A Budapest Contemporary Kortárs Képzőművészeti Vásáron a nemzetközileg is jegyzett kortárs magyar galériák szerepelnek.
Új kortárs művészeti vásár indul útjára:
Új kortárs művészeti vásár indul útjára:
szeptember 21–24. között a Bálnában várja az érdeklődőket az összes, nemzetközi szinten is jegyzett magyar galéria. A Budapest Contemporary Kortárs Képzőművészeti Vásáron közel harminc hazai kiállító szerepel, a kurátorok pedig egytől egyig külföldi szaktekintélyek, akik sokat tehetnek a magyar kortárs szcéna felemelkedéséért. A művészeti seregszemlén a szervezők vendégül látják a debreceni MODEM-et, amely fiatal ösztöndíjas alkotókat mutat be.
A Budapest Contemporary Kortárs Képzőművészeti Vásárt azzal a céllal hozták létre, hogy idővel a nemzetközi piac meghatározó szereplőjévé váljon, és átfogó képet adjon a magyar progresszív kortárs alkotói közösségről. A rendezvény magas szakmai színvonaláról négytagú bizottság gondoskodik, amely elbírálta a galériák jelentkezését is.
Az eseményt ugyanaz a szervezőgárda hozza el, amelyik évről évre bemutatja az Art and Antique kiállítást.
„Magyarországon ilyen szigorú szakmai feltételek mellett művészeti vásárt nem szerveztek még” – mondta el Tausz Ádám fő szervező. „A gyűjtők-látogatók kizárólag olyan galériákkal és alkotásokkal találkozhatnak szeptember 21–24. között, amelyek saját művészeket képviselnek, és rendszeresen tartanak kortárs időszaki kiállításokat. Ezek a galériák az elmúlt 10 évben közel 100 nemzetközi vásáron vettek részt, bizonyítottak idehaza és külföldön is. A Budapest Contemporary a galériákra koncentrál, gyűjtők és aukciósházak ezen a rendezvényen nem szerepelnek” – tette hozzá Tausz Ádám.

Kiállítóként a következő galériákkal találkozhatunk: acb Galéria, Ancora Galéria, Deák Erika Galéria, East of Eden Galéria, Einspach Fine Art, Faur Zsófi Galéria, Három Hét Galéria, Heart and Cherry Galéria, Horizont, Inda Galéria, Kálmán Makláry Fine Arts, Kisterem Galéria, Knoll Galéria, NACO Galéria, Missionart Galéria, Molnár Ani Galéria, Neon Galéria, Resident Art, Szikra Galéria, The Space Galéria, TOBE Gallery & TOBE Project, Várfok Galéria, VILTIN Galéria, Vintage Galéria, Zsdrál Art.
Határon belül a Magyar Kortárs Művészeti Galériák Országos Szövetsége nyújt szakmai segítséget, de a szervezők együttműködnek a bécsi Vienna Contemporary csapatával is.
A szervezők minden évben felajánlják egy hazai múzeum vagy közgyűjtemény számára az ingyenes megjelenési lehetőséget, első alkalommal a debreceni MODEM válogatását ismerheti meg a közönség, ezzel is bekapcsolva a kelet-magyarországi régiót a kortárs magyar művészeti vérkeringésbe. A standnál a MODEM-díj négy pályakezdő nyertesének – Bíró Dávid, Dobokay Máté, Koltay Dorottya Szonja és Schuller Judit Flóra – munkáit mutatják be.
A Budapest Contemporary Kortárs Képzőművészeti Vásár kiegészül egy jótékonysági online aukcióval is, amelynek tárgyait a kiállító galériák ajánlják fel. Az Axioart felületén lehet majd licitálni az árverésre, a befolyt összeget pedig az autizmussal élők támogatását célul kitűző Autistic Art Alapítvány számára ajánlják fel a szervezők.