A főváros 150. születésnapját ünneplő hangverseny szeptember 2-án 18.30-kor lesz, a Hősök terén. Itt tartják Budapest új nyitányának ősbemutatóját is.

A Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) és Budapest Főváros Önkormányzata közösen zeneszerző-pályázatot hirdetett meg, hogy megtalálják a főváros új nyitányát. A versengés most lezárult, és a szakmai zsűri Oláh Patrik Junior Prima Díjas zeneszerző művét hozta ki győztesnek. A Fusion című darabot először a szeptember 2-án megrendezésre kerülő ingyenes, ünnepi szabadtéri koncerten hallgathatja meg a közönség. A hangversenyen a Budapesti Fesztiválzenekart Fischer Iván vezényli, és az ősbemutató mellett a koncerten elhangzik Beethoven 3. (Esz-dúr, „Eroica”) szimfóniája is.

Legyetek ott első városi piknikünkön!

Gyertek, és töltsünk el egy vidám napsütéses tavaszi napot együtt a városligeti fák lombjai között május 1-jén, ahol day-time piknik, workshopok, sok szuper food truck és dizájnvásár is vár mindenkit.

Ünnepeljük együtt a tavaszt, a találkozásokat és azt a pezsgést, amiért annyira szeretjük Budapestet!

hirdetés

Címkék