Megint a dilemma: eláruljuk a kis kedvencünket, vagy hallgassunk, és „csak mi” járjunk oda? Az előbbi mellett tettük le a voksunkat, ezt a thai ételbárt meg kell ismerni! Mit tud az Im-oon Thai food, ami másoknak nem sikerül?

Úgy alakult, hogy Budapesten még a mai napig aránylag drágán lehet thai, koreai vagy indiai/pakisztáni ételhez jutni. Manapság persze minek nem kérik el az árát, de közel sincsenek olyan jobb árú opciók, mint, mondjuk, a vietnami konyhák terén. Ujjongunk, ha találunk egy jóárasítottat az előbb felsorolt nemzeti éttermekből, így pedig azt is elfogadjuk, ami annyira nem nagy szám, épphogy átlagos, netán léc alatti. Legalább ettem, legalább nem hagytam ott a heti fizetésem, és a további magyarázatok aztán néha visszavezetnek az átlagoshoz. Azért az élet más területein is hajlamosak vagyunk erre az attitűdre, de ezt majd egy másik magazin másik rovatában kifejtik helyettünk. 

Az a helyzet, hogy a Dob utca körúthoz közelebb eső részén már hosszú évek óta szeretjük a Rim Thanonh-t mint biztos thai curryzőhelyet, ám körülbelül 1-1,5 éve ráleltünk a még nála is izgalmasabb ételbárra a Klauzál téren, vagyis körülbelül 200 méterre. Im-oon Thai food a neve (rákerestünk a kiejtésére, hát, lehet kísérletezni!), ízlelgettük is, hogy most akkor hold, én, vagy mi a helyzet, de rövid keresgélés után kiderült, hogy az im-oon thai nyelven annyit tesz: tele melegséggel. Ennél találóbb nevet nem is találhattak volna! Az otthonos, szívélyes ételekre és törődésre utal.

A forró wok egy percig sem pihen, a laktató meleg levesek is jól pörögnek a rendeléseknél. Vendéglátásuk szívélyes, aranyos, azokhoz szól, akik a legnagyobb örömmel térnek be egy-egy távoli, ismeretlenebb nemzet kedvesen sikkmentes éttermébe. Nincs ebben semmi bántás a részünkről, ez az igazi és hiteles dolog, kristálycsillárok és dizájnerszőnyegek körében ritkán kaphatunk ilyen eredetit, mint az Im-oonban. És különben is, kit érdekel a körítés, ha tényleg bámulatosan finom és valódi minden? Ráadásul ha a földszinten tudunk leülni, akkor bámészkodhatunk is, ahogy 

a séf az orrunk előtt készíti a rendelt ételeket. 

a séf az orrunk előtt készíti a rendelt ételeket. 

A séf-tulajdonos Preecha Boonbutta, aki mindig mosolyogva főz a kicsit sem nagyra szabott konyhában, 

A séf-tulajdonos Preecha Boonbutta, aki mindig mosolyogva főz a kicsit sem nagyra szabott konyhában, 

távozáskor pedig mindenkitől megkérdezi, hogy érezte magát, hogy ízlett az étel. Ez az első saját étterme, végre nem mások malmára hajtja a vizet, hanem a saját szabályai és filozófiája szerint főz. Pedig igazán nehéz helyzetben találta magát, ugyanis 2020-ban, éppen a koronavírus miatti lezárások előtt egy nappal nyitott ki. Micsoda pech! Viszont sok segítséget kapott a főbérlőtől, és azonnal elkezdték a kiszállítást, ami a műfajukban (levesek, egytálételek, rizses és tésztás ételek) sikerre ítéltetett és nem erőltetett dolog. Nem csüggedt, ment tovább, amióta pedig ismét nyitva lehetnek a vendéglátóhelyek, sűrűn van telt ház.

Nem is csoda, tényleg mennyei az Im-oon összes fogása, a tom yum és tom ka levestől egészen a pranburi vagy a massaman sült rizsig. Nehezen tudnánk kiemelni egyet, eleve nagyon nehéz választani is. Szaftos, garnélás tészta legyen, vagy inkább rizzsel kínált, mélyebb ízű curry? Osszuk meg az ételeket, vagy húzzuk magunk elé, és ne adjunk belőle egy falatot sem a partnerünknek, akivel éppen együtt éljük át az élményt? Szabály nincs, mi mégis a kóstolgatásra szavazunk, annyi íz, annyi krémesség, ropogósság, frissesség, savasság találkozik a tulajdonos-séf fogásaiban, hogy nem győzünk ocsúdni. 

Ami pedig különösen vonzóvá teszi a szívből szóló Im-oon-élményt, az a tálalás. Preecha séf nem tessék-lássék módra méri ki a tésztákat szebb időket látott, csorba tányérokba, hanem mutatós kerámiákba tálal. Nem is akárhogy! Ez tényleg csak egy pár asztalos ételbár? Többször felmerül a kérdés, mert meglepő ez az egész. 

Értelemszerűen a pad thai a legnépszerűbb étel, mi, magyarok ezzel a tésztaétellel lettünk bevezetve a thai ételek gazdag világába. Rengeteg adag készülhet egy nap... a legjobb, ha egyszer kipróbáljuk, de utána az ismeretlenebbe vetjük bele magunkat. Választunk rizses ételt csirkével, tojásos tésztás finomságot garnélával, curryt tofuval. Minden megoldásra készek. 

Két fő hozzávetőleg 12-15 ezer forintból már degeszre eheti magát, nem akármilyen levessel és főétellel. Az Im-oon egy ideje már a kedvenc thai helyünk. Tényleg ütemezzük be, ha szeretjük Délkelet-Ázsia ételeit, a kellemes fogadtatást, a figyelő vendéglátást!

Címkék

Elérhetőségek

Im-oon Thai food 1072 Budapest, Klauzál tér 15. Facebook-oldal