Európa legrangosabb örökségvédelmi díját már elnyerte a Budapest100, ám szavazatunkkal talán hozzásegíthetjük a nonprofit szervezetet a 10 ezer eurós pénzjutalommal járó közönségdíjhoz is.

Európa legnagyobb örökségvédelmi díját, az Europa Nostra-díjat nyerte el kedvenc budapesti kulturális-építészeti fesztiválunk, a Budapest100. Ez a díj önmagában is presztízs, de mellette lehetőség van egy 10 000 eurós pénzjutalommal járó közönségdíj elnyerésére is. Ez azért is jó dolog, mert a Budapest100 alapvetően egy nonprofit szervezet, és a fesztivált minden évben pályázati forrásokból és önkormányzati támogatásokból valósítják meg a szervezők. A szavazattal pedig most mindenki támogathatja őket, így a 2024-es Budapest100 ebből valósulhatna meg.

Szavazni ezen a linken lehet, augusztus 28-ig, arra viszont mindenképpen figyeljetek, hogy számít a kiválasztott projektek sorrendje, így elsőnek mindenképpen a Budapest100-ra voksoljatok. Mi már szavaztunk, és ti?

13 évvel ezelőtt még a 100 éves házakkal indult a programsorozat, de az eltelt években már a legkülönfélébb tematikákkal foglalkoztak a szervezők, így a Budapest100-nak köszönhetően már bejárhattuk a Nagykörút vagy a rakpartok házait, ahogy a Bauhaus jellegű épületeket is. A programot viszont nem csak a lelkes városjárók szeretik, hiszen a Budapest100 „A polgárok bevonása és tudatosítás” kategóriában elnyerte az Európai Unió Kulturális Öröksége-díjat, azaz Europa Nostra-díjas lett.

Címkék