Nyáron talán kevesebb sorozatot néz az ember, mert alapvetően jó az idő, és inkább a szabadban töltjük az időnket, de alakulhat úgy az időjárás, hogy aztán mégis nekiülünk egy-egy szériának. Amikor például esővel és viharral megérkezik egy-egy nyári hidegfront, vagy amikor olyan nagy a forróság, hogy jobb a hűvös szobában, mint az utcán. De persze a kütyük korában akár a strandon vagy a vízparton is megnézhetünk pár részt az árnyékba húzódva, a napozás meg a pancsolás között pihenésképpen.

Hijack (Az eltérített járat)

A Luther című sorozatból ismert Idris Elba James Bond ugyan nem lesz, de semmi oka (meg persze nekünk sem) a panaszra, mert jobbnál jobb szerepek találják meg, mint például most is. Sam Nelson egy ún. vállalati üzleti tárgyaló, egy igazi dörzsölt fazon, aki épp rossz repülőre száll – mármint abban az értelemben, hogy eltérítik. Az esemény mögött egy nagy és komoly összeesküvés sejlik fel, ami egy több szálon futó cselekményben bontakozik ki, és ami a repülőn történik, az csak az egyik ezek közül. A 7 részes első évad úgy pörög, hogy szinte lehetetlenség abbahagyni, az egyik részben pedig Magyarország és a magyar légtér is fontos szerephez jut. Őszintén reméljük, hogy az angol sorozat nézettsége magas lesz, és készül még pár évad ebből a nagyon fordulatos szériából. 

Itt nézheted: Apple TV+ 

Mrs. Davis

Bár a sorozat címe visszafogott, és inkább egy viktoriánus korabeli társasági dramedyt sejtünk mögötte, a valóság sokkal őrültebb. Egy drámával is megterhelt sci-fi-komédiáról van szó, aminek egy apáca a főszereplője, aki a Szent Grált keresi, és lényeges szerephez jut a mesterséges intelligencia is. Elég őrülten hangzik? Hát az is, és pont ez benne a jó. A történet egy olyan párhuzamos valóságban játszódik, ahol az élet minden szeletét az ún. Algoritmus irányítja, az emberek békében és jólétben élnek, csak persze cserébe a szabad akarat meg úgy általában véve a szabadság korlátozott. Ennél többet hiba lenne elárulni a 8 részes évadról, de nem azért, mert nem akarunk spoilerezni, hanem mert ez tipikusan az a sorozat, amiről csak nézés közben derül ki, hogy nekünk való őrület-e, vagy sem? Mi nagyon bírtuk.

Itt nézheted: HBO Max 

The Stranger (Az idegen)

Harlan Coben napjaink krimiíró-atyaúristene, nálunk is szinte minden könyve megjelent már, és elérhetők az azokból készült sorozatok is, melyek elsősorban a Netflixre készültek. Az idegen című széria a jobbak közül való, egyfelől mert a regény is a szerző jobb munkái közé tartozik, másfelől pedig a krimikben rendkívül erős angolok készítették. Az alaphelyzet szerint adva van egy jól szituált, középkorú házaspár két tinédzserkorú gyerekkel, látszólag nagy a béke és a boldogság. Mígnem egy nap a férfi mellé telepszik egy bisztróban egy vadidegen nő, és olyan információkat árul el a feleségéről meg a családjáról (pontosabban elbizonytalanító kérdéseket tesz fel velük kapcsolatban), amik nyomozásra késztetik a férfit, ami azzal jár, hogy sorban nyílnak ki olyan ajtók, amiket lehet, hogy jobb lenne zárva tartani. Mindezt tetézi még az is, hogy közben a rendőrség talál egy meztelen emberi holttestet meg egy másikat is, egy levágott fejű lámáét. És itt még csak az első rész közepén járunk. Mire a szövevényes és fordulatos, nyolcrészes sorozat végére érünk, egy olyan mocskos ügyön vagyunk túl, ami után pláne jól fog esni egy könnyű koktél a napsütésben. 

