Amikor 2014-ben megjelent a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan című film, mi napokig a hatása alatt voltunk, olyannyira, hogy miután megnéztük, rohantunk újra a moziba, hogy még egyszer láthassuk. Reisz Gábor különös látásmódja, humora és a szerethető karakterei, akikben mindig felismerjük önmagunkat, már akkor levett minket a lábunkról, mindezt pedig sikerült megfejelnie a pár évre rá bemutatott Rossz versekkel. Mindkét filmben ott van a felnőtté válás nehézsége, az élet (és a szerelem) értelmének keresése, amivel – frissen kijőve az egyetemről – nagyon is tudtunk azonosulni. Reisz Gábor minden filmje kordokumentum, amelyekben nemcsak a kissé esetlen karakterek, az önirónia és a rendező személyes története a közös, de az is, hogy mindegyik film nagyon budapesti.
Azt valószínűleg csak kevesen tudják, hogy Reisz Gábor először a Testnevelési Egyetemen szerzett diplomát, vízilabdázott, és egy évet még tanított is, mielőtt elindult volna a filmes pályafutása. Azóta generációjának egyik legismertebb és legnépszerűbb magyar rendezője lett, akit több nemzetközi fesztiválon is díjaztak már. Október elején mutatták be legújabb, Magyarázat mindenre című filmjét, ami az idei Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon az Orizzonti (Horizontok) kategóriában elnyerte a Legjobb film díját.
Most pedig nézzük, hogyan látja Reisz Gábor Budapestet!
We Love Budapest: Mi az első dolog, ami eszedbe jut Budapestről?
Reisz Gábor: Most a végtelen mozgólépcsők.
WLB: Melyik a kedvenc budapesti kerületed, környéked, és miért?
R. G.: Képtelen vagyok
egyet
mondani, szóval Budán az I., Pesten a VII. Az egyikben a gyerekkoromat, a másikban a fiatalkoromat töltöttem.
WLB: Hogyan nézne ki az ideális budapesti napod, amikor nincs semmi dolgod, és azt csinálsz, amit akarsz, oda mész, ahova akarsz?
R. G.: Pont arra az ideális napra vágyom most, ami az égadta világon semennyire sem különös és érdekes. Nem történik szinte semmi, nincsenek nagy találkozások és fontos pillanatok, csak vagyunk.
WLB: Budapest melyik korszakába utaznál vissza az időben, és miért oda?
R. G.: Baromira érdekel egy csomó ember a múltban, de már most sem merek odamenni egy híres emberhez, tehát miért változna ez akkor, ha, mondjuk, bemehetnék a nyugatosok által kedvelt helyekre? Azt hiszem, sokkal inkább néznék bele a közelmúltba újra, akár úgy is, hogy semmi nem változik.
WLB: Hol esik a legjobban a sör/bor/pálinka/üdítő/kávé/tea?
R. G.: Bárhol, ahol a barátaim vannak, leszámítva a bevásárlóközpontokat. A legszomorúbb változás a városban, hogy az elmúlt harminc évben tele lett ilyen hodály nagy, lelketlen bolthalmazokkal.
WLB: Kedvenc helyed a városban, amit talán kevesen ismernek?
R. G.: Rendre zárnak be azok a kocsmák és klubok, amiket igazán szeretek. A Budai Kuckót nagyon bírom, remélem, sokáig megmarad ugyanolyannak, mint az elmúlt harminc évben.
WLB: Ha nem lenne határ, és oda költözhetnél Budapesten, ahova csak akarsz, hol élnél legszívesebben?
R. G.: Ugyanoda, ahol vagyok.
WLB: Mi az a budapesti helyszín, ahová nehéz bejutni, mert nagyon extrém, de te szívesen forgatnál ott?
R. G.: Metró, pályaudvarok, Parlament... Igazából az összes közintézmény. Iszonyú jó volna forgatni a János-kórházban például.
WLB: A Rossz versekben több filmes hommage is van, ráadásul egy film noirt is szerettél volna forgatni. Szerinted ha Budapest egy film lenne, mi lenne a stílusa, műfaja, és miért?
R. G.: Budapest földrajzilag, építészetileg, szociológiailag is eklektikus, de olyan filmes műfaj nincs, bármennyire is a kevert zsánerű filmek vannak ma túlsúlyban. Fellini is egy nagyon sokszínű filmet forgatott Rómáról, ez szerintem Budapestre is alkalmazható.
WLB: Mi az, amiért a filmjeidben is ennyire hangsúlyos Budapest, amiért mindig visszatérsz ide?
R. G.: Ez az otthonom, és imádom minden nyűgével, bajával együtt.
