férfi és egy nő mos. Erős kép. A 100 lepedő legyen újra tiszta. Nekünk is ápolni kell majd egyszer valakit, nekünk is szembe kell néznünk az élet múlásával. Nekünk is felelősséget kell vállalnunk a saját életünkért.”

A kiállítás vége felé pedig olyan művek sorakoznak, melyek a valódi öngondoskodásra és önreflexióra adnak teret, ilyen például Stephanie Winter Anyaméh című installációja, mely egy puha, narancssárga csápokból álló testet formáz, amelybe fizikálisan is bemászhatunk. A kiállítás, a kurátorok és a művészek gondoskodó szerepköréről pedig ezáltal a gyakorlatban is meggyőződhetünk, hiszen egy olyan biztonságos teret nyújt az installáció a kiállítás végén, ahol lazíthatunk, reflektálhatunk, és végiggondolhatjuk, hogy melyek azok a történetek, kérdések és gondolatok, amelyek által többek lettünk, és amelyeket tovább tudunk vinni magunkkal.

A Vigyázat, törékeny – Handle with Care kiállítást 2024. január 14-ig nézhetitek meg a Ludwig Múzeumban, melyről itt találtok további információkat.

Az idézetek a kiállítás kísérőfüzetéből és a kiállítás falszövegeiből származnak.