Itt nézheted: Netflix 

Deadloch

Az ausztrál sorozat címe egyben a történet helyszíne is, egy városka az Ausztráliához tartozó, attól délre fekvő szigeten, Tasmániában. Itt indul el az a gyakran elég abszurd és bizarr eseménysorozat, ami a tengerparti kisváros – ahol mindenki ismer mindenkit – mindennapjait és viszonyait teljesen felborítja, kezdve egy meztelen férfiholttesttel, aminek megtalálásával indul el a lavina. A középpontban két nyomozónő áll, a helybeli, erősen szabálykövető, jól nevelt és tisztelettudó meg a kicsit savanyú Dulcie, illetve a nagyvárosból érkező dörzsölt zsaru, Eddie, aki viszont a férfiakat meghazudtoló módon tahó, továbbá tiszteletlen, tolakodó, és a szabályokat sem úgy kezeli, ahogy az a rend őrétől elvárható lenne. Bár a sorozatot a krimiszála már önmagában is eladja, mert elég csavaros, izgalmas, de az egész még le is van öntve egy jó nagy adag vaskos humorral, méghozzá az abszurdabb fajtából, ami egészen eredeti stílust eredményez. Akármilyen furán hangzik, de a Deadloch a Broadchurch rokondarabja, bár távoli, mert míg az utóbbi nyomasztó, az előbbin akkor is röhögni fogunk, ha épp nagy lesz a dráma. 

Itt nézheted: Prime Video 

Flight of the Conchords

Csak azért sem fogom leírni ennek a kivételes humorú sitcomnak a magyar címét, mert az annyira trash, hogy nincsenek rá szavak, és inkább elveszi az ember kedvét, mint megcsinálja hozzá. Pláne hogy a sorozat nem új, hanem régebbi darab (20072009 között ment), de szerencsére pont abból a fajtából, amelyiken semmit nem fogott az idő, ma is ugyanolyan friss. A sorozat készítője két új-zélandi standupos, Jemaine Clement és Bret McKenzie, akik egyébként nemcsak beszélnek, hanem zenélnek is, amikor a színpadon állnak. Itt önmaguk fikciós verzióját alakítják, akik szerencsét próbálni érkeznek New Yorkba. Nyilván be akarnak törni a popbizniszbe. A jobbnál jobb parodisztikus zenei betéttel teli sorozat végtelenül szórakoztató, idézhető poénokkal teli darab, de csak annak, aki szereti a gyakran blőd abszurd humort. Néha már annyira gyógy az egész, hogy szinte el sem hisszük, amit látunk és hallunk. Sajnos csak két évad és 22 rész készült belőle, de azokat meg évek óta nézzük végtelenítve. 

Itt nézheted: HBO Max 

The Big Door Prize (A nagy sorshúzás)

Az amerikai sorozat az ún. dramedyk műfaját erősíti, vagyis a hétköznapi életről szól, egyszerre viccesen és drámaian, gyakran sírva nevetünk rajta, amikor viszont sírunk, akkor a könnycseppek mögé kerül néha egy félmosoly. A helyszín tipikus, egy amerikai kisváros, aminek szerethető, kiszámítható és kicsit unalmas hétköznapjait felborítja, hogy egy reggel a vegyesboltban megjelenik egy kéken villogó automata, és senki nem tudja, hogy került oda. A gép a tenyérlenyomatunkért és a tb-számunkért cserébe személyre szabottan megmondja mindenkinek, mire hivatott az életben. Ami köszönőviszonyban sem áll azzal, amivel az illető foglalkozik, ám hirtelen egy egész város pályát módosít, önmegvalósít, élni kezdi a rég elfeledett álmait. Kivéve főszereplőnk, aki történelemtanár az iskolában, és a gép szerint is arra hivatott. A Big Door Prize nemcsak szórakoztató, de nagyon emberi is, persze nem patetikus értelemben, hanem mert a kérdései pont azok a kérdések, amiket mindenki elkerülhetetlenül feltesz magának az életben. 

Itt nézheted: Apple TV+ 

The Consultant (A tanácsadó)

Ez a nyolcrészes, kerek történettel bíró sorozat a zseniális színész, Christoph Waltz már-már sátáni figurájára épül, ha az bármelyik irányba is elbillen, az már a sztorit is magával rántja. Szerencsére nem véletlenül zsenizzük az osztrák színészt, mert bámulatos, amit ebben a nagyon fura, fekete humorú, munkahelyi thrillerben művel, de hasonlóan jók a játszótársai, és kellőképpen fullasztó és rejtélyes a sorozat története is. A helyszín egy játékfejlesztő-startup, ahol egy nap megjelenik a Waltz által alakított tanácsadó, hogy... na ez az, ami senkinek nem világos, miközben a tanácsadó választ ad a kérdésre: azért áll a cég élére, hogy javítson nagyjából mindenen. De furábbnál furább dolgok történnek, az új főnök pedig a maga szelídnek tűnő, cseppet sem erőszakos módján – főleg ahogy mosolyog és ahogy beszél – hátborzongatóbb bárkinél és bárminél. 

Itt nézheted: Prime Video 

After Life (Mögöttem az élet)

Ricky Gervais háromévados sorozata az életről szól, és hogy mennyire lehet hozzá ragaszkodni vagy (pont ellenkezőleg) lemondani róla, és hagyni, hogy csak úgy kibekkelje az ember. Bár a széria kellőképpen érzelmes meg drámai is, de a készítő-főszereplő személye azt is szavatolja, hogy elsősorban fekete humorú, gyakran provokál, nem beszél mellé, ha kell, nyers, ha kell, akkor pedig megölel, bár azt is némi kedves iróniával teszi. Gervais sorozata az a fajta feelgoodsztori, ami erőt és hitet ad abban, hogy jó élni, hogy ennél jobb nem is történhetne velünk, történjen egyébként bármi, akár rossz is, mint a főszereplővel, aki elveszíti imádott feleségét. Csakhogy az ő élete attól még nem ér véget, a sorozat pedig arról szól, hogyan jön erre rá, és hogyan fogadja el. Gyorsan lehet vele haladni, mert rövidek a részek. 

Itt nézheted: Netflix 

Prehistoric Planet

Ki ne szeretné David Attenborough hangját? Imádnivaló, ahogy valamelyik állatfajról, növényről, földrészről vagy természeti jelenségről mesél lelkesen, hatásosan és érdekesen, de úgy, mint aki lesből figyeli a helyszínen az eseményeket, nekünk pedig, akik a tévében nézzük, úgy magyarázza mindazt, amit látunk, mintha közvetlenül a háta mögött állva figyelnénk. Ez a sorozat annyiban csavar egyet a dolgon, hogy csupa olyan élőlényt látunk benne, melyek már rég kipusztultak, ugyanis a dínók korába utazunk vissza. Bár animációt nézünk, az egész végtelenül valósághű, mert tényleg úgy néz ki, mint egy természetfilm, Attenborough narrációja pedig csak ráerősít az illúzióra. Nézzük ezeket a mából tekintve misztikus lényeket, és hamar arra jutunk, ők is csak állatok, érdekesebbnél érdekesebb életmóddal. Hogy csak voltak, azt valahogy nehéz is hozzátenni, mert tényleg annyira élethű az egész. 

Itt nézheted: Apple TV+ 

Welcome to Wrexham

Ez egy nagyon szórakoztató dokumentumfilm-sorozat, van benne egy kis reality is, de ami leginkább ráirányítja a figyelmet, hogy Ryan Reynolds az egyik készítő, sőt szerepel is benne. A társa pedig egy szintén amerikai színészbarátja, Rob McElhenney, akivel közösen megvettek egy angol fociklubot, a Wrexhamet, ami az angol 5. osztályban játszik, és elhatározták, hogy segítenek a csapatnak talpra állni és ligáról ligára egyre előrébb jutni. Erről és nem többről szól a sorozat, ami a folyamatot kíséri figyelemmel, a történetet pedig, mert hát nem tudták előre, hogy mit hoznak az egyes idények, maga az élet írta. A két jó fej amerikai komikus színész, a vidéki Anglia, a nagyon szerethető valódi karakterek, az angolok humora meg a meccsek miatt fordulatos sztori annyira szórakoztató, hogy egyáltalán nem kell ahhoz focidrukkernek lenned, hogy minden percét imádd. A lelkesedés hamar magával fog rántani, és egyszer csak azon veszed észre magad, hogy azt nézed a sportújságban, hogy áll most a Wrexham. 

Itt nézheted: Disney+ 

Címkék